Radnai Márk, a Tisza Párt alelnöke az emberséges és működő Magyarországért felelős kormánybiztos; Rost Andrea Kossuth-díjas operaénekes pedig zenekultúráért felelős kormánybiztos lesz – jelentette be Magyar Péter leendő miniszterelnö a Facebookon.
Közölte azt is, hogy a Tisza-kormány a közélet működésének megújítását támogató szakmai és társadalmi párbeszéd erősítése érdekében létrehozza a Működő és Emberséges Magyarország Intézetet.
Az intézet működési ideje öt évre szól; feladata kifejezetten elemző, javaslattevő és módszertani jellegű. Radnai Márk kormánybiztosként segíti a Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozását és a kormányzattal történő eszmecserét, valamint az elkészült előkészítő anyagok és javaslatok becsatornázását a kormányzati döntéshozatalba – olvasható a bejegyzésben.
A következő időszakban kiemelt feladat lesz a fiatal tehetségek támogatása, a zenei nevelés megerősítése, valamint annak elősegítése, hogy a magyar előadóművészek itthon és nemzetközi szinten is méltó lehetőségekhez jussanak.
Rost Andrea kormánybiztosként azért fog dolgozni, hogy a magyar zene múltja, jelene és jövője méltó figyelmet, támogatást és megbecsülést kapjon – írta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


