A megengedett sebességhatárt túllépő sofőrök, alkohol hatása alatt lévő, illetve a közlekedésben veszélyes magatartást tanúsító vezetők kiszűrését célozta az a rendőrségi akció, melyet szombatról vasárnapra virradóan szervezett a megyei rendőr-felügyelőség.
Tegnapi tájékoztatójuk szerint mintegy száz ellenőrzést hajtottak végre – gépkocsik és motorkerékpárok vezetőit egyaránt megállították –, ezek nyomán hét szabálysértést jegyeztek, és két forgalmi engedélyt is visszatartottak. Egy sofőr jogosítványát bevonták, miután az alkoholteszt 0,82 mg/l szesztartalmat igazolt leheletében. A felelőtlen közlekedési magatartás visszaszorítását, a közlekedési balesetek megelőzését célzó akciók a következő időszakban is folytatódnak – szögezték le a közleményben. (dvk)
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »


