Rengeteg boldogtalan nőt játszott huszonöt év alatt, és megpróbálta versben megfogalmazni, hogy ezek a szereplők, amelyeket akaratlanul is magában hordoz, hogyan vinnék tovább vagy oldanák fel a boldogtalanságukat, milyen gondolataik lennének a beteljesült vagy be nem teljesült szerelemről – vallotta Kézdi Imola színésznő első versei születéséről szombaton, a magyar költészet napján az Orfeum kávézóban tartott kötetbemutatóján.
Az eseményen a szerző mindhárom eddig megjelent verseskötetét – Miniallűrök (2021), Lélekporc (2023), TEjben, jajban, világvégÉN (2025) – bemutatta a sepsiszentgyörgyi közönségnek László Zsuzsa színésznő, író kérdéseire válaszolva. Mint elmondta, első versét Battonyán, a szülei házának kertjében, egy diófa alatt pötyögte be a telefonjába, édesapja érdeklődésére pedig kijelentette, hogy ha egyszer születik egy kötet ezekből az irományaiból, azt a lánya fogja illusztrálni. Akkor viccnek szánta ezt a megjegyzést, de végül mégis így történt: mindhárom kötetét a lánya, Kézdi Rézi illusztrálta, aki maga is jelen volt a könyvbemutatón.
A szerepeivel való játékból indult tehát a versírás az életében, aztán úgy gondolta, nem teheti meg, hogy ne legyen jelen ő maga is a verseiben – mondta a színésznő. Kávé mellett a telefonja jegyzettömbjébe szokta írogatni ezeket a „kávé- vagy kábé-verseket”, első verscímei hosszúságát is a jegyzettömb mérete határozta meg.
Bevallása szerint nagyon meglepődött a versek pozitív fogadtatásán, a hozzáértők közül előbb Demény Péter, majd Balázs Imre József olvasta el ezeket, aztán néhány a Korunk folyóiratban is megjelent. „Lehozunk – mondta Balázs Imre József a telefonba, én pedig arra gondoltam, hogy hűha, én eddig mindig felfelé törekedtem, és ezek most le akarnak hozni. És lehoztak. (…) Amikor kivettem a postaládából a lapot, és láttam, hogy benne vannak a verseim, büszkén körülnéztem, de nem volt ott senki, csak én és a postaláda, még egy szomorú szomszéd sem járt arra. Hogy ez milyen magányos egy szakma…” – mesélte nevetve a színésznő. Később Kovács András Ferenc azt mondta róla, hogy egészen jellegzetes új hangot képviselnek a versei, és olyan dolgokat magyarázott beléjük, amelyekre ő sosem gondolt – vallotta. Az ő segítségével szerkesztette meg az első kötetét.
Ezután a lányával való közös munkáról mesélt, majd azt is kifejtette, hogy milyen nehéz volt újra verset írnia azután, hogy mélyebben beleásta magát a verstan rejtelmeibe. „Mostanában már többet bügyürgetem ezeket a gondolatokat, de a lényeg továbbra is a játék. Egy nagyon erős kép jelenik meg bennem általában, és azt próbálom szavakra lefordítani” – fogalmazott.
Végezetül elmondta, hogy azért lépett ki a kolozsvári színház társulatából, mert hiányzott neki a szabadság. Még egyetemistaként eldöntötte, hogy amikor esetleg úgy érzi, már nem tud azzal a kíváncsisággal, energiával és erővel jelen lenni a színpadon, amivel játszani érdemes, akkor nem erőlteti tovább. Nem indulatból döntött így tehát, egyszerűen elfáradt, és nem akarta megvárni a „minden mindegy állapotát”, szükségét érezte annak, hogy újrafogalmazza önmagát. Várost is váltott, Aradra költözött. A szabadság érzéséből született később a Shirley Valentine című egyéni előadása, mely, mint elmondta, tökéletesen rárímelt az ő életére.
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
