Május 16-án találkozóra hívták a Kaposvári Egyházmegyében szolgáló hitoktatókat a bárdudvarnoki Porta Pacis Lelkigyakorlatos Házba. A katekéták napján szakmai és lelki programokkal, szentmisével, valamint a Kerek egy ég alatt című ünnepi előadással várták a résztvevőket. A nap középpontjában a közösségépítés, a hivatás megerősítése és az öröm állt.
A találkozón Varga László kaposvári megyéspüspök köszöntőjében hálát adott a katekétákért, megköszönve szolgálatukat.
A főpásztor szavait követően Tomanek Péter hitoktatási igazgató értékelte a 2025/26-os tanévet, Ébresszünk hitet címmel, mely az egész tanítási év mottója is volt.
A katekéta szolgálata jóval túlmutat a hittanórák megtartásán – hangsúlyozta Farkasné Magyar Anikó hitoktatási szakmai vezető. – A katekéta kifejezést tudatosan használják, mert többet jelent, mint hitoktatót: olyan elhivatott munkatársakat jelöl, akik a gyermekeket és családjaikat a plébániai közösséghez kapcsolják, közösségeket építenek, programokat szerveznek és lelki támaszt nyújtanak.
„Szeretnénk, ha ez az identitás valóban beépülne a hitoktatók szívébe” – mondta a szakmai vezető. Ezért döntöttek úgy, hogy az évente megrendezett szakmai napok egyikét kifejezetten a katekéták napjaként ünneplik meg. Az alkalom egyszerre szolgál hálaadásként az elmúlt tanév kegyelmeiért és megerősítésként a szolgálatban. Fontos megélni és megünnepelni azt a meghívást, amelyet Istentől kaptak. A közösségben való együttműködés, az egymásra figyelés és a kölcsönös támogatás meghatározó része ennek a küldetésnek – hangsúlyozta Farkasné Magyar Anikó.
Arról is beszélt, hogy az elmúlt év középpontjába tudatosan a közösségépítést állították. A 2025/26-os tanév mottója – Ébresszünk hitet! – nemcsak a gyermekek hitre nevelésére, hanem a hitoktatók lelki megerősödésére is irányult. A szakmai és lelki programokat egyaránt erre az alapgondolatra építették.
A közösségi kapcsolatok erősítését szolgálják a mintegy négy éve működő teaházak is, amelyek esperesi kerületenként szervezett szakmai-lelki találkozók. Ezek célja, hogy az azonos térségben szolgáló hitoktatók ne csupán munkatársakként, hanem egymást lelkileg is támogató közösségként kapcsolódjanak össze.
Az idei év új kezdeményezése a „virtuális kápolnák” létrehozása volt. Ez az online imaháló lehetőséget ad arra, hogy a katekéták együtt hordozzák imádságban a gyerekeket, a családokat, a papokat, egymást és az egyéni imaszándékokat is. Farkasné Magyar Anikó szakmai vezető szerint ezek a kezdeményezések azt mutatják, hogy a hitoktatás nem pusztán oktatási feladat, hanem közösségépítő és lelki szolgálat is, amelyben a személyes kapcsolatoknak és az egymásért vállalt felelősségnek kiemelt szerepe van.
A nap során Varga László püspök mutatott be szentmisét.
„Szeretett, örömteli hitoktató testvéreim! – szólította meg a katekétákat a főpásztor prédikációjában. – Teljes az örömötök? Betölt benneteket az öröm? Hiánycikk, nemcsak a keresztények, a hitoktatók, vagy a papok között.
Jézus azért ment el, hogy elküldje az Atyától első ajándékul. Vegyétek a Szentlelket! – mondta homíliájában a püspök. – Milyen a kapcsolatotok vele?
Ő a legdrágább ajándék, s mégis ingyenes, állandó jelenlét, hiszen ott van bennünk, s állandóan inspirálni szeretne minket Jézus felé” – emelte ki a főpásztor.
A szentmise végén a kaposvári megyéspüspök Szent Carlo Acutis-díjat adott át a 20, valamint 30 éve hitoktató katekétáknak. Varga László püspök a nyugdíjba vonuló hitoktatókat is köszöntötte.
A szentmisét követően a Kerek egy ég alatt című előadást tekinthették meg a résztvevők, amely mesével, énekkel és homokrajzzal idézte meg a három nagy egyházi ünnep üzenetét, Navratil Andrea Liszt Ferenc-díjas és Magyar Örökség díjas énekes, előadóművész, Sz. Nagy Mária bábszínész, homokrajzos, valamint Demeter László Bartók Béla-emlékdíjas népzenész tolmácsolásában.
Forrás: Kaposvári Egyházmegye
Fotó: Kling Márk
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


