KÉT MAGYARORSZÁG – Sulyok Tamás eltüntetése a fotóról elképesztő pofátlanság és súlyos botrány.
Még meg sem alakult az új kormány, máris ízelítőt kaphattunk belőle, mit takar a valóságban Magyar Péter azon kampányígérete, miszerint ő majd véget vet az állami propagandának, a pártállami cenzúrának meg fölvirágoztatja a szabad tájékoztatást.
Történt ugyanis, hogy szokásosnak épp nem nevezhető módon fölszólította a köztársasági elnököt, hogy ne készítsen közös fotót kormánya tagjaival, mikoron átadja nekik megbízó leveleiket. Még vakuvillanás előtt gyorsan ugorjon félre, esetleg egyenesen bele a Sándor-palota kerekes kútjába, tudomisén. Mintha Sulyok Tamás valami ragályos beteg lenne vagy tömeggyilkos, akivel nem szabad egy képen szerepelni.
Döbbenetes az egész: maga a fölszólítás és a mögötte húzódó, prolihergelő gonoszság is. Szégyen, hogy ilyen egyáltalán elhangozhat.
(Ahogyan az is szégyen mindannyiunkra, hogy a feleségét eláruló, lehallgató embert emeltünk trónra.)
Az államfő nyilvánosan nem válaszolt az otrombaságra, noha nyugodtan megtehette volna. (Fölteszem, ha Antall József követel ilyesmit Göncz Árpádtól, vagy Orbán Viktor Sólyom Lászlótól, érkezett volna válasz – és helyénvaló is lett volna.) Ahogyan arra sem reagált Sulyok Tamás, amikor a kormányfő többször bábunak nevezte őt, és lemondásra szólította föl. A köztársasági elnök Magyarország egyes számú közjogi méltósága, személye az alaptörvény értelmében sérthetetlen. Aki őt sértegeti, ugráltatja, alázza, rajta keresztül voltaképpen Magyarországot, a közjogi rendszerünket, a nemzet egységét tapossa meg. Ilyet egy ellenséges állam vezetőjétől sem tűrhetünk el, a saját államunk hármas számú közjogi méltóságától még kevésbé.
Egyetlen jogszabály sem tiltja, hogy egy közjogi méltóság visszautasítsa a személyét ért nemtelen támadásokat. Ad absurdum: Sulyok Tamás nyugodtan világossá tehetné, hogy
amit a miniszterelnök művel a lemondásra fölszólítással, az egyértelműen alkotmánysértés.
Ha mindezt a láthatóan apolitikus és konfliktuskerülő államfő nem szeretné kimondani, akkor megtehetné helyette egy vezető ellenzéki politikus is. Föl kellene végre ocsúdni az április 12-ei sokkból, hahó! És világossá tenni: eddig és ne tovább!
Magyar Péter fotózkodási arcátlansága aztán újabb szintet lépett, amikor a miniszterek kinevezési ceremóniáján a kormányfő és tárcavezetői tüntetőleg oldalra fordultak, hogy duettben készüljön róluk kép, a mellettük álló államfőt kitakarva. Illendőség? Tisztelet? Protokoll? Szokásjog? Kukába velük! Ez itt a Tisza-kormány, s ha úgy tartja kedvük, a díszvacsora közben is nagyokat dörrentenek majd. Esetleg előveszik, mint Eckü.
Milyen jó, hogy visszatértünk Európába, ugye?
Aztán az egyik fényképnél kisebb malőr történt. A Bóna Szabolccsal készülthöz – noha Övcsatos úr megtiltotta neki – Sulyok Tamás is odafordult, így mindhárman rákerültek. A Magyar Távirati Iroda viszont – minden bizonnyal politikai utasításra – levágta a képről az államfőt. Nyissz! Hihetetlen! Olyan ez, mint amikor Sztálin elvtárs utólag leretusáltatta Jezsov elvtársat egy régi fotóról, minthogy az NKVD-vezér időközben páriává lett és likvidálták.
Sulyok Tamás eltüntetése a fotóról elképesztő pofátlanság és súlyos botrány. S jól mutatja, milyen világ jön most. Az ellenzéki pártok nem maradhatnak csöndben! Tessék szépen fölébredni, és ütni az asztalt, követelni a távirati iroda illetékesének, felelős vezetőjének megnevezését és eltávolítását. És még inkább: annak a politikusnak a megnevezését és közéletből való kitakarítását, aki utasítást adott az elképesztő fotómanipulálásra!
Egy ilyen botrány nem maradhat következmények nélkül! El lehet képzelni, mi történne, ha mondjuk a Politico kiretusálná Von der Leyen asszonyt valami protokollképről. Ehhez képest mit látunk? A Fidesz halk Facebook-posztokban szomorkodik, ahelyett, hogy verné a tamtamot.
Közben a libsi propagandasajtó hozza szokásos színvonalát. Az egyik fele lapít és sunyít. A másik meg ünnepel és röhögcsél. A Telex például külön cikkben örvendezik annak, hogy Sulyok Tamás „nem fért fel az MTI-fotóra”. Majd álnaivan rácsodálkoznak, hogy a Bóna Szabolcs miniszter kinevezésekor készített kép más képarányú, mint a többi. „Valószínűleg azért folyamodtak ehhez a megoldáshoz, mert Sulyok Tamás eredetileg szerepelt a képen.” Na ja, „valószínűleg”. Kenegetik, mint a teologina…
Ennyiből is látszik, a Tiszával végre beköszöntött a sajtószabadság, megszűnt a kormányzati propaganda, a pártpolitikai kézivezérlés. Persze, valójában már a kampányban is sejthető volt, mire készülnek. Például, amikor a köztévé brüsszeli tudósítójának, Baraczka Eszternek odasziszegte az Övcsatos: „a következő években mindent ki fogunk vizsgálni, az önök fizetését, lakását, mindent”. Ilyen otromba fenyegetőzésre még Gyurcsány Ferenc sem vetemedett soha. Vagy amikor egy kiszivárgott hangfelvételen azt ecsetelte Tisza-vezér úr, hogy a jobboldali sajtósokat a Dunába lökné, a sajátjait (ATV, Index, Telex, 444, 24.hu) pedig elküldte a „k…rva anyjába”. Vagy amikor Gulyás Márton a Partizánban a bennfentes kereskedési botrányáról szerette volna kérdezni, Magyar pedig cseppet sem burkoltan megfenyegette: ilyen kérdésekért „bárhol Nyugat-Európában újságírók is börtönben lennének”.
Sajtószabadság, mi?
A Tisza cselédsajtója ugyanazt kapja majd jutalmul, amit a fideszes sajtó büntetésül. Alázást, fenyegetést.
A Válasz zsurnalisztáját, Stumpf Andrást például a saját oldalán tanította móresre, amiért az Átlátszó nyomán meg merte írni: a „Buddha” nevű tiszás hackert szexképes zsarolásért jogerősen elítélték, mégis fontos pozícióba kerülhet. Mint Szauron vérben égő szeme, amely sosem alszik, miniszterelnök úr rögtön odakommentelte neki, hogy hazugság az egész, majd – szokott stílusában – így tette helyre az április 12-én még Tóta W.-vel és Zsuffával ünneplő Stumpfot: „És itt most le is zártam ezt a fantasztikus oknyomozó sztorit.” Ahogy mondani szokás: minden pofon jó helyre megy.
Az legalább Magyar Péter mentségéül szolgálhat, hogy mindvégig önazonosan viselkedik. Hiszen ugyanígy alázta a volt feleségét, a volt barátnőjét, a „wellnesshétvégére” fölszedett csajt, a saját európai parlamenti képviselőit, az elé vörös szőnyeget terítő lakájsajtót. Mindenkit egyformán aláz és gyaláz. Ilyesformán diszkrimináció vádja nem érheti.
Hogy ez az ámokfutás mikor és hogyan ér majd véget, még nem látszik. Jelenleg Péter vezér és az ő népe a mézesheteit éli. Minisztériumokba vonul be pöffeszkedő kompániájával, onnan közvetíti győzelmi videóit. A karmelitában megtapogatja Orbán Viktor vaságyát. „Naprendszere napjának” egykori munkahelyén való mozgolódás nyilván varázsos erővel tölti el. A vaságy mint a luxizás bizonyítéka, hívei pedig kajolják. Aztán végigvonul a Belügyminisztériumon, több száz milliárdos fölújításról handabandázik meg arról, hogy ez egy titkos hely, ahonnan a nép ki volt zárva. Miközben regisztráció után bárki mehetett épületlátogatásra, idegenvezetéssel.
Közben Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter bejelenti, hogy az Orbán-kormány nagyobb károkat okozott, mint a tatárjárás. Holott épeszű ember tisztában van vele, hogy a tatárok kiirtották, letarolták az ország tekintélyes részét. Míg az elmúlt tizenhat évben az volt a magyarországi baloldal fő csapásiránya, hogy miért épít az Orbán-kormány sportlétesítményeket, múzeumokat, miért építi vissza a lebombázott várbeli épületeket meg ezt, azt, amazt.
Mennyit és meddig lehet még hazudozni? Mintha egy fojtogató, szürreális álomba csöppentünk volna, ahol kóros mitománok, gyűlölettől eltorzult arcú és lelkű alakok valahogy kezükbe kaparintották a kormányrudat, és vendettát hirdettek.
Eszükben sincs lenyugtatni az általuk gyűlöletre hergelt internetes proletariátust. Uszítják őket tovább. Göd, Zsolti bácsi, ruszkik haza!, bábelnök és rács, rács, börtön. Hamarosan érkeznek a modern népbíróságok is. Ám miután ez az egész bazári, „rendszerváltó” hazugságvár összedől (mert össze fog), akkor menthetetlenül elindulnak a süllyesztőbe.
Pilhál Tamás – www.magyarnemzet.hu
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
