Bakancsos zarándokok is indulnak Csíksomlyóra

Bakancsos zarándokok is indulnak Csíksomlyóra

Mint már hírül adtuk, május 21-én mintegy száz kézdiszéki gyalogos zarándok indul Kézdivásárhelyről a szombati csíksomlyói búcsúra. Egy másik útvonalon harmadik alkalommal kerekednek fel ugyanaznap reggel bakancsos zarándoklatra a lemhényi HŐseink ösvényén túracsapat tagjai. A kézdiszéki lovas zarándokok ugyancsak csütörtökön délelőtt a Perkőről mennek a csíksomlyói búcsúra.

A HŐseink ösvényén névre keresztelt túracsoport hat éve alakult meg a Lemhényi Ifjúsági Szervezet égisze alatt Lukács Botond kezdeményezésére azzal a céllal, hogy a térténelem iránti érdeklődést összekössék a természetjárással. A csoport nevében a H betű a hőseinket, míg az Ő betű az őseinket jelenti. Ezért írják mindkettőt nagybetűvel. Ők Esztelnekről 8 órakor indulnak a Mária úton Dávid Zoltán római katolikus plébános áldását követően. A túra hossza hetven kilométer, amit három szakaszban tesznek meg: első nap majdnem 25 kilométert, második nap mintegy 35 kilométert, harmadik nap pedig 10 kilométert gyalogolnak.

Hírdetés

A legfiatalabb túrázó alig egyéves, a legidősebb pedig 67 esztendős. A ferences zárdatemplomtól indulva a Csángótelep irányába főleg erdei utakon haladnak, majd a Gombásbérc és a Salutaris borvízforrás érintésével érkeznek meg Kászonjakabfalvára, ahol vendéglátóik a kultúrotthonban biztosítsanak számukra éjszakai szállást. Pénteken reggel a Pap-hegy lesz az első úti céljuk, majd a völgybe ereszkedve Csíkszentkirályig gyalogolnak, itt töltik a második éjszakát, és szombaton reggel onnan érkeznek a csíksomlyói nyeregbe. Az út során a zarándokok vallásos énekeket énekelnek és imádkoznak. 

A zarándoklathoz már vannak bőven jelentkezők, de továbbra is várják mindazokat, akik szívesen vennének részt a bakancsos zarándoklaton. A szervezők arra kérik a gyaloglókat, hogy két csomaggal készüljenek: a kisebbikben (kényelmes hátizsák, amit magukkal fognak vinni) legyen ivóvíz, élelem és esőkabát; a nagyobbik csomagba (ezt a kísérő kisbusz szállítja majd a szálláshelyekig) a tisztálkodási eszközöket, a hálózsákot és az egyéb szükséges tárgyakat kell tenni. Az ingyenes zarándoktúrával kapcsolatosan a Lemhényi Ifjúsági Szervezet (LISZ) Facebook-oldalán vagy a 0748 815 328-as telefonszámon, üzenetben lehet érdeklődni, illetve jelentkezni. 


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »