A Pozsonyi Kifli idén is várja az érdeklődőket városnéző sétáira. Májustól izgalmas témákkal indít a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás tematikus sétasorozata, visszaidézve a száz évvel ezelőtti Pozsonyt, megismerve a Szent Miklós temetőt és végigjárva a koronázási útvonalat.
Májustól újra izgalmas és tartalmas városnéző sétákon vehetnek részt az érdeklődők, felfedezve Pozsony történelmét, visszaidézve emlékeit, megismerve a főváros sokszínű múltját.
A száz évvel ezelőtti Pozsony
Korpás Árpád újságíró és idegenvezető visszarepít minket az időben. Mit adtak a mozik, mit játszottak a színházak, miről írtak a helyi lapok a száz évvel ezelőtti, 1926-os Pozsonyban? Milyen épületek tűntek el vagy nőttek ki a földből, és hogyan változott meg az akkor már hét éve Csehszlovákiához tartozó város? Politikai ügyek, közéleti és kulturális rendezvények, izgalmas bűncselekmények nyomába eredünk.
Kitérünk a pozsonyi magyarok helyzetére is. Bekukkantunk ma már nem létező boltokba, apróhirdetésekben böngészünk, és együtt keressük Pozsony akkori lelkületét.
Szálljon fel a Pozsonyi Kifli időgépére! Irány 1926!
A séta május 10-én 14 órai kezdettel indul a Grassalkovich-palotától. További információk ITT érhetőek el.
Séta a Szent Miklós temetőben
Benyovszky Ágnes és Benyovszky Adél vezetésével az érdeklődők megismerhetik a Szent Miklós temetőt, amelynek története a 18. századba nyúlik vissza. A legendák szerint itt helyezték végső nyugalmára a grimaszoló karakterfejeiről elhíresült helyi szobrászművészt, Franz Xaver Messerschmidtet, a dombtetőről pedig a neogótikus Kittler-kripta vigyáz a régi pozsonyiak álmára, méltó sírhelye egy olyan építésznek, akinek a keze nyomát magán viseli az egész város.
A Szent Miklós temetőben nyugszanak a környék jelentős famíliáinak tagjai is, például a Linzbothok vagy az Ohnesorgok.
A séta során nemcsak megcsodáljuk a művészi kivitelezésű síremlékeket, és elmerülünk a temető különleges hangulatában, de egy kicsit betekintést is nyerünk a vár alatti Zuckermandel egykori mindennapjaiba.
A séta június 7-én 14 órai kezdettel indul a Chaszam Szófer-emlékmű elől. További információk ITT olvashatóak.
Mária Terézia és a koronázási útvonal
Hornyák István idegenvezetővel végigjárhatjuk a pozsonyi koronázási útvonalat, amelynek végén egykor egy márványszobor emlékeztetett Mária Teréziára. A királynő negyven évig ült az osztrák és a magyar trónon, s bár mint minden uralkodó emléke, vegyesen tartalmaz jó és rossz dolgokat, a Pragmatica Sanctio révén trónra juttatott királynőt Pozsonyban elsősorban a város életében játszott pozitív szerepe miatt lehet az átlagosnál jobban tisztelni.
Itt álltak ki mellette a magyar rendek, amikor az ország és korona veszélyben volt, és amikor halni készült, Esterházy kancellár által azt üzente a magyaroknak, hogy „mondja meg nemzetének, hogy egészen utolsó pillanatomig hálával emlékeztem meg róla”.
A séta június 28-án 14 órai kezdettel indul a Szent Márton-dóm főbejáratától (északi kapu). További információk ITT találhatóak.
Tartsanak a Pozsonyi Kiflivel, és fedezzék fel Pozsony városának lenyűgöző történetét! A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.
Sajtóközlemény/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


