Irány Csíksomlyó 2026 – Tizenhat fiatal zarándokolt kerékpáron Budapestről a pünkösdi búcsúba

Irány Csíksomlyó 2026 – Tizenhat fiatal zarándokolt kerékpáron Budapestről a pünkösdi búcsúba

Május 22-én, pénteken helyi idő szerint hat órakor érkezett meg Csíksomlyóra az a tizenhat magyar fiatal zarándokból álló csapat, akik május 16-án indultak el Budapestről a Szent István-bazilikától. A csíksomlyói pünkösdi búcsúhoz kötődő, jótékonysági célú rendezvény a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Ifjúsági Bizottságának harmadik biciklis zarándoklata.

Az út nehézségét jelzi, hogy tizenhetedik társuk kénytelen volt idő előtt befejezni a zarándoklatot. A korábbi, 2023-ban Lisszabonba és 2025-ben Rómába szervezett zarándoklatokhoz hasonlóan a csapat adományokat is gyűjtött a Bethesda gyermekkórház támogatására.  A hétnapos, több mint 700 kilométeres utazás egyik résztvevőjével, Danival gyakornokunk, Fazakas Botond beszélgetett telefonon.

– Mi motivált arra, hogy részt vegyél ezen a kerékpáros zarándoklaton?

– Egyrészt maga a zarándoklat mint tevékenység, ez egyfajta útkeresés is. Épp az életemnek egy olyan szakaszában vagyok, hogy még keresem az utamat. Van egy végzettségem, de úgy érzem, hogy még nem találtam meg a helyem. Ezért fontos pont, hogy ilyen téren is kicsit magába tudjon szállni az ember. Motivált még az istenkapcsolatom erősítése, motivált a természet, főleg a székelyföldi – én ezelőtt sosem voltam itt sajnos, most már igen, és ez csodaszép.

– A táj: gyönyörű szép vidékeken tekertünk, nyilván mindegyiknek más hangulata van, mint például Magyarországon az Alföldnek. Amikor elértük a Kárpátokat, az nagyon megérintett;

Hírdetés

Az is megérintett, ahogyan láttam, hogyan küzdenek a zarándoktársaim, mert ez egy elég komoly kihívás fizikailag, napi több mint száz kilométereket tekertünk és azért ez igazán nagy dolog.

– Miért fontos számodra, hogy a túra alatt jótékonysági felajánlásokat is gyűjtöttetek?

– Azért, mert úgy gondolom, az embernek a küldetése, hogyha van valami célja, akkor lehetősége szerint segítsen másokat is a cél felé tartó úton. Ahogyan a mi utunkon is, amerre jártunk, óriási szeretettel látott minket mindenki, szerintem ugyanezt a szeretetet nekünk is kell kifele sugározni, és hogyha tudunk segíteni valakinek, akkor ezt tegyük meg.

Fotó: Irány Csíksomlyó 2026

Fazakas Botond/Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »