Még bőven maradhatott a stratégiai üzemanyagkészletből

Még bőven maradhatott a stratégiai üzemanyagkészletből

Ugyanakkor nagy része már a kereskedőknél lehet, akik azt betárazhatták.

A hazai üzemanyag-fogyasztás jelentősen nőtt márciusban, a védett árak bevezetése után. Ez derül ki a NAV friss jövedéki statisztikáiból – írta meg a HVG a G7 alapján.

Mint a cikkben olvasható, a piacon közel 178 millió liter benzin és több mint 437 millió liter gázolaj jelent meg. Ez havi alapon 18, illetve 25 százalékos növekedést jelent. Éves összevetésben is erős a bővülés, benzinből közel 10 százalékkal, dízelből pedig majdnem 20 százalékkal fogyott több, mint egy éve.

Hírdetés

Tavasszal egyébként megszokott jelenségnek számít a dízel iránti kereslet megugrása, így például a mezőgazdasági munkák miatt. Idén ugyanakkor a növekedés a megszokottnál jóval erősebb volt. Hasonlóan magas tavaszi szintre legutóbb a 2021-es árszabályozás idején volt példa – írják a HVG cikkében.

Ugyanakkor a számok azt is jelzik, hogy a stratégiai készletekből felszabadított üzemanyag nagy részét nem használták fel azonnal. Ugyan a tartalékokból mintegy 470 millió liter gázolaj került ki, a tényleges többletfogyasztás ennél jóval kisebb volt. Havi szinten körülbelül 90 millió literrel, éves összevetésben pedig 70 millió literrel nőtt a felhasználás. Ez arra utal, hogy a készletek jelentős része a kereskedőkhöz került, és vélhetően betározták, nem pedig azonnal eladták. Mint a cikkben olvasható, a kilátások mindent összevetve kedvezőtlenek.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »