A Pécsi Ítélőtábla szerdai tárgyalásán helybenhagyta a Szekszárdi Törvényszék korábbi határozatát, amellyel 5-5 év börtönbüntetésre ítélték a Volvo-gate néven elhíresült pécsi buszbeszerzési per vádlottjait. Azután indult nyomozás, hogy a másodrendű vádlott egy hollandiai pénzintézet fiókjában – lottónyereményre hivatkozással – több mint 900 ezer euró (mintegy 340 millió forint) készpénzt kívánt saját számlájára befizetni.
Közleményük szerint a határozat értelmében a pécsi közösségi közlekedési feladatokat ellátó Tüke Busz Zrt. autóbuszflottájának 2015-ben történő lecserélése során a városi tömegközlekedést biztosító társaság az eredetileg rendelkezésre álló
ajánlathoz képest indokolatlanul magasabb, több százmillió forinttal megemelt áron vásárolt használt Volvo autóbuszokat.
A beszerzést megelőző egyeztetések alapján
A tájékoztatás szerint
az árkülönbözet olyan gazdasági szereplőknél jelent meg, akik a buszok beszerzésében érdemi, a kifizetéseket megalapozó teljesítést nem végeztek,
ugyanakkor az eljárás során ennek a látszatát keltették.
A pénzmozgások eredményeként jelentős összegek jutottak az ügy másod- és negyedrendű vádlottjához. A tranzakció következtében pedig szinte teljes egészében
a pécsi önkormányzat tulajdonában álló közlekedési társaságot 878 millió forint vagyoni hátrány érte.
Az ügyben előbb Hollandiában, majd Magyarországon indult nyomozás, miután a másodrendű vádlott egy hollandiai pénzintézet fiókjában – lottónyereményre hivatkozással – több mint 900 ezer euró készpénzt kívánt saját számlájára befizetni.
Az ügyészség a Tüke akkori vezérigazgatója, a közvetítő cég tulajdonosa, valamint két közvetítő ellen emelt vádat, az elsőfokú bírósági eljárást először a Kaposvári Törvényszék folytatta le.
A közvetítők egyike még az előkészítő ülésen elismerte bűnösségét és felfüggesztett szabadságvesztést kapott, a Tüke vezetője időközben elhunyt, a bíróság a másik két vádlottat felmentette.
A Kaposvári Törvényszék a 2023 májusában hozott felmentő ítéletet azzal indokolta, hogy közvetítő cégre szükség volt a buszbeszerzéshez, mert a Volvo hollandiai vállalata nem akart üzletet kötni a Tükével, a társaság akkor ugyanis csődközeli helyzetben volt. A Volvo kedvezményes áron kínálta a buszokat, a Tüke a közvetítő társaságon keresztül tulajdonképpen piaci áron jutott hozzá a flottához. Mivel a buszokat megvásárolták, üzembe helyezték és azóta is működtetik, nem bizonyosodott be, hogy a vádlottak színlelt magatartást tanúsítottak volna. Az ügyleten 20 százalékos hasznuk volt, amely nem tekinthető feltűnően értékaránytalannak.
Az ügyben másodfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte az elsőfokú határozatot, új eljárásra utasította bíróságot, annak lefolytatására a Szekszárdi Törvényszéket jelölte ki.
A táblabíróság a Kaposvári Törvényszék ítéletét teljes egészében megalapozatlannak találta, oka „a múltbeli történések számos lényeges mozzanatát érintő felderítetlenségére volt visszavezethető”.
A Szekszárdi Törvényszék a megismételt elsőfokú eljárásban társtettesként elkövetett gazdasági csalásban és pénzmosásban mondta ki a két – holland-magyar és holland állampolgárságú – férfi bűnösségét.
A bíróság a holland állampolgárt 5 évre kiutasította Magyarországról, a vádlottakkal szemben személyenként 49,5 millió forint vagyonelkobzást is alkalmazott és egyetemlegesen kötelezte őket, hogy polgári jogi igény alapján mintegy 606 millió forintot fizessenek a sértett gazdasági társaságnak. Rendelkezett arról is, hogy adják ki a sértettnek az üggyel összefüggésben még 2017-ben lefoglalt mintegy 900 ezer eurót. A vádlottak a szabadságvesztés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsáthatók feltételes szabadságra legkorábban az ítélet szerint.
A Pécsi Ítélőtábla szerdán a Szekszárdi Törvényszék ítéletét megalapozottnak találta és helybenhagyta, egyben elrendelte a nyilvános ülésen jelenlévő másodrendű vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés azonnali foganatbavételét is.
Az ítélet jogerős.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


