XIV. Leó pápa május 21-én, csütörtökön fogadta a lelkiségi mozgalmak, az egyházi társulatok és az új közösségek moderátorait, akik a Világiak, Család és Élet Dikasztériuma által szervezett találkozón vettek részt a Vatikánban.
Örömmel köszöntötte az új szinódusi aulában megtartott audiencián a Szentatya a közösségek és mozgalmak moderátorait, akik a világ minden tájáról érkeztek a május 21–22-én tartott találkozóra, hogy megerősítsék a szeretetközösséget egymás között, és közösen gondolkodjanak a közösségek kormányzásáról.
Minden társadalmi csoportban szükség van megfelelő személyekre és struktúrákra a közösség életének irányításához és koordinálásához. Irányt kell mutatni ahhoz, hogy a közösség tagjai fejlődhessenek, és az Egyházban is szükség van erre – mutatott rá Leó pápa.
Az Egyház szentségi természete
Mindazonáltal az Egyházban a kormányzás nemcsak a közösség koordinálását jelenti – mutatott rá Leó pápa. Az Egyházat Krisztus hozta létre mint egyetemes üdvözítő szándékának jelét és mint olyan helyet, ahol az emberek minden korban részesülhetnek a megváltás gyümölcseiből, megtapasztalhatják az új életet, amit Krisztus nekünk ajándékozott. Ebben az értelemben
Az Egyház e jellegzetes vonásai szükségszerűen megjelennek az irányításában is, amely azonban soha nem csupán technikai jellegű; éppen ellenkezőleg, maga is az üdvösségre irányul, vagyis a hívők lelki javát kell szolgálnia.
A lelkiségi mozgalmak, az egyházi társulatok és az új közösségek kormányzását általában világiakra bízzák, kifejezve, hogy a keresztségben mindannyian részesültünk Krisztus királyi papságából.
Közérdek, szabad választás, lelkipásztori felügyelet
A vezetői képesség a Szentlélek különleges ajándéka, melyet a közösségek tagjai felismernek egyik testvérükben; ebből legalább három következtetés vonható le – fejtette ki beszédében a pápa.
Az első az, hogy mindenki hasznára kell válnia, a helyi és a tágabb közösség, az egész Egyház javára. A kormányzást soha nem szabad egyéni érdekekre felhasználni, presztízs és hatalom keresésére. A második következtetés, hogy ezt soha nem lehet felülről kikényszeríteni, hanem a közösségen belül felismert és szabadon elfogadott ajándéknak kell lennie. A harmadik következtetés pedig az, hogy – mint minden karizma – egy egyházi közösség vagy mozgalom vezetése is a lelkipásztorok megkülönböztető ítélete alá esik, akik őrködnek a karizmák hitelessége és megvalósulása felett.
Bizonyos tulajdonságoknak mindig jelen kell lenniük a kormányzásban. Ilyen a kölcsönös meghallgatás, a közös felelősség, az átláthatóság, a testvéri közelség, a közösségi megkülönböztetés.
Leó pápa emlékeztetett arra is, hogy a jó vezetés nem koncentrál mindent egy kézbe, hanem biztosítja a szubszidiaritást és a felelős részvételt a közösség minden tagja számára.
Örökség és prófétai szerep
A különböző társulatok és mozgalmak vezetőire kényes feladat vár:
Csak így lehetünk ugyanis keresztények, tanítványok és misszionáriusok a mai társadalomban és Egyházban – jelentette ki a Szentatya.
A vezetők prófétai feladatának része tehát az, hogy elősegítsék a társulat vagy mozgalom nyitottságát a történelmi helyzetekre.
Mindig a közösség javát tartsák szem előtt
A kormányzással megbízottak számára a másik nagyon fontos feladat a szeretetközösség megóvása és erősítése az adott csoporton belül és kifelé is.
Ez megköveteli a szelídség, az elfogulatlanság és az önzetlen szeretet tanúságtételét, hogy az példaként szolgáljon mindenki számára.
A közösségek legyenek egységben az Egyházzal
Leó pápa aláhúzta az egész Egyházzal való szeretetközösség fontosságát. Időnként olyan csoportokkal találkozunk, amelyek önmagukba zárkóznak és azt gondolják, hogy az ő saját valóságuk az egyetlen, vagy hogy ők „az egyház”. Ezzel szemben az Egyház mi vagyunk, mindnyájan.
A közösségeknek és mozgalmaknak tehát szeretetközösségben kell élniük az egész Egyházzal; egyházmegyei szinten is. A püspök ebben nagyon fontos szereplő, ezért nem jó, ha egy csoport nincs szeretetközösségben püspökével, és úgymond „másikat akar”. Egyházmegyei és egyetemes szinten is szeretetközösségre kell törekednünk – hangsúlyozta a Szentatya.
Ennek fényében jobban megérhetjük az alapító karizma iránti hűség értelmét is, ami elengedhetetlen egy egyházi közösség kormányzásához. Minden hiteles karizma magában foglalja az Egyház iránti hűséget és nyitottságot.
Elvinni az evangélium fényét az élet minden területére
Leó pápa köszönetet mondott a lelkiségi mozgalmak, az egyházi társulatok és az új közösségek felelőseinek szolgálatukért, akik felbecsülhetetlen kincset jelentenek az Egyház számára. A karizmák, lelki ajándékok és lelkipásztori módszerek sokfélesége, melyek az elmúlt években kifejlődtek, lehetővé teszik, hogy a kultúra, a társadalmi élet és a munka világának minden területére elvigyék az evangélium világosságát.
„Ápoljátok és Isten kegyelmével gazdagítsátok mindezeket az ajándékokat! Az Egyház támogat és kísér benneteket” – mondta a Szentatya, majd Szűz Mária, az Egyház Anyja közbenjárásáért fohászkodva apostoli áldását adta a lelkiségi mozgalmak, az egyházi társulatok és az új közösségek moderátoraira.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


