Bő nyállal, budai felsőbbrendűséggel. Egyem a szívét!
Ötven esztendeje, még degesz úti tarisznyámból mára jócskán kifogyóban kenyerem java. Arany szótanító úr mondotta (írta) tán a Margit-szigeti őszike fák alatt: „Az életet megjártam. Többnyire csak gyalog jártam.” A nagyszalontai csodagyerek, ki sosem kínlódott a referáda-sablonok nyűgében, háromszavas számadással tett pontot léte végére.
Az életet, akárcsak honi népléleklámpásunk, magam is megjártam, és a vége felé kullogva én is sok mindenre gondoltam, de arra még 74 évesen sem, hogy egy közönséges utcai erkélyről nyilvánosan leköpnek. Leköpött egy fiam korú ficsúr. Nem Júlia köpött le viccből Veronából, hanem Magyarország miniszterelnöke komolyan, innen Pestről. Bő nyállal, budai felsőbbrendűséggel. Egyem a szívét!
Ha a felvételek igazak, teszem hozzá kénytelen, mert újabban egyesek úgy magyarázzák és értékelik az effajta dokumentumokat, ahogyan önös politikai érdekeik diktálják. Szóval, ha kitalálja a Magyar-féle kormány kapcamédiája, hogy szemfényvesztés, akkor vegyék úgy: mit gondolok arról, ha a miniszterelnök köpött volna…
Tudják, 46 esztendei riporteri meg írói mesterkedésem során elnyűttem tizegynehány miniszterelnököt, de emlékeim szerint közülük egyik sem köpött le bennünket, „reakciósokat”, legalábbis nyilvánosan. Még Kádárék alatt sem! Legfeljebb, mert kimutattam, hogy nem szeretem, amit a néppel tesznek, hát elkaptak, bevittek, zárkába csuktak, megvádoltak és elítéltek. De le még azok sem köptek.
És mindeddig, mint felebarát és törvénytisztelő ember, ha olykor fogcsikorgatva, ökölbe rándult gyomorral, de hazám mindenkori miniszterelnökének tekintettem bármelyik kommunistát, később szocialistát vagy liberálist Németh Miklóstól Horn Gyulán és Medgyessy Péteren át Gyurcsány Ferencig, mindet. Nemcsak a kedvemre valóknak járt ki a tisztelet, mert az ellenkezőjét a tahók „csinálják”.
Felfogásom szerint Magyar Péter nemcsak magánemberként, de az ország miniszterelnökeként is egy feltörekvő, tiszteletlen tahó. Aki képtelen karámban tartani hatalmi önzését és aki képes nyilvánosan leköpni az ellene vonulókat, vagyis a vezetése alá hajtott fél Magyarországot. Ha nem közéjük tartoznék én is, akkor tiszásként gondolnám így. Engem köpsz le, öcskös? Velem leköpöd apádat, anyádat, asszonyodat, gyermekeidet és már jó előre az övükét is. Csak ennyi tisztesség szorult beléd? Ti tényleg ezt akartátok, tiszások? Minket köpköd, titeket használ. De jut majd később nektek is bő nyállal.
Miniszterelnök úr! Önt a felvételeken megörökített erkély-jelenete láttán én soha nem tartom és nem tisztelem, fél hazámmal együtt, államférfinak, no pláne magyar miniszterelnöknek. Ellenben behódolt és ügybuzgó brüsszeli lócsiszárnak igen, aki leköpi a hátaslovat, ha nyerít, és kirúg az új gazda ostorcsattogtatására. A paták pedig kaparják a flasztert!
Korom és talentumom okán legokosabb bosszúm az, ha mélységesen megvetem önt, annyira meggyűlöltette magát. Pedig az ellenszenvet nem kell kihívni, jön az magától is.
Úgy tetszett szétterpeszkedni azon az erkélyen a tüntetők fölibe, akár egy daruval beemelt, felbőszült és nyálát csorgató ökör, azzal az apró különbséggel, hogy közben megtanult köpni.
Franka Tibor – www.demokrata.hu
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
