„Sok mindenben hazudott” – Magyar Péter újra kiállt Sulyok Tamás államfő ellen

„Sok mindenben hazudott” – Magyar Péter újra kiállt Sulyok Tamás államfő ellen

„Magyarországnak viszont olyan köztársasági elnökre van szüksége, aki nem egy politikai táborhoz, hanem a magyar nemzethez és minden magyarhoz hű. A legszegényebbhez és a legelesettebbhez is.”

Magyar Péter kemény hangú választ adott Sulyok Tamás hétfőn megjelent Index-interjújára.

„Orbán Viktor báb köztársasági elnöke interjút adott a maffia propagandalapjának, amely lapról a bíróságok kimondták, hogy végig hazudott a kampányban a magyar embereknek. Sulyok Tamás a dicstelen két éves elnöki ciklusa alatt megbukott az emberi, jogi és a politikai alkalmassági vizsgán is” – fogalmaz posztjában a kormányfő.

Szerinte az első percről nyilvánvaló, hogy Orbán Viktornak olyan köztársasági elnökre volt szüksége, akinek a fontossági sorrendjében első helyen a Fideszhez való lojalitás, az utolsó helyen pedig az alkotmányosság védelme és a nemzet egysége áll, ezért esett a választása Sulyok Tamásra.

„Magyarországnak viszont olyan köztársasági elnökre van szüksége, aki nem egy politikai táborhoz, hanem a magyar nemzethez és minden magyarhoz hű. A legszegényebbhez és a legelesettebbhez is. Olyan elnökre van szükség, aki segíti a nemzet újraegyesítését, és nem csak a saját menthetetlen bizonyítványát próbálja magyarázni. Olyan elnökre, aki nem megy szembe a magyar emberek akaratával és a rendszerváltással, hanem szolgálja a hazáját” – jegyezte le Magyar Péter.

Sulyok Tamás a kormányfő szerint sok mindenben hazudott, például

  • a köztársasági elnök feladatköréről,
  • az orbáni gyermekvédelemben megnyomorított gyermekek kapcsán és
  • Hírdetés

  • a kettejük között lezajlott négyszemközti megbeszélések
  • kapcsán is.

    „Az első találkozásunkkor nem utasította vissza a lemondására vonatkozó egyértelmű felszólításomat, hanem annyit jelzett, hogy megfontolja azt. A második találkozónkon pedig annyit kérdezett, hogy ha a lemondás mellett dönt, akkor megfelelő-e, ha az igazságügyi miniszterrel egyezteti annak részleteit.”

    Magyar Péter szerint ezért nyilvánvaló, hogy az utolsó találkozásuk óta „megérkezett a maffiafőnöktől az ukáz, hogy maradnia kell”.

    A kormányfő leszögezte, ezek után nincs miről egyeztetni.

    „Ön (…) megpróbálta eltagadni, hogy a magyarok millió április 12-én a rendszerváltás mellett döntöttek, de ez nem változtat a valóságon. Ön annak a bukott rendszernek a bábja volt, amire a magyarok döntő többsége határozott nemet mondott, és amely aljas rendszert mára a magyarok háromnegyede elutasít.
    Önt a magyarok a rendszerváltás és a működő, emberséges Magyarország akadályának tartják” – sorolta.

    Megerősítette, május 31-ig „ad időt” Sulyok Tamásnak a lemondásra önként.


    Forrás:infostart.hu
    Tovább a cikkre »