Április 7-én hajnalban Katona István protonotárius, tiszteletbeli kanonok, nyugalmazott plébános megtért Teremtőjéhez. Az alábbiakban Deme Tamás egyetemi oktató megemlékezését olvashatják.
Jött a gyorshír: elhunyt egy pap, akit nagyon sokan szerettek. „Elhunyt Katona Istvan-protonotarius kanonok” – olvassuk. Most már túl az elvesztés fájdalmán, s túl a kötelezőnek vélt formalitások okozta fájdalmakon, illene méltó módon búcsúznunk tőle. Vajon ez volt a legfontosabb jelzője, a protonotáriusság meg a kanonokság? Vagy inkább a léte lényegét kellene hitelesen, őszintén megünnepelni?
Jogosan kelt tiszteletet egy elhunyt 86 éves korának említése, de a kor értéke szinte semmi ahhoz képest, amit több ember életével felérő életműve érdemel. Katona Istvánt nem a beosztása, nem is életkora emelte a közszeretetbe (nem ismerünk olyan embert, aki ne becsülte volna), hanem a tény, amit az ókori görögök úgy mondtak: „szofokrata”, azaz Istenbölcse, lélekember, a szellem professzora. Kétségtelen, nem szónoklással, nem is teológiai értekezésekkel nyerte meg az embereket.
Tanúja vagyok, mert együtt dolgoztunk, mi módon formálta a pozitív hírt – az örömhírt – friss információkból jó talajba plántált lelkiséggé. A franciaországi karizmatikusok érkezésekor (megtisztelt, hogy a tolmácsa lehettem), azonnal beavatta őket a közép-európaiság szellemébe, a bolsevik párt ellenőrizte hazai Egyház helyzetének megértésébe (két évet maga is eltöltött Kádár börtöneiben). Finoman szervezte meg az akkor formabontóan „modern” Lélek-szemináriumokat, a gyógyító szemináriumokat, a szabadító, közbenjáró imákat, és imacsoportjai valódi közösségekké váltak. Az abszurd közönnyel szemben kinyitotta az ajtót a misztikum felé is. Csendesen ellenállt azon kollégái nyomásának, akik megpróbálták elhallgattatni a hiteles magánkinyilatkoztatásokat értékelő figyelemfelhívásait. Kiállt Međugorje Mária-üzenetei mellett, hazánkba hívta kora híres tanúságtevőjét, a görög Vassulát. Szinte éreztük szelíd lényében a Lélek sugárzását. Persze voltak lekezelő kollégái, akik ironizálva kérdezték, vajon van-e, aki fel tud idézni valamit a beszédeiből. Nos, a pap értékét nem az dönti el, ki hány kiló mondatot idézhet tőle. Tekintete, mosolya, megértő szeretete mindenkit meggyőzött, aki valóban figyelt rá. Örömünnep volt az ő szolgálati idejében zsúfolt és énekkel zengő pesti ferenceseknél, amikor két karjával magasba tartotta a megkeresztelt kisbabát – Íme, egy új keresztény! –, s a ráfelelő ujjongást még az angyalok is hallották.
Kevesen tudják, hogy professzionális szerkesztő és könyvkiadó is lett. Kiadványai minőségi, mennyiségi mércéjét sok kiadó megirigyelné. Sok ezer könyv volt az otthona. Nevettetően humoros látványt keltett, ahogy az adott fizikai térben – lakóhelyén – magabiztosan közlekedett a könyvhegységek, könyvtornyok közötti utakon. (Ilyen kulturális akadálypályát talán csak Jelenits tanár úr odújában lehetett látni.) Nos,
Azok, akik az Emmausz-házban (amely a karizmatikus lelkiség egyik országos lelki központja lett) Katonát meglátogatták, többnyire igazi megújulást élhettek át. Teljesen illenek jellemképéhez a Biblia állításai: „Az Úr szolgája szelíd és szabadító” (Ézsaiás, 42); „Boldogok a szelídek, mert ők örökségül bírják a földet” (Máté 5,5); „Tanuljátok meg, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok” (Mt 11,29).
Tudatos a kiadója nevének megválasztása is. Marana Tha. Az ősi arámi szó jelentése: Uram, jöjj el! Ez az óhajtás a megújulásra váró keresztények sóhajtása. A nevét felragyogtató, róla írt kötet (szerzői Domonkos Máté, Bánki Andrea, 2007, 2025) hátoldalán fénylik egy mosolygó mondat: „Ha tudnátok, mi vár rátok Odaát…” Ott látható mellette Katona István ránk kacsintó, vidám nevetése. Korunk egyik legszelídebb arcával hitelesíti a derűt. Most már ő is tudja, mi vár ránk odaát. Köszönjük neked, Szelíd Katonánk, az egész életedet!
Fotó: Noa Schiller
Magyar Kurír
Az írás az Új Ember 2026. április 19-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
