Egy Baranya megyei faluban, Versenden tartotta kampányzáró gyűlését a Demokratikus Koalíció (DK).
A DK országos kampányzáró rendezvényét Kálmán Olga nyitotta meg, aki köszöntőjében a választás tétjére és a részvétel fontosságára hívta fel a figyelmet a párt közleménye szerint. Beszédében hangsúlyozta: a következő nap döntése hosszú időre meghatározza Magyarország jövőjét.
A rendezvényen felszólalt Páger Ferenc, Versend polgármestere és a térség országgyűlési képviselőjelöltje is, aki kiemelte: a Demokratikus Koalíció közössége a támadások ellenére is egységes maradt. „A DK nem csupán politikai párt, hanem egy olyan közösség, amely képes kiállni egy igazságosabb, élhetőbb Magyarországért” – fogalmazott.
A kampányzáró fő felszólalója Dobrev Klára volt, aki beszédében úgy fogalmazott: nem miniszterelnököt választunk, hanem parlamenti többséget. A DK elnöke szerint a választás valódi tétje nem személyi kérdés, hanem az, hogy milyen politikai erők kerülnek be az Országgyűlésbe.
Beszédében arra figyelmeztetett: egy szoros választási eredmény esetén fennáll a lehetősége annak, hogy az Orbán Viktor vezette Fidesz a Toroczkai László által vezetett Mi Hazánkkal együtt alakítson kormányt, ezért minden egyes Mi Hazánkos képviselőt legalább egy DK-ssal kell ellensúlyozni – tette hozzá.
A DK elnöke kiemelte: pártja nem csupán kormányváltást, hanem teljes rendszerváltást kíván. „Mi egy korrupciómentes Fidesz-rendszert sem kérünk” – fogalmazott. A választás jelentőségéről így fogalmazott: „Az az X nem egy napra szól, hanem évekre meghatározza Magyarország jövőjét.”
A beszéd fontos eleme volt a politikai kultúra megújításának igénye is. Dobrev Klára elutasította a megosztó, gyűlöletkeltő politikai stílust, és hangsúlyozta: „Nem lehet Orbán rendszerét Orbán stílusával leváltani.”
A kampányzáró rendezvény üzenete szerint a választás tétje, hogy Magyarország a jelenlegi politikai rendszerben marad-e, vagy elindul egy demokratikus, európai irányba.
„A kérdés: Orbán-rendszer vagy demokrácia” – zárta beszédét Dobrev Klára.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


