Csernobil: Magyarországot nem érte súlyos sugárzás, most viszont veszély van a háború miatt

Csernobil: Magyarországot nem érte súlyos sugárzás, most viszont veszély van a háború miatt

Magyarországon Budapesten és Győr-Moson-Sopron megyében volt a legnagyobb a szennyeződés a 40 évvel ezelőtti csernobili atomerőmű-katasztrófa után, mert a felhő északról, Skandinávia felől érkezett – erről beszélt az InfoRádióban Aszódi Attila egyetemi tanár, atomenergetikai szakértő.

A csernobili atomerőmű-katasztrófa 1986. április 26-án történt a Szovjetunióban, azon belül Ukrajnában, Pripjaty és Csernobil városok mellett. Az első napokban Magyarországra sem érkeztek ezzel kapcsolatosan hírek, csak jóval később.

Magyarországra április 30-án érkezett meg az első felhő – mondta el az InfoRádióban Aszódi Attila egyetemi tanár, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Karának dékánja, atomenergetikai szakértő, aki hozzátette: nagyon lényeges érteni, hogy

hozzánk nem Ukrajnából közvetlenül jött a szennyeződés,

hanem abból a felhőből kaptunk, ami Északnak, Skandináviának ment, és utána a meteorológia változása következtében délnek fordult.

Magyarországon ott volt a legjelentősebb a szennyeződés, ahol csapadékkal járt a felhő elhaladása. Ez alapvetően Budapest és környéke, illetve Győr-Sopron megye, ide hullott a legnagyobb rész. Kelet-Magyarország kapta a legkevesebbet,

érdekes módon, ami legközelebb volt Ukrajna, az ott kapta a legkevesebbet, és az ország többi része átlagos értéket kapott.

Azt mutatják az egykori mérések, hogy körülbelül négyszeresére, ötszörösére nőtt a háttérsugárzás értéke, amikor ezek a felhők megérkeztek. Május 1., május 2. magasságában a normál érték 4-5-szöröse volt ezeken a kiemelt területeken mérhető Magyarországon. Ez a 4-5-szörös érték nyilván szignifikánsan nagyobb, mint a normális érték. A dóziskövetkezmények is jól tudhatóak. Annyit hozzá kell tegyek, hogy

ez a 4-5-szörös érték nem extrém nagy.

Hírdetés

Nyilván szignifikánsan nagyobb, de hogyha valaki mondjuk átrepül az Atlanti-óceánon 12 ezer méter magasan, akkor ott a normál érték negyvenszerese vagy harmincszorosa mhérető. Tehát ehhez képest mindig kisebb értékről van szó. De egyértelműen még egyszer hangsúlyozom, hogy Magyarországon is megemelkedett a térsugárzás értéke – fogalmazott a szakértő.

„Magyarországon ugyanúgy megjelent a jód a tejben, sokkal kisebb mértékben, mint az érintett szovjet területeken. A hatóságok akkor, 40 évvel ezelőtt Magyarországon mindent mértek. Összességében azt tudom így utólag mondani, hogy a döntéseik helyesek voltak, nem volt indokolt jódtablettát osztani Magyarországon, mert nagyobb lett volna a kockázat, ami a nagy mennyiségű jód beviteléből származik.

Figyelték a tejet, és azt ajánlották, hogy a gyerekek csak nagy gazdaságokban előállított tejet fogyasszanak. A tejet hígították, tehát nem fordult elő az, hogy valamelyik fogyasztási körzetben extrém magas jódkoncentrációjú tejet adtak volna. Úgyhogy összességében azt lehet mondani, hogy

nagyjából a természetes háttérsugárzás egyéves adagjának a 40 százalékát szenvedte el a magyar lakosság átlagosan pluszban a csernobili baleset következtében,

ebből a 40 százalékból 20 százalékot az első évben, és utána a másik felét a teljes élettartamunk alatt elosztva” – mondta Aszódi Attila.

A kérdésre, hogy milyen most, az orosz–ukrán háború idején Csernobil térsége, veszélyeztetett-e az erőmű és környéke, a szakértő azt mondta: abszolút.

A katonák óriási butaságokat csináltak a lezárt zónában.

Amikor elindult 2022 február végén az orosz támadás Ukrajna ellen, egy egység bement ide a lezárt zónába is, és pont a legnagyobb szennyezettségű vörös erdőnél ásták be magukat, teljesen feleslegesen nagy háttérsugárzásnak kitéve magukat. Aztán azzal, hogy katonai járművek mozogtak a lezárt területen, felvertek egy csomó port.

Csernobilban a lezárt zónában nagyon sok radioaktív por van, tehát a porral külön vigyázni kell. Ez is nagy hiba volt. Aztán végül az oroszok kimentek erről a területről. A másik esemény, amit említenem kell, és lényeges, hogy

2025 februárjában egy orosz drón eltalálta az új, hermetikusan zárt védőépületet.

A szarkofág fölé építettek 2019-ben egy új védőépületet. Ez több milliárd euróba került, amit elsősorban európai donorok adtak össze. De az oroszok kilyukasztották egy drónnal, és több évbe, illetve több százmillió euróba fog kerülni a kár kijavítása. Ez azért lényeges, mert a régi szarkofág, amit 1986-ban körülbelül 9 hónap alatt építettek meg, annak idején 20 évre készült, és eleve nem volt hermetikus, ráadásul nagyon jelentősen veszített az épségéből. Úgyhogy fennáll annak a veszélye, hogy a régi szarkofágból esetleg ledőlnek faldarabok, vagy összeomlik, és ilyenkor nagy mennyiségű radioaktív por szabadulhatna ki. Nnagyon lényeges, hogy ez maradjon benn ebben az új védőépületben, emiatt nagyon fontos, hogy helyreállítsák ennek a hermetikusságát. De az is fontos feladat lesz, hogy az új védőépületben lévő szerkezetek, daruk és egyéb szerkezetek segítségével lebontsák a régi szarkofágot, és kinyerjék azt a nagyjából 200 tonnányi nukleáris anyagot, ami ott van a szarkofág alatt, és biztonságba helyezzék, hogy utána az egész erőművet, benne a négyes reaktort is le lehessen bontani – mondta el az InfoRádióban Aszódi Attila egyetemi tanár, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Karának dékánja, atomenergetikai szakértő.

A cikk alapjául szolgáló interjút Kocsonya Zoltán készítette.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »