Nacsa Lőrinc vezeti majd az új nevén működő magyarságpolitikai bizottságot

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) Latorcai Csabát jelölte az Országgyűlés alelnökének, míg az új néven, magyarságpolitikai bizottságként működő nemzeti összetartozás bizottságot Nacsa Lőrinc vezeti majd – mondta Rétvári Bence frakcióvezető kedden az MTI-nek.

Közlése szerint a KDNP a szociális bizottságba, a digitális bizottságba, az európai uniós és külügyi bizottságba, a gazdasági bizottságba, a mentelmi bizottságba és az egyházügyekért felelős bizottságba delegál képviselőket. Utóbbi kapcsán Rétvári Bence hangsúlyozta: meg kell védeni az egyházpolitika területén az elmúlt 16 évben elért eredményeket, ezért tartják fontosnak, hogy jelen legyenek.

Hírdetés

Az Országgyűlés alakuló ülését előkészítő tárgyalások kedden folytatódtak az Országházban.

A parlamenti sajtóiroda korábbi közlése szerint a megbeszélések fontosabb témakörei a mandátumigazolás előkészítése, az esküokmányok aláírásának menete, az alakuló ülés előkészítése, az ülésrend meghatározása, a tisztségviselők megválasztásának előkészítése, az Országgyűlés bizottsági rendszerének kialakítása, külügyi és diplomáciai testületeket érintő kérdések voltak.

MTI

The post Nacsa Lőrinc vezeti majd az új nevén működő magyarságpolitikai bizottságot appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »