A Magyar Szövetség elnöke, Gubík László „pólós találkozója” a múlt hétvégén a párkányi Csemadok-házban zajlott.
A Csemadok Alapszervezete a Balassi Napok keretében klubestet szervezett, amelyre meghívták az elnököt. Gubík László az útjai sűrűjéből most is örömmel érkezett Párkányba – nem először. Tavaly Esterházy-emlékünnepségen, idén március 15-én már szónokolt a városban.
Az est moderátora Fekete László, a párt parlamenti frakcióvezetője volt. „Hol tart a politikai helyzet?” kérdéssel indította a beszélgetést.
Gubík László – mint mindig – most is nyílt és őszinte volt. Elmondta, hogy az ünnepi beszédek mellett számára legalább annyira fontosak az ilyen kötetlen, „pólós” találkozások az emberekkel a mindennapokban.
A 2024-es megválasztása óta két legfontosabb stratégiai szempontot emelt ki. Az egyik a versenyképesség. Ennek érdekében elkészítették a stratégiai térképet, amely mentén végzik a munkát. A másik a háttércsapat kiépítése, akikkel együtt olyan politikai lépéseket tehetnek, amelyek pozitív irányba terelik az egyetlen magyar párt útját – amelynek célja a parlamentbe jutás kell legyen. Mindent a választókkal egyeztetve, az ő érdekükben.
Ezután ismertette a Szövetség közvélemény-kutatásainak eredményeit. Teljes statisztikai adatokkal alátámasztva kimondta:
a felvidéki magyarságra leginkább az általános közöny jellemző.
A jobb-közép, konzervatív Magyar Szövetség elnöke választ adott arra is, miért szerepelt az utóbbi időben az egyes szlovák pártokkal (például a SMER-rel) való negatív értelmű együttműködés a hírekben, és arról is beszélt, kikkel tudnának kormányra kerülés esetén együttműködni. A liberálisokkal való tárgyalást sem zárják ki. Döntésüket a közvélemény-kutatások is megerősítik.
A találkozások és beszélgetések tapasztalatai alapján a visszajelzések összefogásra ösztönzik a pártot. Van ok a reményre: az egyetlen magyar párt 350 ezer magyar szavazót képvisel. Országos szinten is jók az eredményeik a regionális választásokon, különösen Nyitra megyében, ahol mind a választási, mind a fejlesztési eredmények kiemelkedőek.
„Csak rajtunk múlik, hogy országos viszonylatban is bizonyítsunk”
– fogalmazott. Szlovák részről egyre komolyabban figyelik a Magyar Szövetség munkáját és terveit.
A közönség kérdései főként a szülőföldjükről elköltözött emberek gondjaira, a demográfiai problémákra és a szlovák családpolitika hiányosságaira irányultak. Többen érdeklődtek az új magyar kormánnyal való együttműködés lehetőségeiről, valamint az ifjúság politikai érdeklődésének felkeltéséről.
Szó esett a hazai magyar írott sajtóban zajló egymás elleni harcról is, amely különösen káros az itt élő magyarság összefogására.
Az esten nem volt tömeges részvétel, de a párkányi érdeklődők mellett megjelentek a megyei képviselők: Farkas Iván, a megyei Magyar Szövetség frakcióvezetője, Bolya Szabolcs, a járási elnök és megyei képviselő, Szabó Eugen párkányi polgármester, Herbacsko Anita, a párt országos elnökségi tagja, Bény község polgármestere.
A több mint kétórás beszélgetést követően még sokan maradtak, hogy személyesen is folytassák a nyílt és őszinte eszmecserét Gubík Lászlóval.
DE/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


