Több mint egy évnyi fejlesztői munka, önkéntes szolgálat és közösségi összefogás eredményeként megújult a miserend.hu oldal. A fejlesztéshez szükséges 4,5 millió forintot több mint 300 támogató adománya tette lehetővé. A gyűjtés megszervezését a Hetvenkét Tanítvány Mozgalom vállalta, de a programozói munkában számos önkéntes is részt vett.
A fejlesztés célja az volt, hogy a több mint ötezer magyarországi és határon túli misézőhely adatait egy korszerűbb, naptár alapú rendszer kezelje. Az új felület immár képes külön kezelni az ünnepi miserendeket, az időszakos változásokat, a kivételeket, valamint a szentségimádások adatait is. A rendszer évente közel ötszázezer liturgikus eseményt kezel.
Mindezek során kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy a rendszer nyílt és közösségi alapú maradjon: az elkészült kód továbbra is nyilvánosan elérhető bárki számára.
A fejlesztők hangsúlyozzák: bár a rendszer folyamatos fejlesztés alatt áll, az elmúlt évek egyik legnagyobb előrelépését sikerült megvalósítani a miserend.hu történetében. A felhasználók egyszerűbben és gyorsabban küldhetik be a miserend-változásokat és javításokat, amelyek ellenőrzés után kerülnek be az adatbázisba.
A megújulás különösen hasznos a nyári időszakban, amikor sok család és utazó indul belföldi vagy külföldi nyaralásra.
A miserend.hu segítségével gyorsan és egyszerűen ellenőrizhető, hogy az adott nyaralóhelyen mikor és hol tartanak szentmisét.
Forrás és fotó: Hetvenkét Tanítvány Mozgalom
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


