Európának volt, van és kell, hogy legyen lelke – Beiktatták Stanislav Přibyl prágai érseket

Európának volt, van és kell, hogy legyen lelke – Beiktatták Stanislav Přibyl prágai érseket

Április 25-én, szombaton iktatták be hivatalába az új prágai érsek-metropolotát, Stanislav Přibylt, korábbi litoměřicei megyéspüspököt. Az ünnepi szentmisén a prágai Szent Vitus-székesegyházban a Prágai Főegyházmegye papsága mellett a más keresztény felekezetek képviselői és a cseh közélet szereplői is részt vettek.

Együtt ünnepelte a szentmisét a prágai várban található székesegyházban mások mellett Christoph Schönborn bíboros, emeritus bécsi érsek, Német László bíboros, belgrádi érsek, Udvardy György veszprémi érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) alelnöke, valamint Mirko Štefković nagybecskereki megyéspüspök.

A mise bevezető részében felolvasták a kinevezésről szóló pápai bullát, először latin nyelven, majd cseh fordításban. A főegyházmegye vezetését a pásztorbot átadásával az emeritus érsek, Jan Graubner adta át utódjának.

Az új érsek ezt követően átvette a szentmise főcelebrálását. Homíliájában elsősorban Szent Adalbert példájára hivatkozott, aki nemcsak a Prágai Főegyházmegye védőszentje (és az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyéé – a szerk.), de Stanislav Přibyl bérmálás szentségében választott védőszentje is. Az új érsek-metropolita szerint

Szent Adalbert a mai korban is példaképként szolgál – mint keresztény: aki hű maradt keresztségi és bérmálási fogadalmához; mint pásztor: aki nem moralizált, hanem saját életpéldájával tanított; mint zarándok: aki soha nem egyedül vándorolt, így a szinodalitás – a „közös út” – példaképe lehet;

A szertartás végén a cseh köztársasági elnök, Petr Pavel köszöntötte az új érseket. Azt kívánta neki, hogy embert próbáló szolgálata során találjon támaszt a saját értékeihez való hűségben és a hívek felé irányuló hitelességben. Örömének adott hangot, amiért mindketten – az érsek és az elnök is – elsősorban azt keresik, ami összeköt, és törekszenek az ellentétek megszüntetésére.

Jude Thaddeus Okolo, Csehország leköszönő apostoli nunciusa XIV. Leó pápa lelki közelségéről biztosította az új érseket és az egész helyi egyházat. Reményét fejezte ki, hogy ebben a számos kihívással teli, fordulópontot jelentő időszakban, amikor a cseh egyház válaszút előtt áll, az új érsek és a gondjaira bízottak megőrzik hitüket a vigasztaló Szentlélek segítségében és vezetésében, valamint „a helyi és az egyetemes egyház közösségében egyesült összes hívő imájának” támogatásában. Okolo érsek ezen alkalomból köszönetet mondott mindazért, amit a prágai nunciatúrán végzett szolgálata alatt a cseh egyházzal közösen megélhetett.

Christoph Schönborn bíboros, emeritus bécsi érsek köszöntőjében a Jó Pásztorról szóló evangéliumi szakaszra (Jn 10,11–16) mutatott rá. Hangsúlyozta

A Cseh Püspöki Konferencia (ČBK) elnöke, Josef Nuzík olmützi (Olomouc) érsek megköszönte az új metropolitának, hogy készséggel vállalta ezt az embert próbáló szolgálatot. Emlékeztette őt, hogy a püspöki közösség a továbbiakban is támasza lesz, valamint rámutatott egy „másik kör” segítő erejére is, amelyet a szentek, a prágai főegyházmegye égi barátai és Stanislav Přibyl rendi közössége, a redemptorista szerzetesi család alkotnak. Ők képviselik azt a távlatot, amely túlmutat a földi határokon.

Hírdetés

Zdenek Wasserbauer prágai segédpüspök, aki a főegyházmegye papsága nevében szólt, „I. Stanislavnak” nevezte az új érseket, és azt kívánta neki, hogy nevéhez híven az élet szentségében találja meg dicsőségét. Felidézte Josef Beran érsek élettörténetét és példáját is, akinek boldoggá avatásáért az új érsek is tenni kíván. Majd idézte Jan Zahradníček (cseh költő, újságíró, akit a kommunista rezsim koholt vádak alapján hosszú börtönbüntetésre ítélt; a 20. század egyik legjelentősebb cseh katolikus költője – a szerk.) verseit is.

A Prágai Főegyházmegyei Karitász igazgatója, Jaroslav Němec, családja és Isten népe nevében köszöntötte új pásztorát.

Végül Přibyl érsek megköszönte a köszöntéseket, és bejelentette az új prágai általános helynök kinevezését. A tisztséget Josef Ptáček, az eddigi prágai-barrandovi plébános tölti be, akinek az új metropolita azt kívánta: legyen „legalább egy kicsit talpraesett érseke”.

A záróáldás előtt az érsek letérdelve áldást kért a keresztény egyházak jelen lévő képviselőitől, akit a főoltárnál álltak körbe, valamint David Maxa prágai rabbitól, a progresszív judaizmus képviselőjétől. A közösen elmondott imában

Maxa rabbi a Talmud Bráchot (Áldások) traktátusából idézett, valamint Mózes negyedik könyvéből, az ároni áldás szavaival fohászkodott, amelyhez az ökumenikus közösség képviselői is csatlakoztak.

Az ünnepi szentmisét az új érsek latin nyelvű áldása, valamint a Hospodine, pomiluj ny (Uram, irgalmazz nekünk) kezdetű ócseh ének zárta, melynek szerzőségét hagyományosan a főegyházmegye védőszentjének, Szent Adalbertnak tulajdonítják.

A Szent Vitus-székesegyházból való kivonuláskor Přibyl érsek megállt, röviden imádkozott és virágot helyezett el elődje, a mártír sorsú Josef Beran érsek sírjánál.

Forrás: Vatican News cseh nyelvű szerkesztősége

Fotó: Prágai Főegyházmegye közösségi oldala

Magyar Kurír
(ki)


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »