Minőségi problémák miatt leállították az eperjesi katonai kórház kivitelezését

Minőségi problémák miatt leállították az eperjesi katonai kórház kivitelezését

A védelmi minisztérium leállította az eperjesi katonai kórház folyamatban lévő építését, mivel a tartószerkezet kivitelezésének ellenőrzése során minőségi problémákra derült fény – jelentette a TASR hírügynökség Robert Kaliňák védelmi miniszter közlésére hivatkozva csütörtökön.

„A versenytárgyaláson győztes pályázó nemcsak késik a munkálatok ütemtervének betartásával, de a rendszeres ellenőrzések a kivitelezés minőségének tekintetében olyan hibákat állapítottak meg, melyek veszélyeztetik az épület statikáját és stabilitását” – idézte Robert Kaliňákot a hírügynökség.

A védelmi miniszter szerint ezeknek a megállapításoknak a nyomán le kellett állítani az építkezést, és további szakértői vizsgálatok elvégzése vált szükségessé

annak megállapítása érdekében, hogy az építkezés problémás részei kijavíthatók-e, vagy kénytelenek lesznek az egész eddig felépült részt lebontani és újraépíteni. A keletkezett kár mértékének megállapítását a tárcavezető a szakértői vizsgálatok elvégzése utáni időszakra, várhatóan júniusra teszi.

Hírdetés

Kalinák szerint egyelőre nem született döntés a kivitelezővel kapcsolatban,

elképzelhetőnek tartja, hogy bizonyos garanciavállalás mellett folytathatja a munkálatokat, ám lehetséges az is, hogy érvénytelenítik a kivitelezési szerződést vagy annak egy részét. A védelmi miniszter szerint a problémák miatt az építkezés befejezésének időpontja kitolódhat.

Az eperjesi kórház és rendelőintézet fejlesztéséről és felújításáról tavaly ősszel írt alá szerződést a védelmi minisztérium a Bekor konzorciummal. A beruházás értéke 447,8 millió euró plusz áfa. Az építkezés befejezésének eredetileg megállapított időpontja 2027.

NZS/Felvidék.ma/Pravda.sk


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »