A nehéz helyzetben lévő Liverpool FC számára – miután szombaton súlyos vereséget szenvedve kiesett az FA-kupából – a Bajnokok Ligája maradt az utolsó szalmaszál, az egyetlen, sorozat, amely megmentheti a 2025–2026-os idényt. A negyeddöntőben a címvédő Paris Saint-Germain lesz az ellenfél, az a csapat, amelyik tavaly kiejtette a Liverpoolt a BL-ből. Az első mérkőzést szerda este rendezik a Parc des Princes-ben.
A Liverpoolra és Arne Slot vezetőedzőre egyre nagyobb nyomás nehezedik, miután a csapat 4–0-ra kikapott a Manchester City ellen az FA-kupa negyeddöntőjében. A csapatkapitány, Virgil van Dijk lesújtó értékelése szerint a Liverpool „megadta” magát az Etihad Stadionban. Ezzel Florian Wirtz, a csapat német irányítója nem értett egyet, de mind ő, mind Slot is kijelentette, hogy a Parc des Princes-ben nem ismétlődhet meg ez a teljesítmény.
A holland edző szerint Luis Enrique csapata még tovább javult a klub történetének első Bajnokok Ligája-győzelme óta, és képes megbünteti a Liverpool minden hibáját.
„Nem ez az első alkalom, hogy 15-20 percünk van egy meccsen, ahol nem a legjobb formánkat hozzuk, és nem ez az első alkalom, hogy ezért azonnal góllal büntetnek minket, sőt néha egy vagy két góllal” – mondta Slot a szombati összeomlásról.
„De az első 35 perc nagy reményt ad nekem, hogy kiegyenlített meccset tudunk majd játszani olyan csapatokkal, mint a City, vagy éppen a PSG, utóbbi az a csapat, amelyik ellen a legnehezebb nyílt játékot játszani.”
Arról is beszélt, hogy ha a City elleni rossz 20 percüket a PSG ellen is megismétlik, akkor ismét négy gólt fognak kapni. Ezért az elsőtől az utolsó másodpercig azon a szinten kell játszaniuk, mint a Manchester City ellen az első 35 percben.
Slot azt állította, hogy semmi kifogása nincs Virgil van Dijknek a City elleni vereségről alkotott véleményével kapcsolatban: „Jó volt, hogy a kapitánynak erős és határozott reakciója volt egy ilyen meccs után. Nekünk is erős és határozott reakcióra van szükségünk.”
A sajtótájékoztatón Florian Wirtz azt mondta, hogy nem tudott Van Dijk megjegyzéséről, miszerint a csapat egy bizonyos ponton feladta a City ellen, viszont nem ért egyet vele. „Nem tudtam erről, hogy ezt mondta, de továbbra is próbáltunk helyzeteket kialakítani, hogy megfordítsuk a meccset” – mondta a német válogatott játékos.
„Még mindig hiszünk magunkban. Jó csapatunk van jó karakterekkel és nagyszerű játékosokkal, valamint egy jó menedzserünk, aki megpróbál minket jól felkészíteni a meccsre. A második hazai meccs talán előny, szóval megpróbáljuk a legjobbunkat nyújtani, és jó eredménnyel hazatérni az Anfieldre.”
A Liverpool a legutóbbi öt meccséből csak egyszer nyert, otthon a Galatasaray ellen a nyolcaddöntő visszavágón az Anfielden. Az FA-kupa vereség módja – négy kapott gól 18 perc alatt, és a szurkolók 57 perc után a kijáratokhoz özönlöttek – felvetette a kérdést, hogy a csapat még mindig a Slotért játszik-e. „Igen, természetesen hiszünk benne” – válaszolta Wirtz.
Ő és Slot is hangsúlyozta, hogy életben kell tartani a továbbjutási esélyt a jövő heti, Anfielden megrendezésre kerülő visszavágóra.
A vezetőedző változtatásokat hajthat végre – a csapatösszeállításban és a felállásban – a City elleni vereség után. Ennél is fontosabb, állította Slot, hogy „ez a klub mindig is megmutatta, hogy a nehéz pillanatokban is talpra áll”.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


