Hardi Titusz OSB személyes kötődése révén érzékeny szemmel kísérhette XIV. Leó pápa történelmi jelentőségű algériai látogatását. A tegnap, április 16-án készül interjúban gyermekkori emlékeiről, a keresztény–muszlim együttélés tapasztalatairól és a kis keresztény közösség mai tanúságtételéről is beszél.
– Milyen kapcsolata van Algériával, hogyan jutott ki a Szentatya látogatásának idején oda?
A ’70-es években édesapám dolgozott Algériában, gyerekként öt évet éltünk ott. Több alkalommal visszalátogattam, régi kötődésem van az országhoz. Amikor tudomást szereztem a Szentatya látogatásáról – korábban soha nem járt pápa Algériában – nagy levegőt vettem, és kértem erre lehetőséget Cirill főapát úrtól (Hortobágyi T. Cirill OSB pannonhalmi főapát – a szerk.). A vízumhoz szükséges meghívást közvetlenül Jean-Paul Vesco bíborostól, Algír érsekétől kaptam, hogy be tudjak utazni az országba. Így követhettem a Szentatya útját, programjait, és lettem közvetlen részese ennek a csodálatos eseménynek.
– Milyennek ismerte meg és látja ma abban az országban a keresztények és a muszlimok együttélését, ahol ilyen elenyésző kisebbségben (a 46 millió lakos mindössze 0,2 százaléka) vannak?
– Az együttélés abszolút békés, nekem nagyon pozitív élményeim vannak erről. A keresztényeket mindig is tisztelték és tisztelik. Nekünk soha nem volt abból gondunk, hogy keresztények vagyunk. Ellenkezőleg, amit nem értettek, akikkel nem tudtak mit kezdeni, azok a nem hívő, nem vallásos emberek. Van egy mesés anekdotám erről: A ’70-es években érkezett egy magyar kooperáns Algériába. A vámos elkezdett vele beszélgetni, hamarosan a vallásra terelődött a szó. „Szóval maga magyar. Katolikus vagy református?” „Nem, én egyik sem, én ateista vagyok.” – volt a kooperáns válasza. Erre teljes meglepetésére a vámos arról kezdte győzködni, hogy neki kereszténynek kell lennie. Nem élhet senki vallás nélkül. Nem akarta iszlám hitre téríteni, de azt nem tudta elképzelni, hogy valakinek ne legyen vallása. Egy helyi mondás szerint csak a kutyának nincs vallása.
– Hol éltek családjával Algériában?
– Azt tudni kell, hogy négy egyházmegye van az országban, az algíri érsekség és mellette három püspökség. A városunk ókori neve Cirta volt, majd amikor Nagy Konstantin a cirtai légiók segítségével lett császár, hálából a nevével ajándékozta meg a várost, így lett Constantine. Algéria északkeleti részén fekszik. Ez a föld az ókeresztény egyház egyik otthona. Nagyon gyorsan megérkezett ide a kereszténység, vértanúk sokaságát adva az Egyháznak. A 258-ban kitört keresztényüldözés alkalmával több mint 30 hitvallót fogtak el itt, az akkor még Cirtának nevezett városban. A helytartó elé vitték, és több mint száz társukkal együtt kivégezték őket. Nevüket a Martyrologium ma is őrzi. Ez a föld adta később Szent Ágostont is, aki Constantine-tól nem messze született, majd Hippo, a mai Annaba püspöke lett.
– Említette, hogy rendszeresen járt Algériában. Hogyan alakult a keresztények helyzete a ’90-es években történt keresztényüldözés hatására?
A ’90-es éveket külön kell kezelni, külön neve van: ez a „fekete évtized”, Algéria történelmének egyik legdrámaibb fejezete, több mint százezer halottal. Nem nevezném keresztényüldözésnek, hiszen ebben a rendkívül véres és kegyetlen polgárháborúban túlnyomóan muszlimok öltek meg muszlimokat. Iszlamisták ütköztek meg a kormányhoz hű muszlim katonasággal. E rengeteg halott között találjuk a mi vértanúinkat is. Akkor tizenkilenc vértanút adott az algériai kereszténység az Egyháznak. Megrendítő a tanúságtételük a hitükről, érdemes mélyebben megismerni őket. Köztük van a Tibhirine-ből elhurcolt, majd kivégzett hét trappista szerzetes, köztük van Oran püspöke, Pierre Lucien Claverie, aki bombarobbanás következtében halt meg katedrálisa bejáratánál. Ez nehéz időszak volt az együttélésben. Az azt követő években azonban lassan visszatért az élet a korábbi békés mederbe. Nagy szó és hatalmas szimbolikus jelentősége volt annak, hogy a vértanúk boldoggá avatására Algériában kerülhetett sor 2018-ban, a Szentatya küldöttének vezetésével. Ezen a megható ünnepen a keresztény közösség mellett több mint száz mufti és muszlim hívő vett részt.
– Ma milyennek látja az együttélést?
– A helyi egyház nagyon odafigyel arra, hogy egy muszlim többségű ország kisebbsége. Nagy múlttal rendelkezik ezen a földön, de a gyarmati időszak, a történelem viharainak nyomai helyenként erős árnyékot vetnek rá. Michel Guillaud, aki ma Hippo és Constantine püspöke, francia származású. De amikor Annabában a szentmise során köszöntötte a Szentatyát, akkor arabul tette. Először arabul szólalt meg, majd később váltott át franciára. Az itt élők nagyra értékelték ezt a gesztusát. Michel püspök atya egyébként kiválóan megtanult arabul, mert az egyszerű embereket csak így tudja megszólítani ebben az országban. A szentmisében a kánont is gyakran arabul mondja. Ma reggel együtt vettünk részt szentmisén, én voltam a főcelebráns. Ő a Miatyánkot arabul mondta, ez neki természetes. Tudatosan figyel arra, hogy ez az ország arab ország, muszlim kultúrával. Ha itt hiteles keresztény akar lenni, akkor nem szabad, hogy benne a gyarmatosító Franciaország utódját lássák. Ő az Egyházat képviseli. A Szentatya, amikor megérkezett, angolul beszélt a kormányfővel, holott köztudomású, hogy az értelmiségiek első számú idegen nyelve Algériában a francia. A pápa a bazilikában beszélt franciául, mert a megjelent sokszínű keresztény közösség többsége viszont ezen a nyelven ért.
A helyi katolikus egyház szociális téren hihetetlenül erős, hiteles példát ad. Kevesen vannak, de a szegényekkel, rászorulókkal foglalkoznak, időseket gondozó nővérek vannak. Az evangéliumról leginkább az életükkel tesznek tanúságot.
– Hogyan fogadták, mely pápai programokon tudott részt venni?
– Amióta megérkeztem Algériába, mindenütt azt élem meg, hogy elmondhatatlan kedvességgel, mosollyal fogadtak. Idegen emberek sokasága köszönt rám: „Isten hozta Algériában, örülünk, hogy itt van!” A pápai programok tekintetében két nagy helyszínre kaptam meghívást: Algírba és Annabába. Algírban először az államfő fogadta rezidenciáján a Szentatyát, majd találkozott a kormány képviselőivel, a diplomáciai testületek és a civil társadalom vezető szereplőivel. Ellátogatott az algíri nagymecsetbe. Nagyon megható esemény volt, és ahogy ketten, a Szentatya és a főmufti ott álltak fehérben a mecsetben – ez a gesztus szavak nélkül is mindennél többet mond: az Örökkévaló előtt mindketten ugyanúgy Ábrahám fiai, akik imádságukban mindketten az egyetlen, mindeneket teremtőhöz fordulnak.
A keresztény közösséggel az algíri Afrikaiak Nagyasszonya-bazilikában találkozott a pápa. A bazilika gyönyörű épület egy dombtetőn, a főváros reprezentatív épülete. Igeliturgia keretében találkoztunk a Szentatyával. Rendkívüli hangulata volt. Amikor belépett a templomba, már gyönyörűen énekelt a kórus, de a nép üdvrivalgásban tört ki. A bevonulást kiválóan sikerült felvennem, mert úgy adatott, hogy a szentélyben a papság élén állhattam, egészen közel a Szentatyához, két méterre tőle. Megrázó volt látni, ahogyan bevonult, majd letérdelt, és mielőtt bármi is elhangozhatott volna, az Oltáriszentség előtt imádkozott.
A másik helyszín, ahol részt vehettem a pápai programon, Annabában volt. Ide a hivatalos delegáció tagjaként utazhattam, az algériai állam biztosított számunkra egy különrepülőgépet. Amikor kiszálltunk, mindannyiunkat egy szál rózsával és egy süteménnyel fogadtak. Nehéz szavakkal leírni, mennyire ünnepélyes volt a pápai és algériai zászlók között elhaladni úgy, hogy közben egészen közvetlen, emberi gesztusok sokaságában fürödtünk. Az ünnepi szentmise Szent Ágoston püspöki székhelyén, a róla elnevezett bazilikában volt. 48 évvel ezelőtt abban a templomban részesültem a bérmálás szentségében, és most a Szentatyával együtt koncelebrálhattam – már csak ezért is érdemes lett volna eljönni.
– Milyen üzenettel fordult a Szentatya a keresztény közösség és a muszlim testvérek felé?
– A Szentatya többször hangsúlyozta, hogy hidakat kell építenünk, kapcsolatot teremteni, új szemmel nézni a másikra. Maradjunk a béke útján. Ne hatalmi pozícióból tekintsünk a másikra, hanem a testvért lássuk meg benne.
Nagyon erős mondatok hangzottak el.
Rendkívül fontos ez a tanúságtétel, itt maradni, Krisztus hiteles megjelenítőiként, kisebbségben a muszlim többség mellett. Nagyon egyszerű, nagyon evangéliumi az algériai egyház, ereje nem a számokban, hanem a hiteles a tanúságtételben van. A Szentatya arra bátorított minket, hogy ezt folytassuk.
– Jean-Paul Vesco az algériai egyházat „mozaikegyházként” írta le.
– Igen, algériai katolikusok nagyon kis számban vannak. Viszont Algériában sok katolikus fekete-afrikai egyetemista tanul, nekik rendkívül fontos az, hogy találjanak helyben élő egyházat: kisebbségi létükben biztonságot, otthonosságot nyújt a befogadó egyház. A templomokban jelentős számban látunk feketéket, mára már papok és szerzetesnővérek is vannak köreikből. Meg kell említeni továbbá a vallásukat gyakorló európai munkavállalókat, a diplomáciai testületek tagjait, akik számára szintén fontos, hogy van a fővárosban katolikus jelenlét, hitük tovább gazdagodhat ezen keresztül.
Fotó: Vatican Media; kiemelt fotó: Lambert Attia (archív)
Trauttwein Éva/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
