Május 25-én mutatták be XIV. Leó pápa május 15-én aláírt, Magnifica Humanitas kezdetű enciklikáját, amely az egyházfő első körlevele. A dokumentum, amelyet jelentős várakozás előzött meg, korunk új jelenségeinek, főként a digitális forradalom kihívásainak és a mesterséges intelligencia terjedésének fényében mutatja be az Egyház társadalmi tanításának üzenetét.
Az enciklikát több részben, Görföl Tibor teológus, egyetemi tanár, a Vigilia főszerkesztője segítségével mutatjuk be.
XIII. Leó pápa óta a katolikus egyházfők szociális enciklikái elsősorban azért váltottak ki hatalmas figyelmet, mert nem érték be általános elvek hangoztatásával, hanem koruk egészen konkrét viszonyai között egészen kézzelfogható kérdésekkel foglalkoztak. XIII. Leó sokat emlegetett, Rerum novarum kezdetű körlevele például beható figyelmet szentelt a munkások bérének és a munkaidőnek, II. János Pál pedig a hidegháborús viszonyok megszűnését figyelembe véve tekintette át saját korának legalapvetőbb nehézségeit. XIV. Leó hasonlóképpen jár el: természetesen megemlít ugyan egy sor általános katolikus elvet, de valamennyit a mai viszonyokra alkalmazza. Érdemes már előre elmondani:
És azt is érdemes előre tisztázni, hogy a jelenlegi viszonyok között főként arra kíván figyelmeztetni: továbbra is embernek kell maradnunk, emberként kell élnünk – ami nem is annyira magától értetődő…
A Magnifica Humanitas öt fejezetből áll, továbbá egy bevezetést és egy zárszót tartalmaz. A maga közel kétszázötven pontjával kifejezetten hosszúnak számít: kétszer hosszabb II. János Pál első enciklikájánál, és közel háromszor hosszabb, mint XVI. Benedek első körlevele. A jelentős terjedelemre főként az ad magyarázatot, hogy
Ezek a talán elméletinek tűnő fejtegetések azonban valójában hallatlanul konkrétak, s pontosan igazolják, hogy XIV. Leó pápa valóban testközelből ismeri a világ sok tucatnyi országának helyzetét (hiszen rendjének elöljáróként rendkívül sokat utazott), és egyebek mellett a latin-amerikai Egyház szellemiségét is személyes elkötelezettséggel képviseli.
Nagyon könnyen kapcsolat teremthető korai munkássága és első enciklikája között. Már 2002-ben így fogalmazott egyik Peruban elmondott beszédében: „Senki sem lehet keresztény úgy, hogy elfordul a szegények kiáltásától és az igazságosságért vívott küzdelemtől, és a lelkipásztorkodásnak is túl kell nyúlnia a »vallásosság« területén, összhangban az Egyház társadalmi tanításával.” A latin-amerikai katolicizmus abban is megnyilvánul az enciklika pontjaiban, hogy XIV. Leó mindenkinél többször idézi Ferenc pápát: többször hivatkozik elődjére, mint II. János Pálra és XVI. Benedekre összesen.
De mégis mit tart fontosnak elmondani a mai katolikusoknak, sőt általában minden jószándákú embernek? A 21. században kialakuló új helyzet legalapvetőbb vonását abban jelöli meg, hogy
Ez az új helyzet közös felelősségvállalást és közös cselekvést követel, amelyben senki sem maradhat egyszerűen tétlen szemlélő. XIV. Leó nem győzi hangsúlyozni, hogy az evangélium hirdetése a legkevésbé sem választható el az igazságos társadalmi rend igényétől (30), és az Egyház valamennyi tagjának tudnia kell, hogy a digitális forradalom korában újfajta veszélyek fenyegeti az igazságosságot és az emberi méltóságot.
A dokumentum első fejezeteiben az egyházfő elsődlegesen arról beszél, hogy
Ezzel kapcsolatban XIV. Leó sajátos képpel él: a bábeli torony építését Jeruzsálem fogság utáni újjáépítésével állítja szembe, azt hangsúlyozva, hogy míg az előbbi kizárólag uniformitásra, hatékonyságra és a valódi közösséget nélkülöző tömegszerűségre törekedett, addig az újjáépítést irányító Nehemiás nem felülről előírt megoldásokkal állt elő, hanem egybehívta a zsidó családokat és közös felelősségvállalásra buzdított.
