„A kiépülő diktatúrával szembeni magatartása szükségszerűen vezetett összeütközéshez, az összeütközés pedig – legalábbis politikai értelemben – bukáshoz. Az erkölcsi győzelem azonban az övé, amennyiben az utókor benne látja a mindenkori önkényuralmi rendszerekkel való szembenállás példáját.”
Ezeket a sorokat Balogh Margit történész írta tiszteletreméltó Mindszenty Józsefről, a bíboros hercegprímás életét feldolgozó nagymonográfiájában. A Magyar Tudományos Akadémia doktorával az esztergomi érsek halálának 51. évfordulója alkalmából beszélgettünk.
– Miként kezdett foglalkozni Mindszentyvel? Volt esetleg valamilyen személyes motiváció is ebben?
– Eredetileg a KALOT (Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Testülete) történetével kezdtem foglalkozni, még az egyetemen. Ekkor nyílt lehetőségem arra, hogy interjút készítsek az akkor már meglehetősen idős egykori kalotosokkal. Ez a téma annyira felvillanyozott – 1985-öt írtunk ekkor, s bár még bőven a rendszerváltozás előtt voltunk, azért már nem kellett „lefasisztázni” a KALOT-ot –, olyan elementáris erővel vonzott, hogy még a kandidátusi disszertációmat is ebből írtam. A KALOT működése alapvetően az 1936 és 1946 közötti évtizedet öleli fel, így a vége Mindszenty József esztergomi érseki idejére esik. Rá kellett csodálkoznom egy történelmi ellentmondásra: adva volt egy zseniális népmozgalom, amely a parasztifjúság hatalmas tömegeit mozgósította, és ott állt az esztergomi érsek, aki kezdeti támogatását pár hónap után visszavonta tőlük. Ki valójában ez a Mindszenty, aki elutasítja ezt a sikeres és általam oly nagyra tartott mozgalmat? Persze a történelmi magyarázatokat értettem, de én
Elsőre tehát nem egy rokonszenves főpapot láttam Mindszentyben, és ahhoz, hogy végül monográfiát írhassak róla, még egy negyedszázadnyi kutatómunkát kellett rászánnom az életemből.
– Rátérve Mindszenty bíboros életére, miért választotta Pehm József a papi hivatást?
– Amennyire földeríthető a gyermekkora, azt láthatjuk, hogy vonzódott az írásművelés és a katonai pálya felé is, de paraszti származása révén inkább a földművelés lett volna kijelölve számára. Végül a szombathelyi középiskolai tanulmányai, az ottani élményei, a tanárok, nevelők hatása révén érlelődhetett meg benne a papi hivatás gondolata.
– Az első évtizedek papi szolgálatát mi jellemezte? Milyen lelkipásztor volt Pehm József?
– Felszentelése után először Felsőpatyon szolgált káplánként. A falubeliek emlékezete szerint a hívekkel nagyon tartózkodó volt, „kacagni is a padlásra ment föl”, nehogy bárki közvetlennek lássa. A róla szóló történeteket összerakva idővel mégis megfigyelhető egyfajta változás a személyiségében. Eleinte nagyon papos, merev, távolságtartó volt. Lehet, hogy ezt hozta magával a szemináriumból: a pap élete inkább áldozat, örömnek kevés szerep jut benne.
Fegyelmezési módszerei híresek voltak: a szentmisék kezdetén bezáratta a templomajtót, így istentisztelet alatt se ki, se be nem járhatott senki. A női padsorban csak a nők, a másikban a férfiak ültek, a házastársak sem voltak kivételek ez alól. Egyszer egy özvegyasszony arról panaszkodott az ordináriusnak, hogy Pehm József zalaegerszegi plébános csendőrt hívott rá, mert nem volt hajlandó átülni a másik padba. Grősz József némiképp értetlenül és lemondóan vélekedett az esetről: „Hogy a templomban rendet iparkodik tartani, rendben. De hogy a vasárnap reggeli 7 órai misén, amikor férfiak nincsenek a templomban, miért ne ülhetnének az asszonyok a férfiak oldalán, ezt megérteni nem tudom… Pehmmel kár volna vitatkozni, őt úgysem lehet meggyőzni.”
Azzal is megvádolták a rosszakarói, hogy nagypénteken húst evett. Pedig Mindszenty egy végletesen szabálykövető, puritán, önmagával szemben is szigorú ember volt. Főpapként is távolt állt tőle a dőzsölés, ám népszerűtlenségéhez kétségtelenül hozzájárult, hogy környezetétől is ugyanezt az egyszerűséget követelte meg. Mindezek mellett apát-plébánosként Pehm József már nem csupán egy volt a vidéki klerikusok közül, hanem Zalaegerszeg társadalmának szellemi, egyházi vezetőjévé vált.
– Milyen álláspontot képviselt a második világháború idején, különösen a nyilaskorszakban?
– Óvatosan kell eljárnunk, nem ítélhetjük meg Mindszentyt a mai tudásunk alapján. Ő egyébként mindig a Szent István-i Magyarország reményében élt, és a történelmi határok visszaállításának hazafias, de irreális politikai célkitűzését képviselte. Zalaegerszegi plébánosként a már horvát többségű Muraköz visszacsatolása érdekében kilincselt a miniszterelnöknél, a kultuszminiszternél, de még magánál Horthy Miklósnál is. Kétségkívül oroszlánrésze volt abban, hogy pár évre ez a terület ismét Magyarország része lett, de a szerepe nem volt kizárólagos, mint ahogyan azt egyesek eltúlozzák.
A Mindszenty-életmű egyik legkritikusabb pontja a zsidósághoz való viszonya. Papneveltetése idején a szemináriumokban az a hagyományos antijudaista gondolatvilág uralkodott, amely Krisztus keresztre feszítőjét látta a zsidóságban. Ez kétségtelenül hatott Mindszentyre is, pályája elején tett ma már vállalhatatlan kijelentéseket, de az rágalom, hogy huszonhét éves fiatalemberként felelős lett volna az 1919-es tapolcai pogromért. Hangsúlyozni kell, hogy nézetei nem biológiai vagy faji alapú antiszemitizmusból fakadtak. Püspökként a keresztelésre jelentkező zsidók esetében szeretetteljes elbírálást kért papjaitól. Arról is tudunk, hogy közbenjárt egy-egy üldözött ember érdekében. Amikor 1944 nyarán egy zalai lap a papság állítólagos „zsidóbarátságáról” kérdezte, akkor azt válaszolta, hogy bár az Egyház közreműködött az Istóczy Győző-féle antiszemita párt létrehozásában, a keresztség szentségét semmiféle földi hatalom nem kérdőjelezheti meg.
Legfontosabb szavai a hitüket megtartó zsidókra is kiterjedt: „jogerős bírói ítélet nélkül az életet elvenni senkitől nem lehet”, az nem nemzetvédelem, hanem a tízparancsolatba ütköző bűn. Ezt az erkölcsi tartást a gyakorlatban akkor érvényesítette, amikor Veszprémben megkezdték a kifosztott zsidó lakások kiutalását. Mindszenty körlevélben tiltotta meg papjainak, hogy beálljanak az ingatlanigénylők sorába, megőrizve ezzel az Egyház morális integritását a tömeges rablás idején.
Azt magam nem tudom könnyen megfejteni, hogy a veszprémi ferences templomban a zsidóság deportálása alkalmából az ottani nyilas főispán kérésére 1944. június 25-én megtartott hálaadó istentiszteletről miért írta Mindszenty az Emlékirataiban, hogy letiltotta azt, és el is maradt. Ma már tudjuk, hogy a misét megtartották. Volt olyan állítás, hogy egyenesen ő rendelte el, de ez nem igaz. Ellenkezőleg, a ferences tartományfőnök és Mindszenty levelezéséből igazolható: arra kérte a házfőnököt, hogy ne tartsák meg, vagy ha mégis, akkor ne legyen se Te Deum, se ünnepi külsőség. Ehhez képest felcsendült a Te Deum, a nyilasok pedig egyenruhában jelentek meg a misén, de maga Mindszenty ezen a napon nem tartózkodott Veszprémben.
– A háború után felszólal a felvidéki magyarság kitelepítése ellen.
– Érsekként azzal szembesült, hogy az Esztergomi Főegyházmegye egy része ismét a határon túlra került. A Szentszékhez, Európa politikusaihoz, minisztereihez, bíborosaihoz fordult, igyekezett minden követ megmozgatni az ott élő hétszázezer magyar sorsa miatt aggódva. Mert jöttek a hírek a Felvidékről kiűzött magyar plébánosoktól, akiknek záros határidőn belül el kellett hagyniuk a szolgálati helyüket. Mindszenty habozás nélkül lépett a felvidéki magyarok védelme érdekében, ahogyan teljes mellszélességgel állt ki a magyarországi németek kollektív bűnösségével szemben, és küzdeni próbált a kitelepítésük ellen is. A népbíróság előtt a bizonyítékok zömét az általa írt levelek tették ki. Az utolsó szó jogán elmondott beszédében azt hangsúlyozta, hogy van a leveleinek egy csoportja, amelyet a mai napig fenntart: ezek a magyar hadifoglyok, a felvidéki magyarok és a magyarországi németek érdekében írottak.
– Milyen szerep jutott Mindszenty életében a pápáknak?
– Leginkább XII. Piusszal volt azonos lelki hullámhosszon. A hozzá írt leveleiben a szorosan vett egyházi kérdések mellett az egész magyarságot érintő sorskérdések is megjelentek. XXIII. Jánostól a hetvenedik születésnapjára áldást és üdvözletet kapott, élettörténetének azonban VI. Pál pápa vált a meghatározó szereplőjévé. Úgy látom, hogy VI. Pál mindvégig igyekezett tiszteletben tartani az ő gondolkodását, még akkor is, ha szempontjaik eltértek egymástól. Mindszentynek kétségtelenül hatalmas csalódást okozott, amikor a pápa üresnek nyilvánította az érseki széket, mégis fegyelmezetten tudomásul vette a döntést. Még akkor is, ha tudjuk, hogy írt olyan tartalmú levelet a pápának, amelyben visszautasította a lemondásra vonatkozó kérését; három választervezetéből azonban végül kettőt nem is küldött el. Érdekes, hogy a pápa 1973. december 18-i keltezéssel rögzítette, hogy a „mai nappal megüresedettnek nyilvánítja az esztergomi érseki széket”. Tehát nem az szerepel benne, hogy leváltotta. Azt is tudatta a pápa, hogy ez az üresedés minden kánonjogi következményével akkortól lesz ismeretes, amikor az utód kinevezését nyilvánosságra hozzák. Erre 1974. február 5-én került sor. E levél kézhezvétele után próbált még tenni egy utolsó lépést, de január 14-én a pápa válasza rövid és egyértelmű volt: fogadja bizalommal a Szentszék döntését.
– Az emigráció éveiben a külföldi magyarok lelkipásztora volt, ezt a feladatát is nagyon komolyan vette. Ön azt is megjegyzi a Mindszenty Józsefről írt nagymonográfiában, hogy nemigen értette már a világ változásait.
– Ezekben a lelkipásztori utakban új feladatot talált magának, amelyben valósággal újjászületett, hiszen körülvette őt az emigráns magyarok szeretete, tisztelete, felekezetüktől függetlenül.
A világ magyarságához intézett körlevelében a magyarságtudat őrzését, a magyar nyelv és kultúra ápolását tartotta elsődleges feladatnak. Gondoljunk bele: a bíboros 1948. december 24-én, letartóztatása előtt misézett utoljára nyilvánosan, hívő közösség előtt. Miután 1971. szeptember 28-án elhagyta Magyarországot, ezek a lelkipásztori utak nyitották meg számára a lehetőséget, hogy több évtizedes elszigeteltség után végre újra katolikus közösségekkel és magyar emberek ezreivel találkozhasson.
A magyar emigráció mindenhol ujjongva fogadta, míg a hivatalos szféra inkább visszafogott, óvatos és tanácstalan volt. A fogadó országok kormányai és egyházi vezetései nehezen döntötték el, hogy milyen szintű protokoll szerint kezeljék a látogatását. Jellemző példa az alapvetően protestáns Egyesült Államok esete, ahol az illetékes New York-i érsek, Terence Cooke bíboros sem tudott mit kezdeni Mindszentyvel, az élő legendával.
Mindszenty ez idő alatt egy olyan világgal szembesült, amely fogságának évtizedei alatt alaposan átalakult. Még a saját konzervatív közegében is olyan változások mentek végbe, gondolok itt a II. Vatikáni Zsinat utáni liturgikus és szemléleti reformokra, amelyek számára már szinte érthetetlenek voltak.
– Monográfiájában Mindszenty felfogását elemezve – Lénárd Ödön kifejezéseit használva – említi a hűségcentrikus és túléléscentrikus magatartást. Max Weberre hivatkozva pedig elvetikáról és felelősségetikáról ír. Hogyan függenek össze ezek egymással?
– A szituációktól és a konkrét esetektől függ, hogy az említett két felfogás közül melyik a célravezető.
A hűségben is benne van a felelősség, csak nem hajlandó egy bizonyos határon túl kompromisszumot kötni. Mindszenty is próbálkozott egyébként, nem helytálló az a kép, hogy egyáltalán nem volt hajlandó tárgyalni a kommunistákkal. Elment egy bizonyos határig, és aztán megállt, mert nem volt már értelme folytatni. Kérdés, hogy történelmi távlatokban mi menti meg inkább az Egyházat. A kompromisszumok, a behódolások vagy a mártírium? Mindegyikre lehet igazolást találni. Albánia a világ első deklaráltan ateista állama, de nyomokban mégis maradt valami a mélyben a keresztény szellemiségből, ami a viszonyok változásával újraéledt. Az Egyház a maga kétezer éves történetével egy olyan bölcs intézmény, amelyben megférnek egymás mellett a barikádharcosok és a Don Quijote lovagok éppúgy, mint az együttműködők és lojálisok. Mind a két magatartás követői az Egyház ügyét viszik előre, csak más és más úton.
Fotó: Lambert Attila; Merényi Zita
Baranyai Béla/Magyar Kurír
Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2026. május 3-i számában jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
