Kenutúrával rajtolt a vízi turisztikai idény Mátyusföldön

Kenutúrával rajtolt a vízi turisztikai idény Mátyusföldön

Május elsején a tallósi Matica vízimalomnál nyitották meg a mátyusföldi vízi turizmus idei tavaszi-nyári szezonját. A Kis-Dunán induló kenutúra Tallósról vezetett Pozsonyeperjesig, az Alba Regiáig. A térség tavaly már komoly látogatottságot mutatott: több tízezren érkeztek ide evezni vagy kerékpározni.

A Kis-Duna partján, a felújított tallósi vízimalomnál gyülekeztek május elsején azok, akik elsőként szerették volna vízre bocsátani csónakjukat az idei szezonban. A nyitórendezvényhez kapcsolódva a Matica malommal szemben működő Malom csárda is megkezdte nyári nyitvatartását, a látogatókat pedig a Galántai Honismereti Múzeum fenntartásában működő látogatóközpont munkatársa kalauzolta végig a legendás cölöpös vízimalom történetén és a környék látnivalóin.

A szezonnyitó nem csupán helyi esemény:

Nagyszombat megyében hagyományosan május elején indul a vízi turisztikai idény. A megye több pontján, egyebek mellett Vajkán, Galgócon és Tallóson is programokkal várták az érdeklődőket.

Berényi József, Nagyszombat megye első alelnöke, a Magyar Szövetség megyei képviselője a megnyitón arról beszélt, hogy a vízi turizmus stratégiai jelentőségű a megye számára. Mint fogalmazott, a térséget a Duna, a Kis-Duna, a Vág és a Morva folyó is meghatározza, ezek a vízi útvonalak pedig jelentős turisztikai vonzerőt jelentenek. „Ha ehhez hozzávesszük a termálfürdőket is, akkor már valóban komoly turisztikai potenciálról beszélhetünk” – hangsúlyozta Berényi József.

Kiemelte, Tallóson az elmúlt időszakban sikerült felújítani a vízimalmot, és uniós projekt keretében látogatóközpont is épült. Ezekkel a fejlesztésekkel vonzóbbá tették a Kis-Duna egyik legszebb szakaszát, amelytől azt remélik, hogy idén is sok látogatót vonz majd, nemcsak Szlovákiából, hanem a környező országokból is.

A szezonnyitó egyik kedves hagyománya Vesna, a szláv mitológia tavaszistennőjének megjelenése. Vesna az életet, a megújulást és a fiatalságot jelképezi. A rítus részeként virágkoszorút dobnak a vízbe, amelynek útja jelképesen szerencsés vízi idényt kíván az evezőknek. A jelenlévők mosolyogva idézték fel a tavalyi jelenetet is, amikor a felújított vízimalom átadóján Vesna megcsúszott a mólón, és a koszorú mellett ő maga is a Kis-Dunában kötött ki.

A kenuk indulása előtt Berényi József, Horváth Zoltán, a Mátyusföldi Területi Idegenforgalmi Szövetség elnöke és Takács Mihály, a Galántai Honismereti Múzeum igazgatója köszöntötte a résztvevőket. A vízitúrára érkezők számára a múzeum által működtetett vízimalom és a látogatóközpont kiállítása ingyenesen volt látogatható.

Hírdetés

Horváth Zoltán, Tallós polgármestere és az idegenforgalmi szövetség elnöke szerint a tavalyi adatok egyértelműen mutatják, hogy a Kis-Duna menti térség egyre keresettebb. Mint mondta, a Kis-Dunán tavaly 13 ezer csónakost számoltak össze. Érkeztek Fél felől, Pozsony megyéből, Jókáról, de az árral szemben Pozsonyeperjesről is.

„Az emberek szeretik ezt a nyugalmat, a természet adta szépséget. Mi pedig igyekeztünk olyan infrastruktúrát kialakítani, amely idevonzza őket. Ha valaki családdal érkezik, szolgáltatásokat is kell tudnunk biztosítani” – mondta Horváth Zoltán.

Hozzátette: a fejlesztésekhez nélkülözhetetlen volt az együttműködés Nagyszombat megyével. A vízimalom felújítása mellett ma már vendégház és csárda is működik a helyszínen, ami teljesebbé teszi az ide érkezők élményét.

A kerékpáros turizmus is erősödik. Amikor kiépült az aszfaltút, kerékpárszámláló szenzort is elhelyeztek az útburkolatban, így pontos adatok állnak rendelkezésre a forgalomról. Tavaly 17 ezer kerékpáros haladt át ezen a szakaszon, a rekordot pedig egy vasárnapi nap hozta, amikor 450 biciklist mértek.

Horváth Zoltán szerint mindez azt bizonyítja, hogy az út megépítése jó döntés volt, mert nemcsak a kirándulókat hozta közelebb a Kis-Dunához, hanem új beruházások előtt is megnyitotta az utat.

„Az idegenforgalomban nem lehet kizárólag helyi szinten gondolkodni. Szövetségben kell dolgozni. A területi idegenforgalmi szövetségnek több mint ötven tagja van, és büszke vagyok arra, hogy valódi csapatmunka folyik” – fogalmazott.

A nyitórendezvény hangulatáról a galántai Jozef Haydn Zeneiskola oktatói gondoskodtak. Miközben a zene szólt, a túravezetők csónakokba és kenukba ültették a résztvevőket, majd ismertették a biztonságos evezés szabályait. A szezon első közös túrája ezt követően indult el Tallósról a Kis-Dunán, Pozsonyeperjes irányába.

Berényi József rövid videója az eseményről itt megtekinthető:

 

SZE/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »