Az Ukrajna területén található erőmű abban az időben a világ legnagyobbjai közé tartozott, és a szovjet hadsereg stratégiai katonai programjának is része volt. Az atomerőmű 4-es reaktorblokkjában bekövetkezett robbanás 30–40-szer nagyobb radioaktív szennyezést okozott, mint az 1945-ben Hirosimára ledobott atombomba.
A csernobili erőműből kiszabadult radioaktív anyagok leginkább Ukrajna és Fehéroroszország közeli térségeit sújtották. A szennyezett légtömegek azonban Európa nagy részét, köztük Szlovákiát is elérték. A balesetet és annak következményeit eleinte nemcsak a Szovjetunió, hanem a csehszlovák kommunista rendszer képviselői is igyekeztek eltitkolni, később pedig bagatellizálni.
A katasztrófához kapcsolódik a csernobili katasztrófa nemzetközi emléknapja is, amelyet az Egyesült Nemzetek Szervezete 2016-ban nyilvánított április 26-ára. Az emléknapot először egy évvel később tartották meg hivatalosan.
A V. I. Leninről elnevezett csernobili atomerőmű építése 1970-ben kezdődött. Az erőművet Csernobil városától mintegy 20 kilométerre, az ukrán–fehérorosz határtól 16 kilométerre, Ukrajna fővárosától, Kijevtől pedig 120 kilométerre építették fel.
Az első reaktort 1977. szeptember 27-én helyezték üzembe, az utolsó, negyedik blokkot pedig 1983-ban fejezték be. Az erőmű építésével párhuzamosan a dolgozók és családtagjaik számára felépült Pripjaty városa is. Ezt az energetikusok mintavárosának szánták, a baleset után azonban inkább szellemvárosra emlékeztetett.
A nukleáris katasztrófa 1986. április 26-án, szombaton, nem sokkal éjfél után, helyi idő szerint 1.23-kor következett be. A baleset következtében a volt Szovjetunió területén mintegy 150 ezer négyzetkilométer szennyeződött radioaktívan. Közvetlenül 31 erőművi dolgozó és tűzoltó vesztette életét. Később további emberek ezrei haltak meg sugárzással összefüggő betegségekben.
A katasztrófa veszélye már az előző napon kirajzolódott, amikor a vízhűtéses reaktor tervezett próbája fokozatosan kicsúszott az irányítás alól. Éjfél után nem sokkal kritikus helyzet alakult ki a reaktor működésében. A kezelőszemélyzet ennek ellenére úgy döntött, folytatja a próbát. A reaktor teljesítménye tovább emelkedett, és elérte kapacitásának akár százszorosát is. Ezt követően az uránfűtőanyag szétesett, áttörte a védőburkolatot, és érintkezésbe került a hűtővízzel.
A robbanás szétvetette a reaktortartályt és a reaktorcsarnok betonfalait is. A hatalmas detonáció nyomán felszálló por veszélyes radioaktív izotópokat juttatott a légkörbe, amelyeket a szél nyugati és északnyugati irányba sodort.
A tragédia mértékét súlyosbította a helyi vezetés hozzá nem értése és a megfelelő felszerelés hiánya is. Közvetlenül a baleset után például a tűzoltók úgy kezdték oltani a tüzet, hogy azt hitték, az erőmű 4-es blokkjának teteje ég. Senki sem tájékoztatta őket arról, hogy a törmelék és a füst veszélyesen radioaktív. A radioaktív olvadék hőmérséklete körülbelül 2000 Celsius-fok volt, ezért a vele érintkező víz hidrogénre és oxigénre bomlott, amelyek röviddel ezután berobbantak.
A radioaktív anyagok kiszabadulása leginkább Ukrajna és Fehéroroszország közeli térségeit érintette, de a szennyezett légtömegek Európa nagy részét, köztük Szlovákiát is elérték. Szlovákia lakossága két hullámban volt kitéve a radioaktív anyagok hatásának: a balesetet követő első napokban és hetekben, valamint 1986/1987 telén.
A szovjet vezetés kezdetben megpróbálta eltitkolni a katasztrófát. Pripjaty városának kiürítése csak 36 órával a robbanás után kezdődött meg. A kitelepítés ellenére a szovjet kormány és a média is hallgatott a történtekről. A Szovjetunió hivatalosan csak 1986. április 30-án ismerte el a balesetet, három nappal azután, hogy Svédországban megemelkedett radioaktivitási értékeket mértek. Az ukrajnai és fehéroroszországi május elsejei ünnepségeket ennek ellenére nem törölték, és megtartották Kijevben a Békeverseny nemzetközi kerékpáros viadal egyik szakaszát is.
A munka ünnepét a megnövekedett radioaktivitási értékek ellenére Csehszlovákiában is kötelezően megünnepelték, az Állambiztonság pedig figyelte a lakosság reakcióit az atomerőmű-balesetre. A katasztrófa nagyságrendjét nemcsak a média, hanem a csehszlovák kommunista rendszer hivatalos képviselői is jelentősen bagatellizálták.
A csernobili katasztrófa vizsgálatát hivatalosan azzal zárták le, hogy az erőmű dolgozói nem tartották be a szükséges biztonsági előírásokat. Az igazgatót és a főmérnököt tíz év szabadságvesztésre ítélték. A radioaktív elemek kiszabadulása 1986 novemberében állt meg, amikor a sérült reaktort sikerült teljesen befedni. Ugyanazon év októberében és novemberében ismét üzembe helyezték az erőmű első két blokkját, majd egy évvel később, decemberben a harmadik blokkot is.
A második blokkban 1991-ben tűz ütött ki, ezt követően leállították. Ukrajna 1996 végén memorandumot írt alá a G7-országokkal, amelynek alapján leállították az első blokk működését is. 1996 decemberétől már csak a csernobili erőmű harmadik reaktora működött. Egy újabb, 1999 márciusában bekövetkezett baleset után ennek teljesítményét 50 százalékra csökkentették.
Ukrajna véglegesen 2000. december 15-én állította le a csernobili atomerőmű működését.
SZE/TASR
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
