A városvezetés az egykori pap által elkövetett szexuális visszaélésekre hivatkozva hozta meg azt a döntést, hogy elveszik tőle a Pro Urbe díjat.
Visszavonta Szűcs Balázs egykori katolikus pap Pro Urbe Díját Szentendre vezetése – írja az Index. A volt pap a Szőlő utcai javítóintézet csendes szobáit vezette.
A döntésről Fülöp Zsolt polgármester tájékoztatta Pető Attila aktivistát, aki korábban nyílt levélben kérte a városvezetést a díj visszavonására. Szerinte a még 2006-ban adott elismerés erkölcsi alapját megrendítette az időközben napvilágra került ügy. Pető Attila hangsúlyozta, hogy nem bosszúra vágyik, hanem arra, hogy Szentendre felelős közösségként jelezze az áldozatoknak és a gyermekeknek, hogy a múlt hibáiból tanulni akar.
„Személyes sorai és az Ön többéves, állhatatos küzdelme megerősített minket abban, hogy a közösségünknek kötelessége szembenézni a múlttal, és megtenni ezt a jelképes, de elengedhetetlen lépést a jóvátétel útján. Egyetértünk Önnel abban, hogy egy városi kitüntetés nem csupán elismerés, hanem jelzés is: a közösség értékrendjét fejezi ki, és azt, hogy kit állítunk példaképül a város elé” – írta az aktivistának küldött válaszában Fülöp zsolt polgármester.
„Szentendre felelős közösségként mondja ki: a város legmagasabb erkölcsi elismerése nem maradhat olyan személy birtokában, aki visszaélt a rábízott gyermekek bizalmával. Bízunk benne, hogy ez a határozat hozzájárul az áldozatok megnyugvásához, és méltó válasz az Ön bátorságára” – jelentette ki leveléáben a településvezető.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


