A Liverpool sima vereséget szenvedett a címvédő PSG ellen a BL-negyeddöntős párharc első mérkőzésén. A Vörösök egyetlen játékosa sem nyújtott jó teljesítményt, Mamardasvilit kivéve talán még közepest sem. Ez volt a 16. vereségük a szezonban.
Arne Slot, a Liverpool vezetőedzője azt nyilatkozta, hogy csapata „túlélő üzemmódban” volt a PSG ellen. A Manchester City elleni 4-0-s FA-kupa-kudarc után jött az újabb vereség, amely nagyon megnehezíti a Liverpool helyzetét, de a „csak 0–2” ad némi reményt a visszavágóra.
A klub hívei a Vörösök korábbi nagy feltámadásait, például az AS Roma vagy a Barcelona ellenit idézik az Anfield Roadra gondolva, vagy akár a leghíresebbet, az AC Milan elleni isztambulit, ugyanakkor azt is tudják, hogy mindhárom esetben sokkal jobb, sokkal összeszedettebb volt a Liverpool.
Slot azt mondta: „A PSG életben tartott minket azzal, hogy nem tudta növelni a kétgólos különbséget. A mérkőzés nagy részében túlélő üzemmódban voltunk, de talán igaz ez a szezonnak a teljes mostani részére”.
A Vörösök egyszer sem találták el a párizsiak kapuját, s mindkét félidőben kaptak egy-egy gólt. A PSG játékosai könnyen kiüthették volna az angol bajnokot a mérkőzés utolsó szakaszában. Ibrahima Konaté ellen kétszer is ítélhetett volna büntetőt a játékvezetőt, különösen a második volt egyértelműnek tűnő, amikor meglökte Nuno Mendest. Ousmane Dembélé legalább három nagy helyzetet kihagyott.
A PSG 18-szor kísérletezett kapura lövéssel, hatszor el is találta Mamardasvili „ketrecét”, az xG 2,2 volt. A Liverpool ezzel szemben csak háromszor próbálkozott, nem találta el a kaput, az xG 0,18 volt. A franciák 74 százalékban birtokolták a labdát.
Arne Slot ötvédős rendszerrel kísérletezett, ezt korábban csak egyszer, ősszel, a Crystal Palace ellen játszatta. Nem jött be, de nem csak ez volt a baj.
A Liverpool önbizalomhiányos, a francia sajtó megítélése szerint megszeppent, elképzelés nélküli csapat benyomását keltette.
Az Opta frissített előrejelzése szerint a Liverpoolnak 15 százalék esélye maradt továbbjutni a párharcból és mindössze két százalék esélye a budapesti döntő megnyerésére.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


