Iancu Laura József Attila-díjas költő, író az Új Ember 2026. május 10-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben megjelent veresit olvashatják.
régi kezemmel integettem
megvagyok úgy-ahogy rendben
de már csak azt hiszem el
amit lehet is hinni
nem kísért többé a talán a lehetetlen
régi szememmel néztelek
ó sírok még ha el is engedtelek
nekem arcod csak egy álarc
a hatalmasok csarnokában
dicsőséged nagy de ajkad csókolatlan
régi szerelemmel szeretlek
tudja ezt Isten és nem büntet
nem támad ítélettel
az elpusztíthatatlanul világosodó sötétbe
nem tekeredik a torkomra a tüdőmre
* * *
Te kint teszel-veszel
kelletlenül jársz fel-alá
mintha dolgod volna
mintha számítana
hogy az almafa ránőtt a tyúkólra
betereled a kétnapos csibéket
(a tavaszi záport nem élnék túl)
és harmadszor is dobsz a kutyának
a tegnapi puliszkából
(de az csak vonyít
ordítja a magáét a nappali Holdnak)
és azt hiszed Ő odabentről figyel
lát téged az ablakból
látja kint teszel-veszel
kelletlenül jársz fel-alá
mintha egy kiáltásnyira volna dolgod
de Ő nem kiált nem lát
nem is tudja hogy vagy
bentről nem számít
hogy az almafa ránőtt a tyúkólra
hogy a csibék és a kutya… nem számít
elnevezitek hát haldoklásnak
mert nem tudtok nem tudtok semmit
Fotó: Merényi Zita
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
