Gubík László: egyetlen magyar párt van, és 2027-ben meg kell küzdenünk a képviseletért

Gubík László: egyetlen magyar párt van, és 2027-ben meg kell küzdenünk a képviseletért

Ezúttal már a tavaszhoz illően pólóban, de továbbra is a szokott kötetlen hangulatban találkozott az érdeklődőkkel Gubík László, a Magyar Szövetség elnöke május 18-án a szentmihályfai kultúrházban. A hagyományos „pulóveres” fórumon a pártelnök áttekintette a közösség előtt álló kihívásokat, beszélt a 2027-es parlamenti választások tétjéről, valamint a párt politikájáról és programjáról.

A fórum elején Gubík László emlékeztetett: amióta 2024 szeptemberében megválasztották a Magyar Szövetség elnökévé, az egység üzenetét viszi közösségszerte.

„Egyetlen magyar párt maradt” – hangsúlyozta többször is, hozzátéve, hogy ezt a tényt még mindig sokan nem tudatosították a felvidéki magyarok körében a korábbi évek megosztottsága miatt.

A pártelnök bemutatta a Magyar Szövetség által készített reprezentatív felmérés eredményeit, amely a mintegy 350 ezer választójoggal rendelkező felvidéki magyarra terjed ki. A felmérés szerint a potenciális választók 45 százaléka jelenleg nem szavazna, mert a korábbi magyar–magyar konfliktusok demoralizálták őket. Egyharmaduk továbbra is kitart a magyar párt mellett, míg körülbelül 20 százalék más pártokra voksolna.

(Fotó: JP/Felvidék.ma)

Kenyértémák az első helyen

A kutatás szerint a felvidéki magyarokat elsősorban a mindennapi megélhetés kérdései foglalkoztatják: munkahelyteremtés, infrastruktúra, egészségügy, szociális helyzet. Csak ezek után következnek a nyelvi jogok és szimbolikus kérdések. Gubík László szerint a Magyar Szövetség politikáját ezekre a tényekre és adatokra kell alapozni.

A pártelnök kizárta a jelenlegi legnagyobb kormánypárttal, Robert Fico Smer-SD-jével való együttműködést a 2027-es választások előtt és után.

„Köszönjük szépen, ezt nem kérjük” – fogalmazott. Ugyanakkor hangsúlyozta: ez nem jelenti automatikusan az ellenzéki oldallal való szövetséget sem, különösen nem a Progresszív Szlovákiával.

(Fotó: JP/Felvidék.ma)

Hírdetés

13 pontos program és az Együttélés 2040

A következő hónapok feladata a párt számára egy olyan választási ajánlat kidolgozása, amely tartalmazza a kisebbségi jogi garanciákat: jogállási törvényt, nemzeti iskolahálózatról szóló törvényt, családtámogatási eszközöket (például babakötvényt) és gazdasági intézkedéseket. Gubík László említette a közigazgatási reform, az iskolaoptimalizáció és az infrastruktúra (R7-es) kérdését is, amelyeknél nélkülözhetetlen a magyar képviselet.

A demográfiai helyzetről szólva aggasztónak nevezte a trendeket: a felvidéki magyarság létszáma a következő évtized végére 300 ezer közelébe csökkenhet, jelentős a vegyes házasságok aránya és a roma népesség növekvő súlya a magyar iskolákban.

(Fotó: JP/Felvidék.ma)

Konstruktív együttműködés a magyar kormánnyal

A fórum kötetlen részében a résztvevők számos témát érintettek: a határon túli támogatások jövőjét az új magyar kormány alatt, az iskolák helyzetét, a roma integráció kihívásait, a szlovák nyelvoktatást a magyar iskolákban, valamint a közösség mozgósításának fontosságát. Többen hangsúlyozták a személyes, szájról szájra történő tájékoztatás és a helyi hálózatok építésének jelentőségét.

Gubík László válaszában ismét kiemelte:

a Magyar Szövetségnek regionális szinten már most is jelentős eredményei vannak (önkormányzatok, megyei képviselők), ezeket kell megmutatni az embereknek.

Hozzátette, hogy a közösségnek saját magára kell elsősorban számítania, ugyanakkor konstruktívan kell együttműködni az új magyar kormánnyal is a felvidéki magyar érdekek érvényesítése érdekében.

(Fotó: JP/Felvidék.ma)

A fórum hangulata oldott és őszinte volt, a résztvevők aktívan kérdeztek és hozzászóltak. Gubík László több alkalommal is aláhúzta: a 2027-es választás tétje óriási – vagy sikerül visszaállítani a parlamenti képviseletet, vagy a felvidéki magyarság helyzete tovább gyengül.

A pulóveres találkozók sorozata folytatódik, a következő fórumok szintén lehetőséget adnak a közvetlen párbeszédre a Magyar Szövetség elnökével.

szd/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »