Kelemen szerint nem kívánatos a kisebbségi kormány, de elfogadható

Továbbra is az a legfontosabb cél, hogy újra létrejöjjön a korábbi koalíció, és hogy a miniszterelnököt az összes érintett párt elfogadja – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök csütörtökön, a Nicușor Dan elnökkel folytatott informális megbeszélések után.

ProTV-nek nyilatkozva Kelemen kijelentette, hogy a koalíció újjáalakítása marad az első opció, és ezt a változatot a szociáldemokraták is preferálják. Számunkra az első opció a koalíció újjáalakítása. Természetesen szükség van egy olyan személyre, akit mindenki elfogadhat, a PNL, a PSD, mi és az USR is. És valószínűleg ez a személy nem jöhet sem a PSD-ből, sem a PNL-ből, mert akkor felmerül a kérdés, hogy a másik párt hogyan fogadja el ezt a kalandot követően. Olyan ember, akit Grindeanu, a PSD és a többiek is elfogadhatnak. Négy-öt szereplő van a koalícióban, de meg kell találni azt az embert, aki tudja kezelni a válságokat, a politikai válságokat, a bizalomhiányt, kezelni kell a kormányzati válságot” – mutatott rá.

Kelemen Hunor azt is kifejtette, hogy az RMDSZ által fontolóra vett másik lehetőség egy kisebbségi kormány megalakítása lenne, külső parlamenti támogatással, de hangsúlyozta, hogy egy ilyen forgatókönyv esetén ennek élettartama korlátozott lenne. Véleményem szerint egy kisebbségi kormány nem kívánatos, de elfogadható. Rövid élettartamú lesz – ebben egyetérthetünk, hogy nem lesz hosszú élettartamú –, de most kezelni kell az ország helyzetét. Nem tudom, hogy kitart-e 2028-ig, de az biztos, hogy ha nem sikerül hosszú távú megoldást találnunk, akkor lépésről lépésre kell haladnunk” – tette hozzá.

Megemlítette azokat a problémákat is, amelyeket a következő napokban meg kell oldani, hogy Románia ne veszítsen uniós forrásokat. „Ha nem lépünk, 116 vagy 117 napunk van, amíg lezárul a PNRR (az uniós helyreállítási program – szerk. megj.). Rengeteg pénzt veszítünk, ami hiányozni fog Románia kincstárából és a fejlesztési projektekből. Ezért valakinek felelnie kell, mert milliárdokról van szó. A költségvetési hiányt kordában kell tartani, és ha nem sikerül megoldást találnunk, akkor a bóvli kategóriába kerülünk, és ez a legnagyobb veszély a hitelezőkkel szemben” – hangsúlyozta Kelemen.

Hírdetés

Mint ismeretes, a kormányból két hete kilépett Szociáldemokrata Párt (PSD) a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) közösen beterjesztett bizalmatlansági indítvány útján buktatta meg az Ilie Bolojan vezette, a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és az RMDSZ alkotta koalíciót.

Néhány órával később Nicușor Dan elnök a Cotroceni-palotában tartott sajtótájékoztatón bejelentette, hogy konzultációk következnek az új miniszterelnök kinevezéséről. „Megkezdjük a tárgyalásokat egy új kormány megalakításáról. Először informális konzultációkat fogok folytatni, és amikor a lehetőségek kristályosodnak, megkezdjük a formális konzultációkat” – mondta az államfő, hozzátéve, hogy kizárja az előrehozott választások lehetőségét, és kijelentette, hogy Románia továbbra is stabil állam marad.

Krónika

The post Kelemen szerint nem kívánatos a kisebbségi kormány, de elfogadható appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »