A látható mögött – Emlékkiállítás nyílik Polgári Máté OFM fotóiból a budapesti Karinthy Szalonban

A látható mögött – Emlékkiállítás nyílik Polgári Máté OFM fotóiból a budapesti Karinthy Szalonban

Június 10-én emlékkiállítás nyílik Budapesten, a Karinthy Szalonban A látható mögött – egy kisebb testvér szemével címmel, amely Polgári Máté OFM (1966–2024) fotográfiai hagyatéka előtt tiszteleg. A tárlat azon túl, hogy egy különleges látásmódú alkotó munkáit mutatja be, felvillantja egy olyan ember belső világát is, aki kisebb testvérként kereste a valóság mélyebb rétegeit.

Polgári Máté 1966-ban született Budapesten, és 1992-ben csatlakozott a ferences rendhez. Bár nem hivatásos fotóművészként alkotott, képei mégis erőteljes vizuális érzékenységről és mély emberismeretről tanúskodnak. Fotóin a hétköznapi pillanatok, arcok, városi részletek és apró gesztusok olyan szemszögből jelennek meg, amely túlmutat az egyszerű dokumentáláson: a képek mögött minden esetben ott húzódik a megértés vágya, valamint az evangéliumi figyelem és a csendes jelenlét megélése.

Bagyinszki Ágoston OFM egykori novícius- és rendtársának gyászmiséjén elmondott beszédében úgy fogalmazott: Polgári Máté fotói mögött mélyen hívő világlátás húzódik meg – annak felismerése, hogy az igazán fontos dolgok sokszor a hétköznapok rejtettségében jelennek meg. Megjegyezte: bár nem lett pap, ferences laikus testvérként sajátos módon mégis „prédikált” – a képein keresztül.

Máté testvér fotóin a jelentéktelennek tűnő dolgok különös méltóságot kapnak. A tárlaton például olyan képek is helyet kapnak majd, amelyek elhagyatott városrészeket, hajléktalan embereket, egy-egy jó szögből eltalált padot vagy éppen kopott, omladozó tűzfalakat örökítenek meg.

Ezt a látásmódot talán legpontosabban Polgári Máté OFM egyik albumának mottója ragadja meg: „Azt az ízt keresem, ami csak itt terem meg, nálunk és körülöttünk!”

Hírdetés

*

A kiállítás megnyitóját június 10-én, szerdán 18 órakor tartják.

Köszöntőt mond Berhidai Piusz ferences tartományfőnök, Köves-Kárai Petra művészettörténész és Horváth Ádám, Máté testvér egykori tanítványa.

Szöveg: Ádám Rebeka Nóra

Forrás és fotó: Ferences Média

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »