Mindenkinek szüksége van valakire, aki meghallgatja, még a papoknak is. Tóth András görögkatolikus pap, egyházmegyei spirituális lelkigondozóként, lelkivezetőként kíséri őket örömben és nehézségben, miközben szigorú titoktartás köti. Munkájáról, nehézségekről, eredményekről a Váci Egyházmegye Lélekjelenlét podcast legújabb adásában beszélt Takács Bencének.
Tóth András görögkatolikus pap, lelkigondozó, családrendszer terapeuta, önismeretidráma-vezető, a Váci Egyházmegye spirituálisa. 2019 óta dolgozik a papok lelki segítőjeként a Váci Egyházmegyében. Személyes beszélgetésekkel, látogatásokkal segíti, kíséri paptestvéreit a krízisek megelőzésében, feloldásában. A látogatásokon túl papi és diakónusi csoportot vezet.
– Spirituálisként, papi lelkivezetőként mi a tapasztalatod, mikor hívnak először a paptestvérek?
– Ha eleinte arra vártam volna, hogy ők keressenek, nem működne jól a kapcsolat, és ez normális: aki érkezik, az köszönjön előbb. Most már nyolcadik éve, hogy itt vagyok a Váci Egyházmegyében. Egy lassú építkezés gyümölcse, hogy eljutottunk oda, hogy sokan keresnek. Időközben kialakult egy belső testvéri jelzőrendszer is: paptestvéri, családias módon jelzik, hogy látogassam meg ezt vagy azt az atyát. Ezek már mind eredmények. Ugyanakkor nemcsak személyes beszélgetésben vagyok jelen, csoportokat szervezünk, próbáljuk képzéseken segíteni a papok munkáját. Papi csoportokban, egy zárt biztonságos közegben konkrétan az ő jólétükről beszélgettünk. Fontos megemlíteni, hogy csapatban dolgozunk. Püspök atyának is szívügye, meg több püspökségi munkatársamnak is, hogy álljunk a papok mellé, segítsük, kísérjük őket.
(…)
A pap számára is fontos kérdés, hogy hova fordulhat, ha bajban van, ki hallgatja meg, mert a papok is emberek, és szükségük van az emberi kapcsolatokra. Régebben a papokat családias módon vette körül egy falu közössége, ez azonban mára megváltozott. Ez a családias kapcsolódás most sokkal hiányosabb, zártabb lett egy plébánia. A papi közösségek is sokkal élőbbek voltak. (…) Megtartó erővel bír, ha három-négy pap együtt dolgozik, és egyfajta papi közösségben vannak. Változik a világ, a társadalom, és új kapcsolati kultúra kell hogy teremtődjön az Egyházban is. Szerintem ennek a folyamatnak vagyunk a részesei.
Fontos beszélni arról, hogy nagyon megváltozott a társadalom hozzáállása, a papok megítélése. Vannak a papoknak is botlásai, bűnei és hibái, és ha mondjuk százból egy pap valamit elkövet, az az összes papra rávetül. Ez nagy teher a többieknek, akik vétlenek. A társadalom sokkal kritikusabb, sokkal ellenségesebb, sokkal inkább csak elvárások vannak. Szolgáltatást várnak a papoktól, és nem úgy néznek rá, mint egy vezetőre, aki irányt mutat. Sokszor talán ez a papi kríziseknek az egyik oka:
Mintha mindig egy valóságshowban lennél, állandóan be lennél kamerázva, és figyelnék, mit csinálsz. Nem gondol senki arra, hogy a pap állandó szolgálatban van, ünnepnap, vasárnap, éjszaka, bármikor hívhatják. Meg is szokták az emberek, hogy a pap legyen elérhető. Ha nem elérhető, és ebben a mostani világban nem lehet mindig elérhetőnek lenni, mert rengeteg feladat van, akkor felháborodnak. Holott lehet, hogy a tíz falujából a kilencedikben éppen temet, vagy beszélget valakivel. Nagy probléma, hogy túl sok teher van rajtuk, és kevéssé tekintjük embereknek őket. Inkább azt várjuk el, hogy ők mindent kibírjanak. Jézus Krisztus is elfáradt, megszomjazott, megéhezett, időnként pihennie kellett.
– Hol és hogyan tudsz rajtuk segíteni? Biztos, hogy rengeteg olyan személyes, akár bizalmas beszélgetés kell, amely köztetek marad, akár egy papi jóléti csoportról, akár egy négyszemközti találkozásról van szó.
– Igen, a státuszom spirituális. Papképzésben szoktunk erről hallani, az egyházmegyékben nem annyira megszokott ez a feladatkör. Tehát én vagyok az, akivel lehet úgy beszélni, mintha gyónásban beszélgetne valaki. Titoktartás kötelez, meghallgató ember vagyok. Számomra az a legfontosabb, hogy kísérem őket, mellettük vagyok, osztozom a terheikben, a fájdalmaikban. Próbálom úgy szeretni őket, ahogy vannak. Többen jelezték, hogy nagyon régóta nem keresték őket csak azért, hogy beszélgessenek velük. Mindenkinek szüksége van arra, hogy meghallgassák. Más kérdés, hogy szakmai tanulmányaim is vannak mentálhigiénében és lelkigondozásban, lelkivezetésben, ugyanakkor fontos elmondanom, hogy a pszichológiát vagy a mentálhigiénét eszköznek tartom, nem megoldásnak. Elsősorban pap vagyok, paptestvér vagyok, aki meghallgat, akinél úgy beszélhetnek, hogy biztonságban vannak, bizalmi légkörben mondhatnak el bármit, és ez gyógyító tud lenni.
(…)
– A papok megsegítéséről, jóllétéről beszélgettünk, de ebben kell a hívők segítsége is. Velük nem kellene ugyanígy foglalkozni, hogy jobban értsék a papjaikat?
– Abszolút! Üzenem innen is, hogy a legfontosabb, hogy szeressék a papokat! Nagyon sokat visznek a vállukon, szeressük őket. Ha bajban vannak, vagy krízisben vannak, akkor még jobban szeressük őket, legyünk mellettük. Üzenem a híveknek, hogy nagyon sokat számít az, ha a papok mellé állnak. Egyszerűen csak kérdezzék meg, hogy vagy atya? Elhívnálak egy ebédre, vagy miben tudok segíteni? Látom, fáradt vagy, tudsz átadni valamilyen munkát? Ennek a segítésnek az egyik módja az is, hogy intéző, animátor, azaz közösségszervező munkatársakat képzünk az egyházmegyében, akik a papot a plébániai szolgálatban tudják támogatni. Zárásként újra azt mondom,
A beszélgetés bővebben ITT olvasható.
Az adás ide kattintva elérhető a Spotify felületén is.
Forrás és fotó: Váci Egyházmegye
Videó: Lélekjelenlét
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
