Nicușor Dan államfő tegnap kijelentette: tárgyalni fog a koalíciót alkotó pártokkal, hogy a politikai feszültségek ellenére Románia fontos projektjei haladjanak tovább.
Az elnök a temesvári megyei kórház súlyos égési sérülteket kezelő központjánál tett látogatása után nyilatkozott az újságíróknak, akik az utóbbi hetekben kiéleződött koalíciós feszültségekről is kérdezték. Az államelnök leszögezte: a parlament jelenlegi összetétele közös munkára „kötelezi” a négy Nyugat-barát pártot és a nemzeti kisebbségeket, amelyek a „politikai zajokon” túlmenően eddig jól együttműködtek például az OECD-csatlakozás előkészítésében vagy a helyreállítási terv gyakorlatba ültetésében. Nicușor Dan hozzátette, az ország fontos célkitűzéseinek és vállalásainak teljesítése felelős hozzáállást követel meg, és ő maga tárgyalni fog a pártokkal, hogy a köztük levő feszültségek ne akadályozzák Románia fontos projektjeinek előrehaladását.
Időközben olyan sajtóhírek is napvilágot láttak, amelyek szerint a Szociáldemokrata Párt kész lenne akár az alakulatot a koalíciós megállapodás részeként 2027-ben megillető miniszterelnöki tisztségről is lemondani azért cserébe, hogy a Nemzeti Liberális Párt kihátráljon Ilie Bolojan mögül és másik kormányfőt jelöljön. Sorin Grindeanu tegnap ezekre a hírekre reagálva leszögezte: elfogadhatatlannak tartja, hogy a jelenlegi kormányzati irányvonal megváltoztatásáról szóló tárgyalások a miniszterelnöki tisztségről vagy miniszteri posztokról való „alkudozássá” váljanak. Facebook-bejegyzésében a politikus rámutatott: változásra van szükség a kormány és a koalíció működésében, annál is inkább, hogy a romániaiak 80 százaléka szerint rossz irányba tart jelenleg az ország. „Felelőtlenség lenne így folytatni! Romániának olyan kormányra van szüksége, amely képes reagálni a globális gazdasági válságokra. A reakció hiánya nemzetbiztonsági kockázattá válik” – fogalmazott bejegyzésében Grindeanu. A PSD elnöke szerint „megengedhetetlen”, hogy Románia szántóföldjeinek egyharmada parlagon maradjon, mert a kormányban és a koalícióban akadályoztatják az ezzel kapcsolatos intézkedések elfogadását. Grindeanu példaként említette, hogy a PSD már több mint egy hónapja előterjesztette az Olcsó gázolajat a mezőgazdaságnak elnevezésű tervezetét, Florin Barbu mezőgazdasági miniszter pedig minden szükséges adminisztratív teendőt elvégzett ezzel kapcsolatban, mégis késik az elfogadása. „Ez csak politikai büszkeség és makacsság. És e krónikus együttműködési képtelenség miatt néhány hónapon belül robbanásszerűen megnő az élelmiszeripari termékek ára” – jelentette ki Grindeanu, aki szerint „a lakosságnak nem olcsó diverziókra, hanem konkrét megoldásokra van szüksége”.
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »


