Dömötör Csaba, a Fidesz EP-képviselője péntek délelőtt adott sajtótájékoztatót, amelyen a „tiszás választási csalások elleni fellépésként” megalapított Demokrácia Központról beszélt.
Dömötör Csaba a Hír TV videója szerint elmondta: „az elmúlt hetek azt mutatják, hogy a tiszás jelöltek és a mögöttük állók minden határt átlépnek a választási kampányban. Erőszakosan lépnek fel fideszes aktivistákkal szemben, jelölteket fenyegetnek, élelmiszert osztanak szavazatokért cserébe.Emellett motoros aktivistákkal fenyegetik a velük egyet nem értőket, és több ezer aktivistát küldenek kistelepülésekre, nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy nyomást gyakoroljanak az ott élőkre.”
Dömötör szerint az elmúlt hetekben 24-szer állapítottak meg jogsértést országosan tiszás jelöltekre vonatkozóan, Magyar Péter esetében pedig négyszer is, helyi ügyekben pedig közel kétszáz alkalommal marasztalták el őket. Dömötör azt mondta: külföldi titkosszolgálatok avatkoznak be a Tisza mellett, a Bizottság pedig korlátozza a jobboldali hangokat.
Dömötör Csaba szerint a következő napokban külföldről érkező aktivistacsoportok is segítik majd a Tiszát, „csalásokat kiáltanak, miközben ők maguk követik el azokat”.
Mint mondta, mindenkit arra kérnek, ha bármilyen szabálytalanságot, a választás tisztaságát befolyásoló eseményt észlelnek, jelezzék a „Demokrácia Központnak”. Ezt kétféleképp lehet megtenni: a [email protected] email-címen, vagy a 06-20-444-0445-ös telefonszámon már péntek déltől.
Dömötör Csaba szerint fomtos, hogym inden ilyen eseményt videóval vagy fotóval dokumentáljanak, és azokat is küldjék el. Ha jogellenesség a szavazóhelyiségben történik, azt jegyzőkönyvbe kell vetetni a szavazatszámláló bizottsággal.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


