Esélye sem volt a motorosnak – videó

Esélye sem volt a motorosnak – videó

Egyetlen rossz döntés is elég volt a csúnya balesethez.

Két olyan esetről közölt videót a Bpi Autósok oldal, ahol egy motoros és egy autós találkozása végződött ütközéssel – és mindkettőnél van egy közös pont: egyetlen rossz döntés is elég volt.

Az első felvétel az Oktogonon készült április 28-án délután. A beküldő nem is látta közvetlenül a balesetet, csak a hangját hallotta: „Én ott a helyszínen csak a csattanást hallottam, a motort már csak a földön láttam, az autót pedig hirtelen észre sem vettem. Csak később a felvételt visszanézve esett le, mi is történt pontosan” – olvasható a videó kísérőszövegében.

Hírdetés

A felvétel a portál szerint egyértelmű, az autós áthajtott a tilos jelzésen. „Ez az a helyzet, amikor a motorosnak gyakorlatilag nincs ideje reagálni. A lámpás kereszteződésekben a piros jelzés figyelmen kívül hagyása az egyik legveszélyesebb szabályszegés, mert a másik fél joggal számít arra, hogy szabad az útja” – hangsúlyozzák.

A második eset a III. kerületben, a Szentendrei úton történt április 17-én reggel. A beküldő röviden foglalta össze a történteket: a motoros, miközben előzte a sort, a balra kanyarodó autós elé hajtott.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »