Bodroghalomban szerveztek görögkatolikus családi napot április 26-án, melyen több mint száz főt láttak vendégül. A helyszínválasztáskor a Miskolci Egyházmegye Családpasztorációs Bizottságának egyik szempontja volt, hogy az egyházmegye keleti felében elő görögkatolikusok nagy családjába tartozók egy közeli helyszínen találkozhassanak, megismerhessék egymást és közösséget építhessenek.
A találkozó kora délelőtt imaórával kezdődött, melyet Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök vezetett. Az együtt imádkozók a feltámadt Krisztus dicsőségébe ajánlották életüket, családjukat.
A megjelenteket Nagy Tamás atya, a rendezvény főszervezője köszöntötte. Tamás atya vajdácskai parókus, Bodroghalom pedig Vajdácskához tartozó filia.
Az eseményhez hozzájárult Varga Balázs polgármester és a település képviselő-testületének nagylelkű támogatása, valamint a falubeliek összefogása.
A programokhoz a Türr István Képző és Kutató Intézet Bodroghalmi Innovációs Oktatási és Közösségi Központja biztosította a helyszínt.
A kisebbeket először zenés foglalkozás várta. Novák-Tóth Györgyi a zene, különösen pedig a hegedűjáték világába vezette be a legkisebbeket. A teremben többféle kreatív tevékenységből lehetett választani, sokféle dísz- és ajándéktárgy készült el a délelőtt folyamán.
Mindeközben az oktatási központ melletti műfüves pályán Gorcsa János atya fáradhatatlan irányítása mellett komoly focimérkőzések zajlottak.
Különleges színfoltja volt a napnak Horti Zoltán mesemondó, aki több mint húsz éve mesél kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Előadásában ezúttal magyar népi hagyományokból ismert legendamesék közül Jézus és Szent Péter földi vándorlásáról szóló történetek elevenedtek meg.
A Profán evangélium című műsorában humorral átszőtt, mégis mély erkölcsi tanításokat hordozó meséken keresztül szólította meg a hallgatóságot, bizonyítva, hogy a mesék a felnőttek számára is tartogatnak üzenetet.
A szervezők – köztük Debreceni Zoltán atya – még arról is gondoskodtak, hogy tombolán nyerhető apró ajándék nélkül egyik gyermek se térjen haza.
A bodroghalmi családi nap azonban önmagában is maradandó értéket jelenthetett minden résztvevő számára a közösség ereje, a hit megtartó ereje és a közösen megélt élmények által.
Szöveg: Varga-Juhász Bernadett
Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


