A munkácsi testvériskola diákjai látogattak a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumba

A munkácsi testvériskola diákjai látogattak a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumba

A Munkácsi Szent István Líceum diákjai és tanárai a nemrég létrejött testvériskolai kapcsolat keretében április 23. és 25. között látogatást tettek a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban és a Pannonhalmi Főapátságban. A negyvenfős csapatot elkísérté Hortobágyi Arnold OSB iskolalelkész is.

A diákok és tanáraik Munkácsról csütörtökön déltájban érkezetek Budapestre, ahol sétát tettek a Hősök terén. Arnold atya a helyszínen elmondta, hogy a tér nemcsak turisztikai látványosság, hanem a nemzeti emlékezet helye is. A magyar történelem folytonosságát, a nemzeti identitását és nemzetünk áldozatait jeleníti meg, valamint ünnepségek és megemlékezések központi helyszíne.

A csoport estére érkezett meg a Pannonhalmi Főapátságba, melynek Szent Márton a védőszentje, akárcsak a munkácsi székesegyháznak.

Másnap, a reggeli után a líceum tanulói bepillantást nyertek a bencés gimnazisták mindennapjaiba: megtekintették az iskolát és a kollégiumot, majd kisebb csoportokban részt vettek a tanítási órákon. Így nemcsak a modern oktatási módszerekkel ismerkedhettek meg, hanem lehetőségük nyílt arra is, hogy személyes kapcsolatokat alakítsanak ki kortársaikkal.

Juhász-Laczik Albin OSB, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium igazgatója üdvözölte a diákokat és a tanárokat. Kiemelte, mennyire örül a találkozásnak, és reményét fejezte ki, hogy a jövőben tovább erősödik a két iskola közötti testvérkapcsolat.

Ezt követően a diákok napközi imaórán vettek részt a bencés közösséggel a háromhajós bazilika ősi falai között. A délelőtti programot közösen elfogyasztott ebéd zárta a diákebédlőben.

Ezután a várva várt focimeccs következett: a munkácsi és a pannonhalmi diákok a pályán mérték össze ügyességüket. Bár a hazai csapat fölényesen nyert, a munkácsiakat kárpótolta a közös játék öröme és a pálya széléről érkező lelkes szurkolás.

Hírdetés

A barátságos mérkőzés után folytatódott a monostorlátogatás, amelynek különlegességét a rendhagyó megközelítés adta. Ugyanis a pannonhalmi diákok voltak az idegenvezetők, akik nagyon érdekesen és lelkesedéssel mesélték el az apátság történetét. A csoport megtekintette az altemplomot, ahol a Szent Istvánnak tulajdonított pannonhalmi széket őrzik. A bencés diákok bemutatták a 19. századi könyvtárat is, ahol több mint 400 ezer kötet található.

A csoport ellátogatott az illatmúzeumba is. Itt a diákok idegenvezető segítségével megismerkedhettek a monostori gyógyászattal, a gyógynövények világával és a parfüméria alapjaival.

Az élménnyekkel teli napot szentmise zárta a Szent Márton-bazilikában. A szentmise elején Hardi Titusz OSB köszöntötte a Munkácsról érkezetteket. Az ősi falak között a csoport hálát adott az Úrnak az együtt töltött időért és a kialakuló barátságokért. A nap végén a vacsora mellett volt lehetőség a nap eseményeinek megbeszélésére.

Szombaton reggel a csoport a Tihanyi Bencés Apátságba látogatott. Itt Mihályi Jeromos OSB perjel fogadta őket, aki röviden ismertette a tihanyi bencés monostor történetét és jelentőségét.

A jelenlévők érdeklődéssel hallgatták Jeromos atyát, és sok új ismerettel gazdagodtak a bencés szerzetesek életéről is.

 

Forrás és fotó: Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »