Figyelmeztető múltidéző műsor a lázadó mai fiataloknak a 2020-2010 közötti balliberális önkényuralom véres időszakáról, amely ismét feléledne a nemzeti mázra festett, szirénhangú, valójában a globalista körök által futtatott Tisza márkanevű ügynökpárttal

Elsősorban olyan fiataloknak ajánlom ezt a történelemidéző beszélgetést, akik elégedetlenek és lázadnak, de nem ismerik a 2002-2010 közötti balliberális kormányok szabadságjogokat tipró agresszivitását, kártékony működését . És akik a nemzeti mázra festett, szirénhangú tiszás megtévesztés és indulataik hatására a bukott balliberálisok, az ukránok és az EU liberálglobalista vezetése által hatalomra juttatni kívánt Tiszára akarnának szavazni. Ezt ne tegyék!  Ezzel a rossz választási döntéssel saját jövőjüket tennék tönkre és a globalista gyarmatosítás engedelmes szolgájává tennék nemzetünket.

A C-egyenes Kiskanyar c. adásának vendégeként (műsorvezető: Forgács Isván) felidéztem, hogy hogyan csorbultak rendszerszinten a politikai szabadságjogok az első Fidesz kormány bukása után, a 2002–2010 közötti időszakban, amikor az országot az MSZP–SZDSZ koalíció irányította. Nemzeti jogvédő ügyvédként testközelből tapasztaltam meg, hogyan lépett fel a balliberális hatalom a vele egyet nem értő állampolgárokkal szemben és hogyan tiporta lábbal a szabadságjogokat.  

A beszélgetés során felidéztem, hogy a nemzeti érzelmű tiltakozók és megemlékezők elleni karhatalmi támadások és megtorlások fokozatosan egyre keményebb és brutálisabb formát öltöttek eljutva a 2006 őszi állami terrorig – sokszor olyan helyzeteket teremtve, amikor az érintetteknek az életüket féltve kellett menekülniük.Elmondtam a 2006 őszén a balliberális kormány ellen tiltakozók elleni terrorisztikus  karhatalmi támadások, tömeges jogi megtorlások megrázó és véres történetét, sőt a kevéssé ismert “fekete szombat”, a justizmordok napjának 2006. szeptember 23-én a Pesti Központi Kerületi Bíróságon zajlott eseményeit.

Erről a fekete korról a Nemzeti Jogvédő Szolgálat 2025. október 25-ei közleményéből lehet sokkal többet megtudni, amelyben a témával foglalkozó dokumentumfilmeket és könyveket is ajánlunk.

Beszéltem a jogrendszer megduplázódásáról is, azaz arról, hogy miként próbálják meg a liberálglobalista háttérhatalmi körök a jogalkalmazás terén hálózati kapcsolataik, bírói talárba bújt politikai aktivisták és Soros-EU finanszírozta NGO-k segítségével meghekkelni a nemzeti szuverenitást és hagyományos értékeket védő nemzeti érdekű jogalkotást, visszájára fordítani, kisiklatni a normalitást védő törvényeket.

Felháborító és a mostani rendszer felelőssége, hogy a 2006 őszi terror felelősei lényegében büntetlenek maradtak, Gyurcsány szabadlábon, már politikailag inaktív és már nem ő az ellenzék vezére. Ettől függetlenül még mindig elfogadhatatlan, hogy nem kellett neki és társainak felelnie a 2006 őszi terrorért. Gyurcsány visszavonultatása sem ad neki menlevelet bűnei alól. Dobrev és a DK továbbra is 2006 őszi állami terrort helyeslik.

A balliberális ellenzék új vezetője, Magyar Péter 14 év NER kegyelti lét után fogadta el a nemzetközi liberálglobalista körök megbízását és vette át Gyurcsánytól a stafétát azzal a nyilvánvaló céllal, hogy Károlyiként teret adjon hazánk ismételt gyarmatosításának és nemzeti önrendelkezésünk felszámolásának.

Eddigi erőszakos és arrogáns hangvétele és cselekedetei, továbbá a körülötte felsorakozott kétes, gátlástalan és jórészt balliberális-háttérhatalmi kötődésű figurák megnyilvánulásai azt vetítik előre, hogy esetleges hatalomátvételük esetén kíméletlenül lépnének fel a nemzeti önrendelkezésért kiálló hazafiakkal szemben. És kétség ne férjen hozzá ehhez Brüsszeltől szabad kezet kapnának, egy fia jogállami eljárás indulna emiatt. 2006 őszén sem lépett fel az EU Gyurcsányék terrorja ellen, ugyanígy eltűrné az EU, hogy a gyurcsányi terror módszereivel támadjanak a kiválasztottak a magyar nép ellen.

Hírdetés

A hazánkban ártatlan magyarokra támadó és súlyos bűncselekmények miatt vád alá helyezett antifa terrorista, az ezt követően európai parlamenti képviselővé vált Ilaria Salis mentelmi jogának fenntartása tökéletes példa arra, hogy a nemzetközi háttérhatalmi erők semmilyen gátlástalan módszertől nem riadnak vissza, hogy letörjék a magyar ellenállást. Ezt nem kellene kipróbálni!

Ezért is hatalmas a mai országgyűlési választás tétje és ezért fontos hatalmon kívül tartani a hazánk függetlenségét felszámolni akaró globalista körök Tisza márkanéven futtatott ügynökpártját, mivel az a veszély fenyeget, hogy a 2010 előtti balliberális agresszív és erőszakos hatalomgyakorlás módszereit alkalmazzák az EU cinkos támogatásával.

Azt is kifejtettem a műsorban, hogy miért fontos a nemzeti radikális tiszta erőre a Mi Hazánkra szavazni. Részletesebben erről ezen nyilatkozatomban írtam, kérem ennek terjesztését !

Résen kell lennünk: a nemzetellenes globalisták ismét támadnak. Külföldi tanácsadók, ügynökök és pénzek segítségével kívánják kiszolgáltatni országunkat a globális háttérerőknek, hogy újra gyarmattá tegyék hazánkat. Az EU érdemben sem akkor, sem azóta emiatt semmilyen kifogást nem fogalmazott meg az állami terrorért felelős balliberális kormánnyal szemben és farizeus módon máig azokra tekint szalonképes “demokratikus” partnerként, akik az állami terrorért felelősek vagy azoknak az akkori emberi jogi bűnökről cinkosan hallgató szövetségesei, illetve kijelölt helytartók.

A mai nemzetárulók hazánk önrendelkezésének felszámolásán és a nemzetépítés-nemzetegyesítés ellen ügyködnek nemzetközi megbízóik óhajának megfelelően.

Ma is fel kell venni a harcot nemzetünkért a nemzeti önrendelkezésünk megvédése érdekében!

Isten óvja és vezesse Magyarországot!

Honfitársi üdvözlettel:

Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd,

a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (www.njsz.hu) ügyvezetője


Forrás:gaudinagytamas.hu
Tovább a cikkre »