Magyarországon az anyák napja mindig május első vasárnapjára esik – az elcsatolt területeken is ezen a napon köszöntjük az édesanyákat. Míg a legtöbb országban – így Szlovákiában is – az anyák napját május második vasárnapján tartják.
Az amerikai eredetű hagyományt Magyarországon a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt honosította meg. Az első megemlékezést 1925-ben szervezték. Az anyák napját Magyarországon minden évben május első vasárnapján ünnepeljük.
Az anyák napja világszerte megünnepelt nap, amelyen az anyaságról emlékezünk meg.
A modern világ 1914-ben, Amerikában kezdte el hivatalosan is ünnepelni egy erre kiválasztott napon az édesanyákat, bár az anyák napjának megünneplése az ókorig nyúlik vissza.
Magyarországon a húszas években a májusi Mária tisztelet hagyományaival kapcsolták össze. 1928-ban már miniszteri rendelet sorolta a hivatalos iskolai ünnepélyek közé az anyák napját.
Magyarországra az ünnep ötletét Petri Pálné, egy államtitkár felesége hozta Amerikából, és a legelső anyák napi ünnepséget 1925. március 8-án a MÁV gépgyár foglalkoztatójában munkásgyerekeknek tartották. A gondolatot a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt vezetői karolták fel, és megtették az előkészületeket az anyák napja országos bevezetésére.
E napon megköszönhetjük mindazt a jót, amit édesanyánktól, nagymamánktól kaptunk. A hála jele lehet a csokor virág, apróság, édesség, egy kedves dal eléneklése.
S e napon emlékezzünk meg azon édesanyákról is, akiket már nem ölelhetünk át, akiknek a mosolya, hangja csupán az emlékeinkben él tovább. Virágcsokorral, mécses gyújtásával köszöntsük őket, akik odafentről vigyáznak ránk!
Pásztor Péter/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


