A Hancsovszky-film a Dunán

A Hancsovszky-film a Dunán

A magyar történelem egyik sötét korszakát idézi fel egy fiatal fiú sorsán keresztül a Felvidékről kitelepítettek emléknapján, április 12-én 21:05-től a Dunán látható Hancsovszky című magyar dramatizált dokumentumfilm. A megrendítő alkotás valós történelmi eseményeket játékfilmes elemekkel ötvözve mutatja be a szabadságharcos merénylő, Hancsovszky Béla drámai történetét.

A Laczkó Sándor rendezésében készült, 2024-ben bemutatott alkotás 1945 nyarát idézi meg. A cselekmény középpontjában egy mindössze 19 éves tornaljai fiú, Hancsovszky Béla áll, aki a korabeli Csehszlovákiában zajló, a magyar lakosságot sújtó intézkedések és jogfosztások ellen tiltakozásként elhatározta, hogy látványos akcióval hívja fel a figyelmet a helyzetre: felrobbantotta szülővárosa csendőrőrsének épületét.

Hírdetés

Tette nem maradt következmények nélkül, a hatóságok gyorsan elfogták, és népbíróság elé állították. A per azonban nem csupán egy konkrét bűncselekmény elbírálásáról szólt: a hatalom Hancsovszky személyén keresztül akart példát statuálni, és egyértelmű üzenetet küldeni mindazoknak, akik ellenálláson vagy tiltakozáson gondolkodtak. Az ítélet ennek megfelelően rendkívül súlyos volt: halálbüntetés. Története azonban itt nem ért véget, rejtélyes és mai napig tisztázatlan körülmények között sikerült megszöknie a kivégzés elől. Végül külföldre menekült, ahol új életet kezdett, miközben legendává vált a felvidéki magyarság emlékezetében. Hancsovszky Béla sorsának ismertetésével párhuzamosan a film egy jelenkori nyomozást is bemutat: interjúk és dokumentumok segítségével próbálják feltárni az igazságot, új megvilágításba helyezve a merényletet.

Az április 12-én 21:05-től a Duna műsorán látható film bemutatásával a közmédia célja, hogy egy kevéssé ismert történelmi sorson keresztül hozzájáruljon a történelmi emlékezet megőrzéséhez és a felvidéki magyarság történetének szélesebb körű megismertetéséhez.

Felvidék.ma/MTVA


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »