Pálinkás Szilveszterre fenyítés és előléptetés vár

Pálinkás Szilveszterre fenyítés és előléptetés vár

A százados közvetlenül Ruszin-Szendi Romulusz mellett fog dolgozni. A honvédelmi miniszter ennek ellenére kijelentette, következménye lesz annak, hogy engedély nélkül a nyilvánosság elé állt.

A jövőben kabinetfőnök-helyettes lesz közvetlenül Ruszin-Szendi Romulusz mellett Pálinkás Szilveszter százados írja a honvédelmi miniszter Facebook-videója nyomán a Telex.

A miniszter a honvéd százados kapcsán kijelentette: „Elő is fogom léptetni, soron kívül, és meg is fogom fenyíteni. Az eljárásokat el is fogom indítani ellene, mert előzetes jelentés nélkül állt nyilvánosság elé, a szabályok pedig mindenkire vonatkoznak.”

Hírdetés

Pálinkás Szilveszter az áprilisi választások előtt tálalt ki a sajtónak a honvédség helyzetéről, így arról is, hogy „a legnagyobb pofon az a 2024-es kormányrendelet volt, ami átalakította a honvédek jogállását és eltörölte a pótlékok, túlórák kifizetését” – jegyzi meg a lap.

A százados az új kormány megalakulása óta többször feltűnt Ruszin-Szendi Romulusz társaságában, ott volt, amikor múlt héten katonai tiszteletadással fogadták Ruszin-Szendit a Honvédelmi Minisztériumnál, valamint a Petőfi laktanya visszanevezésének ceremóniáján is részt vett.

https://www.facebook.com/plugins/video.php?height=476&href=https://www.facebook.com/reel/1004927082074111/&show_text=false&width=267&t=0


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »