Május 4-én Budapesten, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán rendezték meg a Pedagógus Klub tanévzáró alkalmát. Farczádi Bencze Tamás, a Deák Diák Ének-zenei Általános Iskola és Gimnázium igazgatója A befogadó iskola, az inklúzió lehetősége címmel tartott előadást leendő és már dolgozó pedagógusoknak, majd beszélgetéssel folytatódott a szakmai találkozó.
Moldován Szilvia, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem mesteroktatója, a klub aznapi házigazdája köszöntötte az egybegyűlteket és moderálta a rendezvényt. Ő maga személyes szállal is kötődik az előadó által vezetett intézményhez, amelyet jó példának lát arra, hogy milyennek kell lennie egy befogadó iskolának. Ehhez kapcsolódóan felidézte az első napot, amikor a lánya oda kezdett járni.
Előtte gyermekei egyházi iskolákba jártak, hasonló esetekben a kápolnában bízta őket a Jóistenre, a Deák Diák Iskolánál viszont a szomszédos pékségbe ment át, ahol meglepő és reményteli élményben volt része. Egy csapat nyolcadik osztályos roma fiatal arról beszélgetett, milyen nagy lehetőség, hogy továbbtanulhatnak, és lelkesen mesélték egymásnak, ki merre szeretne menni. Szóba elegyedett velük, dőlt belőlük a szó, nem győzték dicsérni az iskolát, a tanárokat.
Farczádi Bencze Tamás a Deák Diák Iskola igazgatója 27 éve dolgozik a pedagóguspályán, 14 éve az időközben gimnáziumi évfolyamokkal is bővült iskola vezetőjeként, és emellett egyetemeken is oktat. Rövid, lényegre törő és a közönséget is bevonó előadásában a befogadó iskoláról, az inklúzió lehetőségeiről beszélt a jelenlegi és volt hallgatóknak, oktatóknak, szakembereknek.
Mitől jó egy iskola, és kinek kell benne jól éreznie magát? – vetette fel a kérdést, majd a hallgatósággal együtt megválaszolta, hogy minden szereplőnek: gyereknek, tanárnak, szülőnek és mindenkinek, aki valamiképpen kapcsolódik hozzá. A „Mi az inklúzió?” kérdésre pedig
Megvalósítható itt, ma az inklúzió? – tette fel a kérdést, amire még nehezebb válaszolni most, amikor a magyar pedagógia legaktuálisabb kérdése, hogy milyen irányba mozdul. Kifejezte örömét, hogy a központi irányító szerv neve – Lannert Judit miniszterjelölt szándékai szerint – Gyermek- és Oktatási Minisztérium lesz, ami jól tükrözi a lényeget:
Kiemelte, mennyire fontos, hogy a gyerek ott legyen minden őt érintő döntésnél. A Deák Diák Iskolában már a felvételi beszélgetésnél is az a cél, hogy megismerjék, és ő maga is feltehesse a kérdéseit. Kifejező volt a vezető zárójeles megjegyzése, hogy neki bizony az sem okoz gondot, hogy előre köszönjön a gyereknek, aki egy idő után majd megszokja, hogy ő köszönjön előre.
A gyerekeknek is szükségük van arra, hogy ráhangolódjanak az iskolára, ezért minden napot napindító beszélgetéssel kezdenek, húsz percben, amit reggeli követ, és csak ezt követően kezdődnek a tanórák, amelyek általában negyvenpercesek, illetve nagyobbaknál előnyben részesítik a dupla tanórákat – a részletek már az előadás utáni élénk beszélgetés során derültek ki. Az előadó álma, hogy a kicsiknél teljesen kikapcsolják a csengőt, illetve modellként említette azokat a földszintes iskolákat, ahol minden osztályteremhez tartozik egy kertrész is, ahová ha elfáradnak, ki lehet menni levegőzni, labdázni.
Farczádi Bencze Tamás felhívta a figyelmet az érzelmi intelligencia fontosságára. A tanulás feltételeinek felsorolásánál – biztonság, alapvető szükségletek biztosítása, infrastruktúra, motiváció – külön kiemelte, hogy meg kell adni a gyerekeknek a hibázás lehetőségét: ahogyan a járni tanuló gyerek is elesik kezdetben, később egyre ritkábban, így a tanulók is hibázhatnak a tanulási folyamat során.
Példaként hozta fel a kérdések kapcsán a gólyatábort, ahol különböző anyanyelvű gyerekek – akik közül többen nem tudtak magyarul – a magyar nyelvű pizzareceptet a telefonjuk segítségével azonnal átfordították a saját nyelvükre, és együtt finom pizzát sütöttek, megélve az alkotás örömét.
Szó esett még a negatív értékelésről, a másikhoz viszonyításról, ami megrontja a kapcsolatokat; a direkt és indirekt nevelésről; a kamasz- és serdülőkorról. Nagy hangsúlyt kapnak az iskolában tanulást támogató foglalkozások, mint a művészetterápia és különösen a meseterápia. A történetmesélés különösen fontos, mert megtanul az ember élethelyzeteket, megtanul érvelni, bővül a szókincse. A beszélgetések során megértik a gyerekek, hogy mindent meg lehet beszélni.
Miért működik a roma–nem roma gyerekek együttes tanulása? – hangzott el a kérdés. Farczádi Bencze Tamás elmondta, hogy vannak roma diákok, tanárok, pedagógus asszisztensek – de sokszor nem is tudják, ki roma, és ki nem, jó lenne túllépni ezeken a megkülönböztetéseken. Elmesélte, hogy az irodája ablaka a kertre néz, és a legnagyobb gyönyörűségnek nevezte, amikor a szünetben azt látta, hogy három roma fiú egymást tanítja, ahogy a tanáraiktól látták, tánclépéseket gyakorolnak.
Az iskolának azért kell mindenféle gyerekkel dolgoznia, mert a társadalom tükörképe. Ezzel együtt az inklúzió egy ideális állapot, amire folyamatosan törekedni kell. Az elhivatott vezetés nagyon fontos ebben, mert ha nem irányul rájuk figyelem, a dolgok visszarendeződnek, ha pedig a pedagógusok, akik általában kreatív emberek, bátorítást kapnak, akkor újra álmodni kezdenek. Az iskola egyik pedagógusa megerősítette, mennyire fontos számára, hogy alkotói szabadságot kapott, projektfeladatokat adhat. Hangsúlyozta azt is, hogy az inklúzió nem terem meg egyből, rugalmasnak és kreatívnak kell lenni hozzá, tanulni egymástól. A kreatív munka nagyon időigényes, de sokkal mélyebb a tudás, amit így megszerzünk – erősítette meg az iskolaigazgató.
Fotó: Szabó Celesztina
Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
