Több mint 120 alkotás ingyen nézhető meg a magyar film napja alkalmából

Több mint 120 alkotás ingyen nézhető meg a magyar film napja alkalmából

Április végén lesz százhuszonöt éve, hogy bemutatták az első magyar filmnek tartott „A táncz” című rövidfilmet, ebből az alkalomból százhuszonöt magyar filmalkotást nézhetnek meg az arra fogékonyak a Filmión, köztük igazi klasszikusokat is.

Április 30-án, a magyar film napján lesz 125 éve, hogy bemutatták az első magyar filmként számon tartott A táncz című alkotást, ebből az alkalomból 125 produkció látható ingyen a Filmión, a Nemzeti Filmintézet (NFI) streamingplatformján április 27. és május 10. között.

Az NFI hétfői közleménye szerint a kéthetes ünnepi kínálat kivételes alkalom arra, hogy az érdeklődők újra felfedezzék vagy újranézzék a magyar filmtörténet klasszikusait, közönségfilmjeit, kultikus alkotásait és a közelmúlt meghatározó műveit. Emlékeztettek arra, hogy a magyar film napját 2018 óta minden évben április 30-án ünneplik, tisztelegve a hazai filmkultúra gazdag múltja, izgalmas jelene és tehetséges alkotói előtt.

Hírdetés

A kínálatban krimik és thrillerek, dokumentumfilmek, klasszikusok és kortárs produkciók is láthatók. Két élő legenda, az idén 80. születésnapját ünneplő Bereményi Géza és Koltai Lajos alkotásai, valamint a száz éve született Herskó János rendezései is ingyenesen nézhetők. A magyar animáció gyöngyszemei is megtekinthetők, köztük a Lúdas Matyi, a Fehérlófia, a Hugó, a víziló, a Misi Mókus kalandjai, Az erdő kapitánya vagy a Kojot négy lelke.

Az ünnepi válogatásban szerepel többek között a Liza, a rókatündér című romantikus fekete komédia és a Budapest Noir című thriller is. Újranézhető a közönségkedvenc Butaságom története vagy a Csak semmi pánik című klasszikus vígjáték. A kínálat része A napfény íze, Szabó István nagyszabású, nemzetközi koprodukcióban készült családtörténete is. Az animáció kedvelőinek ajánlják Az idő urai című, René Laloux és a magyar Pannónia Filmstúdió együttműködésében készült sci-fi klasszikust, amely máig különleges helyet foglal el az európai animáció történetében.

A magyar film születésének pillanatához kapcsolódva ingyenesen megtekinthető A magyar film születése – A táncz (1901) című dokumentumfilm is, amely az első magyar mozgókép keletkezését, kulturális közegét és örökségét idézi fel – olvasható a közleményben.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »