Május első vasárnapja alkalmából egy fiatal pozsonyi édesanyát, Domján Anitát kérdezte Molnár Tamás pozsonyi magyar lelkész az anyaságról.
– Kedves Anita, röviden mutatkozzon be.
– Domján Anita vagyok, harminckét éves, feleség és két kislány, a négyéves Magdaléna és a kétéves Hanna édesanyja. Férjemmel, Kristóffal jelenleg Pozsony belvárosában élünk. Idén ünnepeljük az ötödik házassági évfordulónkat, így viszonylag fiatal házasoknak számítunk. Tanulmányaimat tekintve német–olasz szakos fordítóként és tolmácsként végeztem a pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsészkarán alapképzésen, majd Bécsben szereztem magiszteri diplomát német filológia szakon. Mindig is szívügyem volt az irodalom, a nyelvészet és a többnyelvűség kutatása. Mielőtt édesanyaként otthon maradtam volna a gyerekekkel, leginkább a német mint idegen nyelv oktatásával foglalkoztam Pozsonyban és Bécsben. Szakmai utammal párhuzamosan kiskorom óta fontos része életemnek a zene. Az éneklés a mai napig biztos pont számomra, ám az évek során rájöttem, hogy a zenélés akkor nyújt valódi teljességet, ha azt a Jóistennel közösen művelem. Emiatt ma már a keresztény könnyűzene és a dicsőítés áll a szívemhez a legközelebb.
– Anyák napja alkalmából beszélgetünk. Mi jut eszébe elsőként, ha azt a szót hallja: „édesanya”?
– Elsőként az édesanyám jut eszembe, tőle tanultam meg, mit jelent a gondoskodó szeretet. Ugyanakkor rögtön a lányaimra is gondolok, hiszen az ő oldalukon válhatok én is édesanyává. Úgy érzem, ebben a szerepben még sokat kell tanulnom.
– Fontosnak tartja ezt az ünnepet?
– Nagyon szeretjük a májust, mert sok családi ünnep kötődik hozzá. Az anyák napja gyönyörű hónapkezdő, egyfajta hangulatébresztő ünnep rögtön az első vasárnapon. Fontosnak tartom ezt a napot, mert valódi hidat képez a generációk között. Együtt ünnepelhetek az anyukámmal, hálával gondolhatok a nagymamáimra, miközben a gyermekeimre tekintve megélhetem a saját anyaságomat is. Ilyenkor ünnepi ebéddel és közös programokkal tesszük különlegessé a vasárnapot. A lányokkal minden évben készítünk valamilyen apró kézműves meglepetést a nagymamáknak, és férjem oldaláról a dédnagymamának is.
– A talentumai közt szerepel a magas színvonalú éneklés. Volt-e, van-e a repertoárjában olyan darab, mely az édesanyá(k)ról szól?
– Mivel az utóbbi időben az éneklés egyfajta imamóddá vált számomra, főleg keresztény könnyűzenei és gitáros énekek vesznek körül. Elsőként Egyházunk Mária-énekei jutnak eszembe, közülük a könnyűzenei vonalon az Eucharist együttestől az Ave című dal, de férjemmel még a jegyességünk idején készítettünk néhány amatőr felvételt is, köztük a Mária, Mária, szép virágszál újragondolt verzióját. Bár nem kimondottan az édesanyákról szól, áldásként nagyon szívesen énekelem az Elevation Worship The Blessing (magyarul Az áldás) című dalát. Ez az ének a jól ismert ároni áldásból indul ki, és gyönyörűen végigkíséri a család összes generációját.
– Egy kicsit mélyebb vizekre evezünk. Még gyerek volt, amikor édesapja elhunyt. Visszatekintve, hogyan látja, miként tudta édesanyja egyszerre két szülő szerepét betölteni?
– Ennek jelentőségét az évek múlásával egyre mélyebben értem meg. Elsősorban végtelenül hálás vagyok édesanyámnak, Varga Máriának, hogy ennyire erős volt, és az maradt a mai napig. Anyaként látom, hogy mennyire nehéz egyszerre gyermeket nevelni, háztartást vezetni, helytállni a munka világában, és emellett elkötelezettnek maradni egyházi vagy világi közösségekben. Nagy teher van a nők vállán, és egy jó édesapa jelenléte hatalmas segítséget nyújt ezen feladatok elvégzésében. Látom ezt a mi családunkban is. A férjem igazi társ és támasz, aki rengeteget segít a mindennapi teendőkben. Anyukám ebben egyedül maradt, amikor két és fél éves voltam, de szerencsére támogató háttérrel, hiszen mindkét nagymamám aktívan jelen volt a gyermekkoromban.
Úgy gondolom, édesanyám a megpróbáltatások ellenére is hiteles maradt, és igazi példaképpé vált számomra. Nem tört össze, sosem láttam őt kétségbeesve. Erős nőként haladt tovább, megmutatva nekem is, hogy nem szabad csüggedni, bármi történjék. Vidám, mozgalmas és élettel teli gyermekkorom volt, tanulhattam, és álmaimat követhettem. Az ő kiindulópontja mindig a Jóisten volt, tőle kapta a békességet és a reményt. Édesapám elvesztésén kívül más megpróbáltatások is érték, de számomra ő mindig tanúságot tett arról, hogy a krízishelyzetekben Jézushoz kell fordulni, mert nála találunk vigaszt. Ez egy olyan erős lelki örökség számomra, amely remélem, életem végéig elkísér.
– Szomorú, de a közeli rokonságában is történt hasonló eset. Nem egész egyéves házasként, kislánya keresztelője után egy héttel elhunyt az unokatestvére. Az özvegyen maradt édesanya most egyedül neveli a lányukat. Szívügyének érzi, hogy segítsen neki, amennyire ez lehetséges?
– Igen. Valahogy abban is a Jóisten kezét látom, hogy így összekötött bennünket, hogy pont én lettem elhunyt unokatestvérem kislányának keresztanyja. Nagyon jó kapcsolatom van unokatestvérem feleségével, igazi barátnők vagyunk. Igyekszünk sokszor találkozni, a gyerekek szívesen vannak együtt és mindent meg tudunk együtt beszélni. Szerencsére a veszteség után mi, unokatestvérek is jobban összefogtunk és együtt neveljük a gyerekeket, sok közös programot találunk ki nekik.
– Mi a legszebb dolog a saját édesanyai hivatásában, és mi jelenti a legnagyobb nehézséget? Amennyiben van ilyen…
– A legszebb velük lenni. Amikor minden épp jól alakul és mindenki jó hangulatban van, akkor a legszebb, hogy együtt tudunk játszani és nevetni. Nagyon jó látni, hogyan növekednek és fejlődnek, jó velük átélni a mi hétköznapi életünket is a férjemmel – készülődni az ünnepekre, bevonni őket a családi rituáléinkba, kirándulni menni. Persze, semmi sem ideális, és nálunk is vannak csetepaték, türelmetlenkedések és zűrzavar. Talán ez a legnehezebb, megtartani a belső nyugalmat, és nem engedni az indulatoknak.
– Az édesanyákból általában később nagymama lesz. Ismerte mindkét nagymamáját, ahogy mesélte. Hogyan emlékszik vissza rájuk?
– Hála Istennek mindkét nagymamámat ismerhettem, és mindketten más-más módon váltak példaképpé számomra. Apai nagymamámnál, a nagyfödémesi Varga Ilonánál töltöttük anyukámmal a legtöbb hétvégét és nyarat. Ő szakácsnőként a gondoskodó szeretet példája volt számomra. Számtalan finomsággal kényeztetett minket és neki köszönhetően láthattam bele a falusi élet szépségeibe. Anyai nagymamám, a pozsonyi Soltész Vilma pedig a hűség és a bátor kiállás példaképe. Őt a mai napig emlegetik a pozsonyi közösségekben, hiszen egy olyan korban küzdött fáradhatatlanul a magyarságunk megőrzéséért és a keresztény értékekért, amikor ez egyáltalán nem volt magától értetődő. Mindkét nagymamám örökségét igyekszem továbbvinni a saját életemben.
– Édesanyja, aki egyébként iskolaigazgató volt, pedagógus, minden bizonnyal nagyon örül annak, hogy ő is nagymama lett. Hogyan látja őt ebben a szerepben?
– Élettel teli és fiatalos nagymama. Mivel pedagógusként és iskolaigazgatóként az egész életét gyermekek között töltötte, nagyon könnyen megtalálja a közös hangot a lányokkal is. A sok munkával töltött év után a nagymamaság valódi ajándék számára, ami feltölti. Hatalmas segítség nekünk, és hálásak vagyunk, hogy itt van mellettünk. Számomra ez egy külön isteni csoda is, hiszen egy nehéz betegség után, ma egészségben örülhetünk egymásnak. Természetesen a férjem szüleire is szeretettel gondolunk, de a fizikai távolság miatt velük sajnos kevesebbet tudunk találkozni.
– Pozsonyban is működik az Édesanyák Imái csoport…
– Igen, jelenleg én vagyok a legfiatalabb tagja ennek a kis imaközösségnek, és mindig örülök, amikor sikerül találkoznunk, akár kisebb létszámban is. Az a legszebb benne, hogy a személyes megosztások és könyörgések mellett egy olyan imában egyesülünk, amely egységes a világ minden táján, ahol az Édesanyák Imái imacsoport működik. Fontosnak tartom, hogy gyermekeinket folyamatos imaháttérrel kísérjük, és közösségben ez még nagyobb erővel bír.
– Mit üzen a többi édesanyának, illetve a leendő édesanyáknak?
– Különösen is kedvelem a hálaimát. Isten jelenlétében lenni, a mostban élni, és érezni az Ő szeretetét. Azt üzenném minden édesanyának, hogy gyakorolják a hálát. Adjanak maguknak naponta legalább néhány csendes pillanatot, amikor megállnak, és hálával gondolnak életük jelen helyzetére. Tudom, hogy anyaként néha nehéz időt találni az imára és önmagunkra, de egy-egy ilyen fellélegző pillanat képes teljesen újraindítani bennünket. Zárásként hadd idézzem Szent Gianna Beretta Molla szavait:
Forrás és fotó: Molnár Tamás pozsonyi magyar lelkész
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