Fotó: AFP
Ennélfogva a Magnifica Humanitas a szinodalitás eszméjét ajánlja az egyformaság fenyegetésével szemben. Olyan Egyházról beszél, amely kész a párbeszédre, elviseli a feszültségeket és a különbözőségeket (13), fontosnak tartja a sokféleséget, és pontosan ily módot tud példát adni a világnak a valódi közösséggel kapcsolatban. Ezzel az igényével összefüggően józanul és alázatosan elismeri, hogy az Egyház társadalmi tanítása nem szolgálhat egyetlen átfogó válasszal, amely minden kulturális helyzetben egyformán érvényes lenne, hanem az egyházi közösségeknek a saját körülményeik között kell választ adniuk a közös kihívásokra (26). Szintén ezért domborítja ki jelentős mértékben a gazdasági és a társadalmi élet „köztes szintjeit”, a civil szférát, a különböző társulásokat, szakszervezeteket és egyleteket, amelyek teret adhatnak a párbeszédnek és az eszmecserének (32).
„Ne féljünk bepiszkolni kezünket korunk építkezésén!” – kiált fel a dokumentum elején (16) XIV. Leó, és az egész szöveget mélységesen áthatja az a vágy, hogy
Nem is fukarkodik azoknak a területeknek a felsorolásával, ahol efféle elkötelezett fellépést és cselekést igényel. A dokumentum második fejezete szerint napjainkban különösen veszélyes az az ideológia, amely szerint mindenkinek ki kell érdemelnie a méltóságát, s aki többet szerez, az többet is ér (51) – ezzel szemben XIV. Leó minden ember eredendő és elidegeníthetetlen méltóságát hangsúlyozza. Az emberi jogok szempontjából ugyanilyen fenyegető veszély, hogy a hatalom képviselői akár meg is kérdőjelezhetnek egyes alapvető jogokat – ezzel szemben az egyházfő szerint szüntelenül képviselnünk kell az emberi természetből közvetlenül fakadó jogokat, korunkban különösen a nőkkel kapcsolatban. Hasonlóképpen az eluralkodó agressziót és szembenállási logikát is csak elutasítani lehet, és akkor is ki kell állni az egész emberiség igazságos fejlődéséért, ha „őrültségnek” tűnik (64).
Különösen érdekesek az enciklikának azok a szakaszai, amelyekben XIV. Leó a katolikus társadalmi tanítás alapelveit a digitális kultúra kihívásaira alkalmazza. Ilyen alapelv például, hogy az emberi javaknak egyetemes rendeltetésük van: és korunkban ez azt jelenti, hogy az új „birtoktárgyaknak”, algoritmusoknak, a digitális platformoknak vagy az adatoknak mindenki számára elérhetőnek kell lenniük. A szubszidiaritás elve, amely szerint a döntéseket az egyénhez legközelebbi szinten kell meghozni, ma úgy alkalmazható, hogy a technológiai szakértők kezében összpontosuló digitális hatalomnak lehetőséget kell nyújtania a polgárok részvételi eljárásaira, például független ellenőrzőmechanizmusokra (71).
A Magnifica Humanitas szerint a társadalmi igazságosság előmozdítása konkrét fokmérője annak, hogy mennyire vagyunk hűek az evangéliumhoz (77). Megfordítva: magához az evangéliumhoz válna hűtlenné az Egyház, ha nem fáradozna a társadalmi igazságosságért. XIV. Leó szerint ennek az összefüggésnek a leghatékonyabb „lakmuszpróbája” az, hogy miként bánunk „a migránsokkal, a menekültekkel és azokkal, akik a szegénység, az erőszak, a klímaváltozás vagy természeti katasztrófák miatt kénytelenek elhagyni lakóhelyüket” (81). A velük szemben kialakított bánásmód mutatja meg, hogy mennyiben hatja át a társadalmat a testvériesség szelleme. Az igazságos társadalomnak ma továbbá, hangsúlyozza XIV. Leó pápa, a digitális kirekesztés és diszkrimináció ellen is fel kell lépnie, elutasítva az erőszakos megfigyelést, a digitális gyűlöletmegnyilvánulásokat és a félretájékoztatást.
A folytatásból kiderül, hogy mindez az Egyházat is lelkiismeretvizsgálatra késztetni.
(Folytatjuk.)
Fotó: Vatican Media; AFP (jelzett kép)
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
