Felvidéki származású szerzetes lett a Magyar Pálos Rend új tartományfőnöke

Felvidéki származású szerzetes lett a Magyar Pálos Rend új tartományfőnöke

A felvidéki, óvári származású Vízi Gábor András atyát nevezte ki a Magyar Pálos Rend új magyarországi tartományfőnökévé Beniamin Bąkowski generális atya. A kinevezés 2026. június 1-jével lép hatályba. A hírről a Magyar Pálos Rend hivatalos oldala számolt be részletesen, hangsúlyozva az új tartományfőnök eddigi szolgálatának állomásait és lelki küldetésének alapgondolatait.

A közlemény szerint Vízi Gábor András atya 1971. július 13-án született Nagykürtösön, a pálos rendbe pedig 2001-ben lépett be. Örökfogadalmát 2006-ban tette le, tanulmányait a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola intézményében végezte. Pappá 2012. június 23-án szentelték a petőfiszállás-pálosszentkúti kegyhely területén.

Mint írják, papi szolgálatát ezt követően a Márianosztrai pálos kolostor közösségében folytatta, ahol előbb káplánként, majd plébánosként és házfőnökként szolgált egészen mostani kinevezéséig.

A palosrend.hu kiemeli:

A rend vezetése a változó kor kihívásai közepette olyan szerzetesre bízta a magyar tartomány irányítását, aki hosszú éveken át közvetlen lelkipásztori és közösségvezetői tapasztalatot szerzett.

A kinevezést követően Vízi Gábor András atya köszöntő üzenetben fordult a hívekhez, szerzetestestvéreihez és a rend barátaihoz. Gondolatait a zsidókhoz írt levél ismert szavaival kezdte: „Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké.”

A felvidéki származású pálos atya köszöntőjében hangsúlyozza:

„Rohamosan változó világban élünk. Az idők jelei, a társadalmi és lelki kihívások mindannyiunkat állandó készenlétre és megújulásra késztetnek.”

Hírdetés

Hozzáteszi ugyanakkor, hogy az ember számára ma is biztos kapaszkodót jelent „Isten örök és változhatatlan szeretete, valamint az Ő gondviselő jelenléte”.

Vízi Gábor András atya köszöntőjében őszintén beszél arról is, miként élte meg a kinevezés pillanatát. Mint fogalmaz: „mélyen átéreztem a magam kicsinységét és gyarlóságát”.

Ugyanakkor azt is kiemeli, hogy

nem saját erejében bízik, hanem Isten kegyelmében, „aki a gyengéket választja ki, hogy megmutassa erejét”.

Köszöntőjének központi gondolatává az „együtt” szót emelte. A pálos atya hangsúlyozza: együtt kell maradniuk az imában, a szerzetesi közösségben, a lelkipásztori szolgálatban és az egyházi együttműködésben is.

Szavai szerint:

„Együtt kell munkálkodnunk a ránk bízott lelkek üdvösségén, hirdetve a reményt”, valamint „együtt kell lélegeznünk és szolgálnunk a Katolikus Egyházzal, mint annak hűséges tagjai”.

Az új tartományfőnök végül arra hívta a híveket és a rend közösségét, hogy közösen induljanak el az új időszakban, kérve Remete Szent Pál és Boldog Özséb közbenjárását, valamint a Magyarok Nagyasszonya oltalmát.

Vízi Gábor András atya köszöntője teljes egészében ITT olvasható.

BN/Felvidék.ma/Magyar Pálos Rend


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »