A szűzi élet ferences olvasata, a szüzesség fogadalma – Ferenc-Mária klarissza nővér írása

A szűzi élet ferences olvasata, a szüzesség fogadalma – Ferenc-Mária klarissza nővér írása

Számos lelki írótól s rendalapítótól ismerünk tanítást a szerzetesi fogadalmakról. Assisi Szent Ferenc és Szent Klára esetében ilyen írásokkal nem találkozunk. Istennek olyan választott edényei azonban ők, akikben minden helyet az Úr foglal el, s ezt írásaik is tükrözik – írja Ferenc-Mária klarissza apátnő, aki az alábbiakban a tisztasági fogadalom ferences lelkiségben elfoglalt helyét mutatja be.

Soraimat Szent II. János Pál pápa Vita Consecrata apostoli buzdításának bevezető szavaival kezdem. Ez az apostoli buzdítás 1996-ban, tehát éppen 30 évvel ezelőtt lett az egész Egyház kincse. A fogadalmakról, az Istennek szentelt életről való gondolkodást, írást mi sem teszi jobban szükségessé, mint éppen az, amit a szent pápa így fejezett ki: „nem elszigetelt peremjelenséggel állunk szemben” (Vita Consecrata [VC], 3). S ezt – magyarázza tovább a pápa – „az Istennek szentelt élet világméretű jelenléte és tanúságtételének evangéliumi jellege teljes világossággal mutatja”. Majd pár sorral később:

A pápa a megszentelt élet tanúságtételének evangéliumi jellegéről beszél. Ez a lehető legalapvetőbben érinti a ferences lelkiségben élőket, hiszen regulánk, életformánk így kezdődik: „tartsák meg a mi Urunk Jézus Krisztus szent evangéliumát, élvén engedelmességben, tulajdon nélkül és tisztaságban” (…) nemcsak arról van szó, hogy a megszentelt személy tanúságot tesz az evangéliumról, hanem arról is, hogy még mielőtt tanúságot tenne a világ előtt, már az evangélium szerint éli fogadalmait. A Vita Consecrata gyönyörűen fogalmaz, amikor azt mondja, hogy „az evangéliumi tanácsok vállalása a legszorosabban kapcsolódik Krisztus misztériumához, mert feladata, hogy amennyire csak lehetséges, mutassa be s abszolút és eszkatologikus értékként ragyogtassa föl azt az életformát, amit Krisztus választott magának. 

Maga Jézus vezette be ezt az életformát, amikor egyeseket meghívott, hogy hagyjanak el mindent és kövessék őt” (VC, 29). Mit is jelent, hogy mindent elhagyva kövessék Krisztust?

Szent Klára az általa írt Életforma szövegébe, annak is éppen a közepébe ezeket a Szent Ferenctől kapott szavakat illesztette be: „azt választva, hogy a szent evangélium tökéletessége szerint éljetek” (…). nem elég – ahogyan azt például Szent Benedek Regulájában olvassuk – az evangélium vezetése alatt élni, vagy néhány, az evangéliumból kiválasztott helyből meríteni: Benedek a Regula szinte minden rendelkezéséhez megkeresi a szentírási alapot. De nem is arról van szó, hogy pusztán szigorú normákat kellene fölállítani, amint ezt Hugolino bíboros (a későbbi IX. Gergely pápa) és IV. Ince pápa is tette még Szent Klára életében, hogy azoknak megfelelően szabályozzák Klárának és nővéreinek, vagyis a San Damianó-i közösségnek az életét, azt a látszatot keltve, mintha a tisztaság fogadalmának lényege az volna, hogy a szerzetes sohasem hagyja el a monostort. Mindezzel szemben Klára – Ferenc nyomán – az evangélium teljességét tette meg regulának, életformának.

„Maga az Úr nyilatkoztatta ki nekem, hogy a szent evangélium formája szerint kell élnem” (Végr 14) – mondja Ferenc, teljesen más megközelítést adva ezzel mind az életformának, mind a fogadalmaknak.

De térjünk még vissza a Szent Ferenctől kapott szavakra, amelyeket Szent Klára az Életforma szívébe helyezett: „isteni sugallatra a legmagasztosabb, legfönségesebb királynak, a mennyei Atyának leányaivá és szolgálóivá lettetek, és eljegyeztétek magatokat a Szentlélekkel, azt választva, hogy a szent evangélium tökéletessége szerint éljetek” (KIR 6,3). Azonnal kitűnik, hogy ebben a mondatban a Szentháromság személyei közül csak az Atya és a Szentlélek neve szerepel. Vajon miért nincs megemlítve a Fiú? Az evangéliumi tökéletesség, a perfectio evangelica kifejezés a középkori egyházi nyelvezetben arra utal, ha valaki szétosztja javait a szegényeknek azért, hogy Jézus követésére induljon; ez jellemzi a 12–13. századi bűnbánó mozgalmakat is.

Szent Ferenc szavai mögött azonban több áll. Jézus Krisztus, a megtestesült Fiú személye azért nincs megemlítve, mert ő maga a szent evangélium. Valami nagyon hasonlót fedezhetünk föl Szent Klára következő szavaiban is: „Ismerd föl hivatásodat. Isten Fia számunkra út lett” (…) a Megtestesült Ige életforma lett; természetesen elválaszthatatlanul az Atyától és a Szentlélektől. S visszatérhetünk a Szent Ferenc-i kifejezéshez: „a szent evangélium formája szerint kell élnem” (Végr 14). Ez a forma tehát nem más, mint Krisztus. A fogadalmakra vonatkoztatva itt már nem a valamiről való lemondás logikájában kell gondolkodnunk, hiszen valami teljesség jelenik meg, az Úrral való egyesülés teljessége. Ennek megfelelően nyugodtan beszélhetünk nem pusztán a tisztaság fogadalmáról, hanem a szüzesség fogadalmáról, hiszen

(…) 

Hírdetés

Klára itt valami nagyon fontosat mond ki: szüzek nem vagyunk, hanem azzá válunk – és éppen a Krisztussal való egyesülés által. Szent Ambrus püspök több évszázaddal korábban ezt így fogalmazta meg: „az szűz, aki Istennel házas” (De virginibus, lib I., c. 8. n. 52, PL XVI, 202).

Az evangéliumban is megtalálhatjuk azt a „logikát”, amely érzékelteti: nem egy szubjektív meglátás az, hogy az engedelmesség, a tulajdon nélküliség (szegénység) és a tisztaság hármas fogadalma maga Krisztus. Szent János evangéliumában a következőket olvassuk: „Addig járjatok, amíg van világosságtok és néhány verssel később: Világosságul jöttem a világba” (Jn 12,35.46).

A szerzetesnek nem a fogadalmak betűiben kell élnie és járnia, hanem Krisztus engedelmességében, szegénységében és szüzességében. Csak így élheti hűségben és szabadon fogadalmainak „részleteit” is.

(…) Klára életében és írásaiban letisztultan láthatjuk, hogyan vált egészen sajátjává és hogyan bontakozott ki benne eredeti módon az a kinyilatkoztatás, amelyet Ferenc kapott az Úrtól. Ismét egy leveléből idézünk: „Most már világos számodra – az Isten kegyelméből –, hogy a teremtmények közül a legértékesebb a hívő ember lelke, mely nagyobb, mint az ég, mivel az ég az összes teremtményekkel egyetemben sem képes befogadni a Teremtőt; egyes-egyedül a hívő ember lelke méltó hajlék és szállás számára, mégpedig a szeretet címén, melyet az istentelenek nélkülöznek.”

(…) mind Ferenc, mind Klára – éppen a teljes szegénységet hirdetve – beszél a birtoklásról. Ugyanis

Hogyan történik ez? – kérdezhetjük. (…) „Helyezd el elmédet az örökkévalóság tükrén, helyezd el lelkedet a dicsőség ragyogásában, helyezd el szívedet az isteni lényeg képmásán, és a szemlélődés által teljesen alakulj át magában az istenség képmásában, hogy magad is átérezd, amit [Isten]barátai átéreznek, megízlelvén azt az elrejtett édességet, melyet maga Isten kezdettől fogva tartogatott az őt szeretőknek” (…) A teljes Szentháromság lesz az övé.

Akinek az élete Istennek van szentelve, az tudja, hogy az Úr semmit sem tartogat, semmit sem ad pusztán az ő számára, hanem mindazt, amit kap, a világért, a lelkekért kapja és éli, nekik adja át. 

Ferenc-Mária klarissza apátnő teljes írása ITT olvasható.

Forrás: Ferences Média

Fotó: Andrei Ivanov

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »