Jó Pásztor vasárnapján, húsvét negyedik vasárnapján Szlovákiában ismét megnyitják kapuikat a papnevelő intézetek. A Szlovák Püspöki Konferencia Sajtóirodájának tájékoztatása szerint a nyílt napokat ezúttal is a kispapok által összeállított program kíséri.
A szepesváraljai Ján Vojtaššák püspökről elnevezett papnevelő intézetben a rendezvény 9 órakor szentmisével kezdődött, ezt követően családoknak szóló programokkal várják az érdeklődőket. A nap közös imádsággal zárul.
A kassai Borromeo Szent Károly Papnevelő Intézetben 11 órától kezdődik a program ünnepi szentmisével. A látogatók ezután megtekinthetik a szemináriumot, részt vehetnek szentségimádáson, közös imádságokon, áldáson, kulturális programon és vesperáson. A szervezők gyónási lehetőséget is biztosítanak.
Április 26-án, Jó Pásztor vasárnapján a magyar hívők is imádkoznak Felvidék fővárosában. Ismét a közös imádságé és a lelki elmélyülésé lesz a főszerep Komárom szívében: a XXXVII. Komáromi Imanapnak a Szent András-bazilika ad otthont.
Az idei alkalom különleges hangsúlyt kap, hiszen az ünnepi főpapi szentmise keretében Orosch János nagyszombati érsek atya hálaadó aranymisét mutat be, megköszönve fél évszázados papi szolgálatának kegyelmét. A Felvidék.ma élőben közvetíti az eseményt Facebook-oldalán. A részletes program IDE kattintva elérhető.
A katolikus egyház húsvét negyedik vasárnapját Jó Pásztor vasárnapjaként ünnepli. Ezen a napon a hívek különösen a papi hivatásokért imádkoznak, a plébániákon pedig gyűjtést tartanak a papnevelő intézetek támogatására.
SZE/Felvidék.ma/TASR
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


