II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója alkalmából április 10-én nemzetközi emlékkonferenciát rendez az Ifj. Gróf Andrássy Gyula Alapítvány a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. A rangos tudományos esemény célja, hogy átfogó képet nyújtson a fejedelem életéről, politikai és történelmi szerepéről, valamint a fejedelem máig élő kultuszának európai jelentőségéről.
A konferenciát Szeiler Erika, az Ifj. Gróf Andrássy Gyula Alapítvány kuratóriumi elnöke nyitja meg, a résztvevőket Lamm Vanda, a Magyar Tudományos Akadémia társadalomtudományi alelnöke, Berta Tibor katolikus tábori püspök, Jákob János nyugalmazott protestáns tábori püspök, valamint Richly Gábor, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára köszönti.
A konferencia délelőtti és délutáni szekcióiban neves hazai és nemzetközi kutatók – köztük Várkonyi Gábor, Balogh Judit, Katona Csaba, Kalmár János, Nagy Zsombor, Sipos Gábor, Bagi Zoltán Péter, Kónya Péter és Wladyslaw Peksa – tartanak előadásokat, a konferencia záróakkordjaként pedig Hermann Róbert történész szólal fel.
A témák között szerepel a Rákóczi család története, a szabadságharc közjogi és hadtörténeti vonatkozásai, valamint a korszak vallási és nemzetközi összefüggései.
A délutáni program előadásai a fejedelem jogpolitikáját, emigrációját és nemzetközi kapcsolatrendszerét vizsgálják, a záró szekció pedig a Rákóczi-kultuszra, a fejedelem relikviáira és az őt ábrázoló alkotásokra, valamint a borsi Rákóczi-kastély nemzeteken átívelő kulturális jelentőségére fókuszál. II. Rákóczi Ferenc mély hite és a vallásszabadság iránti elkötelezettsége iránytűként szolgált kora számára. A hit és a nemzet szabadságának, felemelkedésének kapcsolatát vallotta ifj. gróf Andrássy Gyula is.
A konferenciát szervező Ifj. Gróf Andrássy Gyula Alapítvány hitvallása szerint a két államférfi azonos értékrendet képvisel: a nemzet felemelkedését a szellemi és az erkölcsi alapok megerősítésében látták.
A rendezvényt zenei programelemek is gazdagítják: a Saygun Quartet előadásában hangzik el Georg Friedrich Händel Vízizene, Johann Heinrich Schmelzer Vívóiskola és Nikolaus Scholl Rákóczi-induló című műve. A résztvevők emellett ismeretterjesztő és archív filmek vetítésén keresztül mélyíthetik el ismereteiket a munkácsi várról és Rákóczi hamvainak hazahozataláról.
Az esemény egyedülálló lehetőséget kínál arra, hogy a hazai és a nemzetközi tudományos közösség a Rákóczi-szabadságharc vezetőjéről közösen emlékezzen meg, új megvilágításba helyezve örökségét a 21. században.
A konferencia fővédnöke Szalay-Bobrovniczky Kristóf, Magyarország honvédelmi minisztere. A részletes program ITT érhető el.
Sajtóközlemény/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


